Ma délelőtt egy rendkívül izgalmas témát, a Dyatlov-rejtélyt vesszük górcső alá. Röviden bemutatjuk, mik a tények, amikről tudunk, és mit hoztak ki ebből a filmkészítők. Negatív és pozitív kritika következik egy-egy szerkesztőtől, Nomadtól és Varintól.

A tények:

Napjaink legnépszerűbb megoldatlan rejtélyei közé tartozik a "Dyatlov-incidens", melynek során kilenc ember vesztette életét, pillanatnyilag megmagyarázhatatlan események következtében. Azóta persze rengeteg tudományos és áltudományos magyarázat született, némelyik egész hihető, némelyik egyszerűen csak nevetséges, de a teljes igazságot mindmáig hó fedi. Ennek az írásnak nem célja, hogy felesleges okfejtésbe kezdjen, nem akar magyarázatot adni a több mint ötven éve lezajlottakra, így tekintsünk is el mindennemű felesleges rizsázástól, és szorítkozzunk szigorúan a tényekre! Tegyünk most egy időutazást 1959 telére, borzongjunk meg a csontig hatoló hidegben, és ámuljunk az égre törő hegycsúcs látványától! Üdv a Dyatlov-hágónál!
Az egész azzal kezdődött, hogy Igor Alekszejevics Dyatlov sítúrát tervezett az Urál-hegységben. Kilencen csatlakoztak hozzá, mindnyájan fiatal, tapasztalt hegymászók voltak. Talán égi gondviselés, talán puszta véletlen folytán egyikük, Yury Yudin lebetegedett, így nem tarthatott a többiekkel a hosszú túrára, és ezzel ő az egyetlen, aki az ifjú hegymászók közül megélte a tavaszt. A többi kilenc túrázó menetrendszerűen nekiindult a nagy útnak, és többet nem is tértek vissza.

1959. február 1-jén táboroztak le utoljára. Nappal egy hágón akartak átkelni, és a terv szerint a túloldalon verték volna fel a sátrakat, ám egy hóviharnak köszönhetően rossz irányba tartottak, és így sodródtak el végső táborhelyükre. Természetesen észrevették a tévedést, de már nem fordultak vissza, hogy másfél kilométert baktassanak lefelé, egyszerűbb megoldásnak tűnt az azonnali pihenő. A dolgok azonban ezek után fordultak csak igazán rosszra.

Mivel a túrázók nem jelentkeztek sem a megadott időpontban, sem később, megindult utánuk a kutatás, ami végül február 26-ra eredményre vezetett. Megtalálták a csapat táborhelyét, csakhogy ezzel együtt nem várt furcsaságokra is akadtak. Először csak a sátrakra leltek rá, amik belülről lettek késsel felvágva. Innen lábnyomok vezettek lefelé, azonban ezekkel sem stimmelt minden. Némely nyomon tisztán látszott, hogy aki hagyta, mindössze zoknit viselt, sőt voltak, akik még azt sem, éjszaka pedig -20 fok körül mozgott a hőmérséklet. A nyomokat persze nem sokáig lehetett követni, egy idő után mindent befedett a hó. Ennek ellenére hamarosan megtalálták a fiatalok testeit, de válaszok helyett csak még több kérdést kaptak.

Ketten egy kialudt tábortűz mellett ültek, fehérneműn kívül nem viseltek semmit. A mögöttük levő fa ágai 5 méter magasságig letörtek, valószínűleg egyikük felmászott rá. Nem sokkal messzebb még három holttestre bukkantak, köztük Dyatlovéra is. A maradék négy útitársat csak két hónappal később találták meg. Ami az esetet még rejtélyesebbé teszi, az a testek állapota. Habár elméletileg ötüknek kihűlés okozta a vesztét, többen is furcsa sérülésekkel rendelkeztek. Volt, akiknek a koponyája tört be, némelyiküknek a mellkasa zúzódott össze, de olyan erővel, ami egy frontális ütközés során szabadul fel. Egyiküknek hiányzott a nyelve, a szeme és még a szájából is egy darab, ráadásul egyes újságok szerint hatukon radioaktivitást is mértek. Az meg már csak a hab a tortán, hogy egy pár kilométerrel odébb tanyázó csoport vöröses és kékes fényű gömbökről számolt be, amik az éjszakai égbolton cikáztak.

Az tehát kétségtelen, hogy egy hatalmas rejtély övezi a kilenc hegymászó halálának a körülményeit, de hogy miért is osztottuk meg veletek ezt a történetet? Ennek oka igen egyszerű: 2013-ban ennek az eseménynek az ihletésével Halálhegy – A Dyatlov-rejtély (vagy eredeti címén "Devil's Pass") címmel filmet készítettek, amely szerkesztőségünket is megosztotta. Következzék hát a Halálhegy ismertetője két nagyban eltérő szemszögből, bemutatva mind a pozitívumokat, mind a negatívumokat. Kabátokat, kesztyűket előkészíteni, indulunk vissza a Dyatlov-hágóba...

Negatív kritika

Elevenen él bennem a nap, mikor először hallottam a filmről. Egy izzasztó nyári este, frissítő italok társaságában beszélgettünk, mikor is egy nagyon jó barátom megkérdezte, hogy hallottunk-e már a Dyatlov-rejtélyről. Nemleges válaszunkat követően ecsetelni kezdte az eseményeket pontról-pontra, én pedig csillogó szemekkel hallgattam, majd mikor megemlítette, hogy még egy filmet is készítettek róla, már kicsit önmagamat szégyellve ismertem el, hogy bizony még soha életemben nem hallottam a Halálhegy című műről. És ekkor mesélni kezdett róla, én pedig abban a pillanatban eldöntöttem, hogy első adandó alkalommal rávetem magam erre a filmre. Másnap vadul kezdtem kutatni a valódi történet után, miután pedig minden lényeges információt megtudtam, őrült módjára néztem utána a filmnek is. Mikor már azzal is tisztában voltam, hogy egy újabb found footage alkotással van dolgom, már tényleg szinte habzó szájjal vetettem rá magam. Mindezt csak azért írom most le, hogy a későbbiekben érthető legyen, miért is okozott akkora csalódást egy ilyen rejtélyes, horrorra teremtetett alapsztori.

