Újabb vendégírás futott be a szerkesztőséghez, a téma egy viszonylag friss sorozat, amelyből kint már be is rendelték a második évadot. A kritikát Wolf küldte be, akinek ezúton is köszönjük.

The Strain - A kór

A kór egy Guillermo del Toro és Chuck Hogan által készített amerikai horrordráma-sorozat, amelyet idén nyáron kezdtek el vetíteni, és mind a közönségnek, mind a kritikusoknak elnyerte a tetszését. A történet többé-kevésbé hűen követi a szerzők azonos címen futó, 2009-ben indult 3 részes horrorregény-sorozatát. Az átlagosan 40 perces (kivéve a pilot epizódot), 13 részből álló első évad lefedi a trilógia első regényének cselekményét. A maradék két könyvet a fogadtatástól függően előreláthatóan 2 vagy 4 évadra fogják lebontani. Külön érdekesség, hogy del Toro eredetileg is sorozatként képzelte el a sztorit, a könyvváltozat csupán megkönnyítette a tárgyalást a kinti kábelcsatornákkal.

A történet a jelenkori New York városában veszi kezdetét, ahol egy éppen leszállni készülő utasszállító repülővel a légi irányítás hirtelen minden kapcsolatot elveszít. Mint megtudjuk, ennek oka a csomagtartóban gubbasztó méretes valami, amely első ránézésre se nem ember, se nem állat, arra viszont pont jó, hogy a frászt hozza mindenkire. Az FBI terroristatámadásra gyanakszik, de a mozdulatlanul várakozó, kivilágítatlan gépbe behatoló járványügyi szakértők csak egy rakat hullát és négy, rövid ideig tetszhalott állapotban lévő, de ettől eltekintve sértetlen túlélőt találnak, akiket aztán gyorsan haza is engednek, hogy elkerüljék a balhét. Egy szó, mint száz, mind a járványügyiek, mind a rendvédelmi szervek erősen megkérdőjelezhetően kezelik az esetet (ez egy 9/11 utáni világban elég hihetetlen), így a címadó kór gyorsan elszabadul, amelyről egyébként hamarosan kiderül, hogy voltaképpen vámpírok állnak mögötte.

A kór első évadának legfőbb erőssége a dinamikus történet, melyben szinte alig akadnak üresjáratok. A rendezés elismerést érdemel, a helyszínek, díszletek és a maszkok egy-két kivétellel korrektül vannak megcsinálva. Az atmoszféra is nagyon jóra sikeredett, és meglepő módon némi humort is sikerült belevinni.

A sorozat végig próbál racionális maradni, és mellőzni a természetfeletti ködösítést. Ezt segíti elő az egyik főszereplő, Dr. Goodweather, aki az első ránézésre misztikus eseményekre Dana Scully módjára próbál logikus magyarázatokat találni.

Ezenkívül a mű elhatárolja magát a mostanában felettébb divatos „vonzó vámpír”-irányzattól, a sorozatban felvonultatott lények undorító, fertőző vérszívók, akikről garantálom, hogy egyetlen tini lány sem fog fantáziálni. A frissen átváltoztatottak is inkább tűnnek agyatlan zombinak, mint hagyományos vámpírnak.  

Negatívumként emelném ki viszont a mű logikai bakijait. Miért nem kezelik megfelelő körültekintéssel a karantént? Miért akar minden túlélő egy ilyen eset után rögtön hazamenni a családjához, még akkor is, ha közben vért köpköd és hullik a haja? Miért bízzák a vámpír kicsempészését egy kiszámíthatatlan, kisstílű mexikói bűnözőre a politikailag és pénzügyileg is befolyásos üzleti körök?

Szintén idegesítő, hogy a karakterek sokszor teljesen érthetetlenül reagálnak. Mégis ki kezd el papolni a vámpírok emberi jogairól, miközben éppen ki akarják csinálni, és semmi jelét nem adják érzelmeknek vagy gondolkodásnak. De a kedvenc jelenetem az volt, amikor az egyik mit sem sejtő szereplő észrevesz két vérben tocsogó, erősen zombiszerű alakot egy üres folyosó végén. Most mutassatok nekem valakit, aki ezek után odasétál velük üvöltözni, hogy mi a francot keresnek ott.  A logikai botlások egy részét később megmagyarázzák, de nem rágják a nézők szájába (pl. az utasszállító esetét), viszont olykor ez csak még több megválaszolatlan kérdéshez vezet.

Mivel cselekmény több szálon fut, amelyek az elején lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz, így viszonylag hamar népesre duzzad a sorozat szereplőinek gárdája. A színészi alakítások elfogadhatóak, viszont a karakterek idegesítően sztereotipikusra sikerültek. Többek között van például bűnöző mexikói testvérpár, velejéig romlott náci, holokauszt-túlélő zálogházas, és egy szex- és drogfüggő Marilyn Manson-koppintás. A sort végtelenségig lehetne folytatni, és remek ivós játékot lehet csinálni belőle.

A sorozat elején a zálogházas zsidó karakterét leszámítva a főszereplők nem igazán voltak szimpatikusak, sőt, néhol bosszantóan ostobának tűntek, viszont a mellékszereplők között nagyon jól eltalált karakterekbe futhatunk, amik közül több egész emlékezetesre sikerült. Meglepő módon a gyerekszínészek nem kergetik az embert az őrületbe (annál inkább a női szereplők), amivel kevés mű büszkélkedhet.

Így összességében csak ajánlani tudom a The Straint, ahol a gyenge karakterekért és apróbb logikátlanságokért kárpótol a pörgős történet, a kivitelezés, az egyedi atmoszféra, és a kicsit újszerű megközelítése a vámpíroknak.

Értékelés: 7.5 / 10