Rovatomon belül elérkeztem a számomra legérdekesebb és az egyik legrégibb városi legenda zárócikkéhez. Remélem érződött a témában való elmélyülés; az első cikk magáról a keletkezésről, a megtörtént esetről szólt, a második már a történetről és annak egy változatáról, a mai pedig már különálló, hisz a Kampó csak ihletet adott hozzá.

A Város, amely rettegett a naplementétől a Fantom gyilkosra fókuszált, a létező sorozatgyilkosra, aki saját és a Kampó legendáját is megteremtette. A Tudom mit tettél tavaly nyáron trilógia már a legendás gyilkost helyezte középpontba, aki húskampóval gyilkolt. Az 1992-es Kampókéz pedig összemosta ezt a legendát, egy másik nagyon híressel, a Véres Máriával.

Stephen King utáni legismertebb kortárs horror író, Clive Barker (Pokolkeltő, Salome) fejéből pattant ki a Kampókéz története, mely egyértelműen ötvözi a fentebb említett két legendát.

Helen (Virginia Madsen) és barátnője, Bernie szakdolgozatukhoz városi legendákat dolgoznak fel. Utánajárnak az eredetüknek, hisz minden ilyen történetnek van egy kiinduló pontja, egy megtörtént gyilkosság általában, mely később kivetül a nagyvárosi ember félelmeire és mintegy tanmese szájról szájra terjed, az évek múltával mindig valahogy megváltozva. Így persze nehéz fellelni az eredetet, de Helenék kitartó kutatómunkájának köszönhetően mindig sikerül. A Kampókéz legendája már nehéz dió. A történet szerint, ha a tükör elé állunk és ötször elismételjük a nevet: „Kampókéz”, megjelenik a hátunk mögött a kampó kezű gyilkos és meghalunk.

A Fantom által életre keltett Kampó legendája ebben a filmben már csak a gyilkoló eszközre korlátozódik, mely már nem csak tárgyként funkcionál, hanem a sorozatgyilkos testrészévé, kezévé vált. A Véres Mária legendája lesz a következő cikkem rovaton belül, így nem részletezném most, de a tükör előtt való kántálás és az abban megjelenő veszély egyértelműen innen ered.

Helent a kutatómunka a város nyomornegyedébe kalauzolja. A legtöbb gyilkosságot innen jelentik be, a holttesteket a fürdőszobában találják meg, kampó által nyakig felhasítva, így a lakosok úgy gondolják Kampókéz jött el értük. Zseniális húzás a filmtől, a realista tényezők felsorakoztatása, megmagyarázza a városi legendák születését, folyamatait. Helen is egy olyan öröklakást vett meg, amit nagyon gyorsan kellett átépíteni és a szomszédok között a fürdőszobában közös fal található, és a tükröt leszerelve át lehet mászni a másik lakásba. Így juthatott be a gyilkos a tett helyszínére és innen eredeztethető a tükör szerepe a történetben. A legendához járuló gyilkos karakterét pedig a filmben egy fiktív gyilkosság áldozata adta. Egy Daniel nevű férfit a bandaháborúkban, a vezér brutális módon meggyilkolt.  Jobb kezét a csuklójánál levágta, majd feltört egy méhkaptárt, a mézet ellopta, bekente vele Daniel testét, hogy a méhek őt támadják meg és csípjék halálra. Daniel pedig azóta is visszajár a bosszúért, ha nevét kimondják ötször a tükör előtt, revansot vesz, illetve gyermekeket rabol.

A film nagy hibája a magyar fordítóktól ered. Eredeti nyelven a gyilkos neve Cukros bácsi, ezt a nevet kell ötször kimondani a tükör előtt. A cselekmény egyik legnagyobb szála veszik ki filmből azzal, hogy Kampókézre keresztelték. Ahol Helen megfordul, ott mindig szerepel az „édeset az édesnek” felirat, Daniel a méz miatt halt meg, illetve gyermekeket rabol és öl meg a szelleme, ezért Cukros bácsi a neve eredetileg (utalás a pedofíliára), illetve szinte minden jelenetben szerepelnek méhek. Óriási kár, hogy a szinkronban és a forgalmazásban megváltoztatták a nevét.

