Az általános megegyezés alapján a Silent Hill második része az abszolút etalon, a Konami magnum opusa, amit sosem fognak felülmúlni (ezt mondjuk azért én cáfolnám, de erről majd később).

Az első és második rész megjelenése között mindössze két év telt el, ami akár egy intő jel is lehetne, de hiba nincs itt egy szál sem. Csak megjelenése havában az ezúttal már PlayStation 2-re érkező játék több mint egymillió példányban kelt el.

A történet nem kapcsolódik szorosan az elődjéhez, a helyszínen kívül nagyjából semmi köze nincs hozzá, ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a rész elhatárolódna a többitől. Szó sincs ilyenről, habár mindegyik fejezet érthető önmagában is, az igazi varázst akkor kapjuk meg, ha tisztában vagyunk az előbbi, és nem ritkán a későbbi részek történéseivel is.

Ezúttal James Sunderland bőrébe bújunk, aki levelet kapott egykori, betegségben elhunyt feleségétől, miszerint Silent Hillben vár rá. A férfi természetesen tisztában van azzal, hogy Marytől nem kaphatott levelet, ám mégis hajtja a kíváncsiság, így hamarosan el is utazik a szellemvárosba. Pár perces barangolás után aztán sikeresen eltéved a mindent beborító köd miatt, majd a helyi temetőben találkozik egy látszólag elég zavart lánnyal, Angelával, aki anyját kutatja Silent Hillben. Angela megjegyzi, hogy "valami nincs rendben ezzel a várossal", majd tovább folytatja a sírkövek mustrálását, figyelmet sem fordítva környezetére. Természetesen nem ők az egyetlenek, akik a városban kóvályognak. Szintén nagy szerepet játszik az eseményekben Eddie, egy fiatal srác, aki ismeretlen okokból került a városba; Maria, aki kísértetiesen hasonlít James egykori feleségére (kivétel az öltözködése és a személyisége, amelyek szöges ellentétei Maryének); valamint Laura, egy 8 éves kislány, aki állítólag találkozott Maryvel, sőt, össze is barátkoztak. A kérdés adott tehát: miképp függnek össze ezek az emberek egymással, és ki írta a levelet Jamesnek? Tanakodni azonban nincs sok idő, ugyanis a ködfátyol mögül hamarosan ismét előtérnek a kicsavart végtagú, arctalan lények, akik hőseink életére törnek. Vagy nem is mindenkiére? Ez itt a kérdés...

A készítés során most is ügyeltek minden apró kis részletre. Összességében elmondható, hogy a recept ugyanaz volt, mint először, csak ezúttal azt akarták elérni, hogy a végeredmény még fényesebben ragyogjon. Tekintve, hogy immár új platformra érkezett a játék, a képi világ is hatalmas fejlődésen ment át, és már a kényesebb szemek is el tudnak vonatkoztatni az itt-ott csúnyácskább részletektől.

A zenét ismét Akira Yamaoka szerezte, aki saját állítása szerint azt akarta elérni, hogy zenéje a játékosokból komoly érzelmeket váltsanak ki. Műfajilag megtartották a pszichológiai horrort, ezúttal is a történetvezetésre és a hangulatra, mintsem az akcióra fektetve a hangsúlyt. A játékos szabad kezet kap, hogy harcol-e vagy menekül, néha ez, néha az a célravezetőbb.

Feltűnnek újra az első részből már jól ismert helyek, ezek közül a legfontosabb talán a kórház, de természetesen bőven kapunk új helyszíneket is. Ezek mind szorosan kapcsolódnak a történethez, nem csak gondolt egyet valaki, hogy "de marha jó lenne, ha lenne benne egy kihalt hotel, mert az milyen ijesztő már", hanem mind egy nagy kirakós részei. És ha valaki százszázalékosan szeretné megérteni a történéseket, akkor ügyelnie kell mindenre - kezdve a szereplők öltözködésével, egészen a fejük helyén fémpiramist viselő szörnyek viselkedéséig, és ezernyi másra a kettő között -, ugyanis a megoldás nincs szóról szóra a szánkba rágva. Akárcsak a későbbiekben, megkapjuk a fő történetszál magyarázatát, de ha valaki hajlandó több időt eltölteni és gondolkodni (ami a Silent Hill sorozat leglényegesebb eleme), akkor olyan rejtett kis dolgokra jöhet rá, amik hatalmasat dobnak az élményen.

