A Spierig fivérek a 2009-es Daybreakers, a vámpírok kora után ismét Ethan Hawke-kal forgattak. De vajon milyen lett a végeredmény?

Első közös munkájuk ugyan nem rengette meg alapjaiban a vámpír- és horrorrajongók népes táborát, de sokan értékelték a film realistább megközelítését, és az alacsony költségvetés ellenére a színészi gárdára sem lehetett panasz, akárcsak a látványra.

Jelen filmünk esetében viszont nem a látvány vagy a véres jelenetek dominálnak, hanem a sztori. Robert A. Heinlein Ti zombik mind című novellája adta az alapanyagot ehhez. Ha elsőre talán ismeretlen lenne az író neve, a Csillagközi invázió című film hallatán azért már sokan felkapják a fejüket. Perszer ezzel félrevezetném az olvasót, mert az Időhurok tényleg nem egy akciódús mozi, viszont valami sokkal több annál. Gondolatébresztő másfél órának inkább nevezhető, és szigorúan a jobbik fajtából.

Főszereplőink egy titokzatos csapos és a bárba betérő egyik vendég, akiknek a beszélgetése végül feltárja előttünk szinte az összes titkot, mely a történet előrehaladtával felmerülhet bennünk. Itt fontos megjegyeznem, hogy Ethan Hawke nagyon hozza a formáját, míg a beszélgőpartnerét alakító Sarah Snook szintén telitalálat volt a szerepre. A hölgy kapcsán hozzáteszem, hogy 2014-ben már látható volt a Jessabelle című horrorfilmben, de azt nem igazán nevezném emlékezetes alakításnak, ellentétben az Időhurokban látottakkal.

A sztoriról dióhéjban elárulhatok annyit, hogy az időutazás miatt felmerülő egy igen gyakori problémakört járja körbe. Konkrétan az időparadoxon témáját, amely a Terminátor-filmek rajongóinak nem ismeretlen fogalom. A laikusoknak viszont elmondhatom, hogy ez egy olyan eseményláncot takar, amely hasonló a sors fogalmához. Adva van egy esemény, amely mindenképp bekövetkezik, de vajon meg tudjuk-e változtatni azt, vagy minden fáradozásunk ellenére a dolgok továbbra is ugyanoda jutnak majd.

Nem könnyű téma, de úgy hiszem, hogy ez a film képes árnyalni ezt, hiszen egy idő után tűnhet, mintha az írók minden gondolatunkra adnának egy választ. Furcsa megoldás, de itt úgy éreztem, hogy abszolút pozitívan jött ki ez a lépés, mert így a nézőt nem hagyják kétségek közt, sőt mi több, elégedetten állhat fel a film végén.

Mint azt a kritika elején említettem, az Időhurok, akárcsak a Daybreakers, egy low budget alkotás, így a zene és egyéb technikai megoldások terén ne számítsunk nagy dolgokra. A fényképezés viszont nagyon profi, így a nézőben egy percig sem kelt olyan érzést a film, amiről üvölt, hogy nem egy blockbustert nézünk.

Végszónak csupán annyit mondhatok, hogy ha esetleg fásultak vagytok és valami különleges filmélményre vágytok, akkor ez a film valószínűleg a kedvetekre lesz. Jó szórakozást hozzá! :)

7/10

IMDb | mafab