A horror egy másik igen fontos morális kérdésre hívja fel a figyelmet. Helen kutatása közben felderített gyilkossági esetek a nyomornegyed színes bőrű lakosaihoz köthető. Mikor a helyi bandavezér Kampókéz legendáját felhasználva megtámadja a nőt, Helen megjegyzi; miért van az, hogy ha egy fehér embert támadnak meg a lehető legkörültekintőbben jár el minden hatóság, ellenben az etnikumba tartozó lakosokkal már hanyagabbul bánnak.

A nyomok Daniel halálának részleteihez vezetnek és a bandákhoz, akik felhasználják az ő legendáját hatalmuk megtartására és fitogtatására. Mikor Helen azt hiszi a végére járt az ügynek megjelenik az igazi Kampókéz. Nem szimplán megölni szeretné a nőt, legendássá akarja tenni, hisz ő is így maradhat benne a szóbeszédben, csak így táplálkozhat az emberek félelmeiből.

Nagyon különleges horrort rendezett Bernard Rose, a színészek kiválóak, az operatőri munka kifogástalan. Külön kiemelném az ikonikus filmzenét, az American Horror Story második évadának Spilt Milk című epizódjában végig ez szól. Meglepően szép, főleg egy horrorhoz képest. Műfajilag nehéz besorolni, a kampós gyilkos miatt slasher, de nem tocsog a vérben, sokkal inkább lelki és morális kérdéseket feszeget, illetve az atmoszféra és a feszültség thrilleressé teszi, mégis több annál. Kapott még két folytatást, de azok nem közelítik meg az első színvonalát, csak ajánlani tudom.

Szerintem 10/8

A Kampó legendáját ezzel a cikkel zárom, jövő héten Véres Máriáról fogok írni, az egyik legelső és legismertebb női szellem történetéről.

Rovatomon belül elérkeztem a számomra legérdekesebb és az egyik legrégibb városi legenda zárócikkéhez. Remélem érződött a témában való elmélyülés; az első cikk magáról a keletkezésről, a megtörtént esetről szólt, a*** második*** már a történetről és annak egy változatáról, a mai pedig már különálló, hisz a Kampó csak ihletet adott hozzá.

A város, amely rettegett a naplementétől a Fantom gyilkosra fókuszált, a létező sorozatgyilkosra, aki saját és a Kampó legendáját is megteremtette. A Tudom, mit tettél tavaly nyáron-trilógia már a legendás gyilkost helyezte középpontba, aki húskampóval gyilkolt. Az 1992-es Kampókéz pedig összemosta ezt a legendát egy másik nagyon híressel, a Véres Máriával.

Stephen King utáni legismertebb kortárs horror író, Clive Barker (Pokolkeltő, Salome) fejéből pattant ki a Kampókéz története, mely egyértelműen ötvözi a fentebb említett két legendát.

Helen (Virginia Madsen) és barátnője, Bernie szakdolgozatukhoz városi legendákat dolgoznak fel. Utánajárnak az eredetüknek, hisz minden ilyen történetnek van egy kiindulópontja, egy megtörtént gyilkosság általában, mely később kivetül a nagyvárosi ember félelmeire, és mintegy tanmese szájról szájra terjed, az évek múltával mindig valahogy megváltozva. Így persze nehéz fellelni az eredetet, de Helenék kitartó kutatómunkájának köszönhetően mindig sikerül. A Kampókéz legendája már nehéz dió. A történet szerint, ha a tükör elé állunk és ötször elismételjük a nevet: „Kampókéz”, megjelenik a hátunk mögött a kampókezű gyilkos és meghalunk.