És most egy kicsit azokhoz szólnék, akik már játszottak a játékkal, ugyanis a történetet nem szabad ilyen rövid idő alatt letudni. Azoknak, akik még nem próbálták ezt a gyöngyszemet, csak azt tudom javasolni, hogy gyorsan pótolják hiányukat, mert nem mindennapi dolgot hoztak össze odaát a Konaminál. Történetileg olyat sikerült megugraniuk, amit véleményem szerint talán még egy játéknak sem (kivétel esetleg egy későbbi Silent Hill-rész, de az ekkor még a jövő kérdése volt), és mindezt úgy tálalták, hogy az egyszeri horrorrajongó nem tud mit tenni: több után nyáladzik. Jöjjön tehát egy részletesebb ismertető a történetről, de ezúttal sajnos nem tudok úgy fogalmazni, hogy ne lőjem le a részleteket. Aki maga akarja megtapasztalni, hogy a játék mit tud nyújtani, az a rejtett bekezdéseket ne olvassa!

{spoiler}A kulcsszavak a bűn és a bűntudat. Silent Hill mindenkinek azt mutatja, ami. Az emberek szeretnek a külsőségek rabjai lenni, elrejteni azt, ami belül rejtőzik, azonban ez a város megmutatja, milyen is az ember lelke. Az itt összegyűlt személyekben mind közös, hogy egy nagy terhet cipelnek, nem tudnak leszámolni a múltjukkal, és ez az, ami a szellemvárosba juttatta őket. A saját lelkiismeretük. Vegyük is gyorsan sorba a szereplőket, és azt, hogy mi miért történik velük!

Kezdjük rögtön Angelával, aki főként apjának köszönheti, hogy Silent Hillben kötött ki. A fiatal lányt nem csak, hogy elnyomta agresszív és alkoholista apja, de még gyakran szexuálisan is zaklatta. Ezáltal Angela mentálisan sérült lett, úgy érzi, nem érdemli meg az emberi szeretetet, valamint úgy gondolja, hogy senki nem értheti őt meg. Nem csoda hát, hogy Silent Hillben ő nem mással kerül szembe, mint saját apjával! Gondoljunk csak arra, mikor az úgynevezett "labirintusban" találkozunk Angelával. Közvetlenül, mielőtt betérünk a szobába, ahol a lány tartózkodik, találhatunk egy újságkivágást, ami egy James Orosco nevű férfi haláláról tudósít, miszerint valaki késsel meggyilkolta. Angela vezetékneve Orosco, de ha valamiért ez még nem lenne elég bizonyíték az összefüggésre, az már vitathatatlan, hogy miután Angela kiáltására berohanunk a lányhoz - és ugye egy hatalmas mutáns valamit találunk vele összezárva (Abstract Daddy a hivatalos neve) -, Angela az apjához szól, őt látja a szörnyeteg helyén. Mint mondtam, Silent Hill mindenkinek azt mutatja, ami az embert meghatározza. Szegény, fiatal Angelát az apja formálta, ő juttatta erre a sorsra, és vele is kell szembeszállnia, ha életben akar maradni.

Eddie túlsúlyos, de ez önmagában még nem lenne baj, viszont az, ahogy a társadalom ehhez viszonyult, már komolyabb problémát jelent. Egész pontosan az, hogy Eddie hallgatott a tömegre és ezt fogadta el egyetlen igazságnak. Saját szavait idézve "egy kövér, gusztustalan szarságnak" tartja magát. Először a Woodside Apartmanban találkozhatunk a fiatal fiúval, egy halott szörny társaságában. Ahogy meglátja Jamest, azonnal azt kezdi bizonygatni, hogy semmi köze a "férfi" halálához. Ez persze nyilvánvaló hazugság, ami viszont érdekes, hogy szörny helyett férfit említ. Ez azért van így, mert Eddie személyre szóló Silent Hilljében nincsenek mutánsok, senki nem akarja megölni őt. Viszont amerre néz, embereket lát, akik kiröhögik és bántó szavakkal illetik. Később Eddie annyira labilis lesz, hogy rátámad még Jamesre is, és a férfinak nincs más választása: meg kell védenie magát.

Maria már egy külön történet. Neki nincs semmi olyasmi, amit bán a múltjában, sőt, valójában múltja sincs. Maria, ha lehet így mondani, Jamesnek lett teremtve (Silent Hill által), segíti őt a borzalmakban, amiken át kell esnie, hogy szembe tudjon nézni önmagával. A nő tulajdonképpen maga sincs tisztában azzal, hogy ki is valójában, ám ahogy a történet halad előre, egyre inkább közeledik Jameshez, sőt, még az emlékei is ugyanazok, mint James feleségének. Röviden tehát, Maria kezd Maryvé alakulni. Ezért van az, hogy a férfinak többször is végig kell néznie a nő halálát. Ez is azt szolgálja, hogy James végre fogadja el az igazságot és szembesüljön önmagával, valamint a tettével. Ha valaki jobban bele szeretné ásni magát Maria háttérsztorijába, akkor leginkább a Silent Hill 2: Born From a Wish nevű kis kiegészítőt tudom ajánlani, ami elsősorban a Mary-hasonmásra összpontosít.

A kislány Laura az egyetlen, aki teljesen önszántából érkezett Silent Hillbe. Gyermek lévén ártatlan, ő csak egy kihalt várost lát, nincsenek bűnei, amik megelevenedhetnének. Még régen találkozott Maryvel (egy kórházban ápolták őket, sőt, ugyanaz a nővér, egy bizonyos Rachel, akit a 4. részben is említenek), kinek haláláról nem tud, és azóta is vissza-vissza jár a kihalt városba, hátha ismét találkozik vele. Fontos megemlíteni, hogy árva, és ha Mary nem hal meg, akkor valószínűleg örökbe fogadta volna őt.

Most pedig következzék a főhős, James Sunderland! Nos, mint az a végén kiderül, saját kezűleg ölte meg feleségét. James szerette Maryt a betegsége után is, végig hűséges maradt hozzá, bár sokszor kísértésbe esett. Ez a kísértés öntött alakot végső soron Maria személyében. De akkor mi is vezette őt a szörnyű tettére? James depressziós lett és tisztában volt azzal is, hogy szerelmének szörnyű fájdalmai vannak. Végső elkeseredésében megtette a kimondhatatlant, ezzel pedig megbélyegezte sorsát. A bűntudata megelevenedik a több száz szörny képében, kifejezetten a "Piramis fejében”, aki - akárcsak James bűntudata - elpusztíthatatlan. Ez a magyarázata annak, hogy miért nem lehet legyőzni addig, míg James végre tükörbe nem néz. A legszebb az egészben az, hogy James személyiségét végül mi fogjuk szabályozni. Minden egyes döntésünkkel közelebb sodorjuk őt a megbocsájtás vagy az önutálat peremére, aminek végül következménye lesz.

Órákat lehetne vitatkozni arról, hogy mi miért történik Silent Hillben, és nyilvánvaló, hogy mindenkinek megvan a maga elképzelése. Az elszórt kis információk épp elegek ahhoz, hogy mindenki össze tudjon állítani egy saját történetet. Valószínűleg épp ahogy Silent Hill, úgy a válaszok sem teljesen egyértelműek, de ez az, ami az igazi varázsát megadja az egésznek. Természetesen az eltérő véleményeket szívesen várom kommentbe, komolyan érdekelnek mások elképzelései is az eseményeket illetően.{/spoiler}

Befejezések terén ezúttal még többet kapunk, mint az első részben. Eredményeinktől és döntéseinktől függően 6 különböző kis videót nézhetünk meg végül, amelyek, így vagy úgy, de lezárják James történetét. Itt jelent meg először az azóta állandóvá vált poén befejezés, az "UFO", amit akkor érhet el a játékos, ha másodszor is vállalja a játék kihívásait.

Sokan tehát ezt tartják a széria csúcspontjának, ám szerintem az még távol volt ekkor, habár elismerem: nekem is a második számú kedvencem, és az első, amivel valaha játszottam. Azonban még ne kalandozzunk ennyire előre, ugyanis a nyilvánvalóan hatalmas sikeren felbuzdulva ismét nem kellett sokat várnunk a következő részre. Mindössze újabb két év után debütált a Silent Hill 3...