A Fantom által életre keltett Kampó legendája ebben a filmben már csak a gyilkolóeszközre korlátozódik, mely már nem csak tárgyként funkcionál, hanem a sorozatgyilkos testrészévé, kezévé vált. A Véres Mária legendája lesz a következő cikkem a rovaton belül, így nem részletezném most, de a tükör előtt való kántálás és az abban megjelenő veszély egyértelműen innen ered. Helent a kutatómunka a város nyomornegyedébe kalauzolja. A legtöbb gyilkosságot innen jelentik be, a holttesteket a fürdőszobában találják meg, a kampó által nyakig felhasítva, így a lakosok úgy gondolják, Kampókéz jött el értük. Zseniális húzás a filmtől a realista tényezők felsorakoztatása, megmagyarázza a városi legendák születését, folyamatait. Helen is egy olyan öröklakást vett meg, amit nagyon gyorsan kellett átépíteni, és a szomszédok között a fürdőszobában közös fal található, és a tükröt leszerelve át lehet mászni a másik lakásba. Így juthatott be a gyilkos a tett helyszínére és innen eredeztethető a tükör szerepe a történetben. A legendához járuló gyilkos karakterét pedig a filmben egy fiktív gyilkosság áldozata adta. Egy Daniel nevű férfit a bandaháborúkban a vezér brutális módon meggyilkolt.  Jobb kezét a csuklójánál levágta, majd feltört egy méhkaptárt, a mézet ellopta, bekente vele Daniel testét, hogy a méhek őt támadják meg és csípjék halálra. Daniel pedig azóta is visszajár a bosszúért, ha nevét kimondják ötször a tükör előtt, revansot vesz, illetve gyermekeket rabol.

A film nagy hibája a magyar fordítóktól ered. Eredeti nyelven a gyilkos neve Cukrosbácsi, ezt a nevet kell ötször kimondani a tükör előtt. A cselekmény egyik legnagyobb szála veszik ki filmből azzal, hogy Kampókézre keresztelték. Ahol Helen megfordul, ott mindig szerepel az „édeset az édesnek” felirat, Daniel a méz miatt halt meg, illetve gyermekeket rabol és öl meg a szelleme, ezért Cukrosbácsi a neve eredetileg (utalás a pedofíliára), illetve szinte minden jelenetben szerepelnek méhek. Óriási kár, hogy a szinkronban és a forgalmazásban megváltoztatták a nevét.

A horror egy másik, igen fontos morális kérdésre hívja fel a figyelmet. Helen kutatása közben felderített gyilkossági esetek a nyomornegyed színesbőrű lakosaihoz köthetők. Mikor a helyi bandavezér Kampókéz legendáját felhasználva megtámadja a nőt, Helen megjegyzi: miért van az, hogy ha egy fehér embert támadnak meg, a lehető legkörültekintőbben jár el minden hatóság, ellenben az etnikumba tartozó lakosokkal már hanyagabbul bánnak.

A nyomok Daniel halálának részleteihez vezetnek, valamint a bandákhoz, akik felhasználják az ő legendáját hatalmuk megtartására és fitogtatására. Mikor Helen azt hiszi, a végére járt az ügynek, megjelenik az igazi Kampókéz. Nem szimplán megölni szeretné a nőt, legendássá akarja tenni, hisz ő is így maradhat benne a szóbeszédben, csak így táplálkozhat az emberek félelmeiből.

Nagyon különleges horrort rendezett Bernard Rose, a színészek kiválóak, az operatőri munka kifogástalan. Külön kiemelném az ikonikus filmzenét, az American Horror Story második évadának Spilt Milk című epizódjában végig ez szól. Meglepően szép, főleg egy horrorhoz képest. Műfajilag nehéz besorolni, a kampós gyilkos miatt slasher, de nem tocsog a vérben, sokkal inkább lelki és morális kérdéseket feszeget, illetve az atmoszféra és a feszültség thrilleressé teszi, mégis több annál. Csak ajánlani tudom. Kapott még két folytatást, de azok nem közelítik meg az első színvonalát.

Szerintem: 8/10

IMDb | mafab

A Kampó legendáját ezzel a cikkel zárom, jövő héten Véres Máriáról fogok írni, az egyik legelső és legismertebb női szellem történetéről.