Végül is a Dyatlov-incidenst megfilmesíteni? Ezt egyszerűen nem lehet elrontani, gondoltam én, ez az esemény szinte kéri, hogy a mozikba kerüljön. A következő másfél órában mégis lassanként már a fejemet vertem a falba, vagy röhögőgörcsöt kaptam egyes jeleneteken. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, lássuk, mire is gondolok!

Azt mindenestre el kell ismernem, hogy hangulatos kezdést kapunk. Nagyvonalakban felvázolják az incidenst, kapunk néhány teóriát, azok cáfolatait, satöbbi. Gyorsan letudják a felvezetést, megismerjük a főszereplőket és a céljukat, hogy kiderítsék, mi is történt '59-ben, azon a bizonyos éjszakán. Miután megkapják a szükséges dokumentumokat, már indulnak is a nagy útra. Első úticéljuk Dyatlov csapatának egyetlen túlélője, aki (a film szerint) összeomlott a csapatával történtek után, ezért kezelésre szorul. A kórháznál aztán hőseink nem részesülnek meleg fogadtatásban, konkrétan melegebb éghajlatokra küldik őket, sőt, még a célszemélyük is kimutat nekik egy roppant kedves feliratú táblát, szobája biztonságából. Az, hogy a fickó végül is honnan tudta, hogy a fiatalok hozzá jöttek, úgy tűnik, nem fontos, mert nem kapunk rá választ. Biztos gondolatolvasó, mindegy.

Kisebb-nagyobb átvezetők után, viszonylag gyorsan, a kis csapat eljut a hegyhez, szóval megkezdődhet a(z agymenéses) kaland! Itt már kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy mire is számíthatok. Az Ideglelés-koppintás még annyira nem zavart, szépen volt tálalva, szóval simán megbocsájtottam a készítőknek, na de amikor megláttam, hogy a "valami" elrejtette egy áldozata nyelvét, akkor azért a tenyerembe temettem az arcom. Én nem tudom, hogy egy olyan lény, mint amit a filmben prezentálnak, mily módon gondolkodik, de abban biztos vagyok, hogy ha én egy olyan izé lennék, akkor tuti nem az lenne a gondom, hogy elrejtsem a bizonyítékot. És igen, tuti, hogy azt elrejteni akarta, mert nem csak, hogy felvitte valami toronyszerűségbe, de még az ajtót is rácsukta. Nagyon jó. Nem is értem, hogy például a 8. utas miért nem takarított maga után!

Aztán a következő, amin kiakadtam, az az, hogy mennyire mérhetetlenül idegesítőek egyes karakterek. Főleg a nagypofájú Andy, aki egy percet nem tud úgy eltölteni, hogy valami kegyetlen szar csajozós szöveget be ne nyögne, ám a srác csúcspontja akkor is az, mikor a hangmérnök csajnak egy fából faragott műfalloszt ad ajándékba. De a másik fickót, Jensent sem kell félteni. Az meg egyszerűen annyira vak, hogy nem igaz. Ha a csaj egy neonreklámot akasztana a nyakába, hogy "Tiéd vagyok, Jensen!", akkor sem tűnne fel neki, hogy Holly milyen érzéseket táplál irányába. Nem, őt leköti a kamerája babusgatása. Viszont a fickó egyszer egy olyan megjegyzést elereszt, hogy ott már tényleg nem bírtam ki röhögés nélkül. Említettem, hogy szépen loptak az Ideglelésből, ugyanis virradóra a sátrak előtt mindenféle nyomokat találnak a hóban (a Blair Witch Projectben ugyanez, csak kövekkel és sárral). Jensen ekkor felveti, hogy nem más, mint a Jeti ólálkodik körülöttük, majd mikor Holly megmondja neki, hogy a Jeti nem létezik, a férfi a következőket ordítja a szőkeségre: "Te nem létezel!". Na, hát ilyet sem hallani mindennap. Én személy szerint még soha senkire nem mondtam, hogy nem létezik, akivel éppen beszélgettem. Persze értem, miért mondta ezt Jensen, de egyszerűen nem tudtam és nem tudom megállni röhögés nélkül ezt a jelenetet, ráadásul micsoda átéléssel mondja… Hihetetlen!

Ezen azonban lépjünk túl, mert az ostobaságoknak itt még nincs vége. Andy "Don Juan" Thatcher elnyeri jutalmát, és a hangmérnök Denise-szel édes kettesben lelépnek a többiektől. Direkt figyeltem, hogy említik-e, milyen hideg van. Említik, éjjel -17 fokig hűl le a levegő, és külön kiemelik, hogy tíz perc alatt fagy meg az ember lábujja. Na most, én nem vagyok tisztában azzal, hogy, hogy működnek ezek a túrasátrak. Tételezzük fel, hogy van benne fűtés, vagy kint tartja a hideget. Rendben. Csakhogy, a többiek nagykabátban alszanak! Még a leglengébben öltözött is vastag pulcsiban! Ezek ketten meg teljesen nyugodtan hancúroznak. Értem én, hogy fűt a szerelem, na, de nem így kell azt érteni!

A következő értelmetlen dolog miatt spoiler nélkül sajnos nem tudok kellőképp kiakadni, így aki még nem látta ezt a csodát, azt óva intem a rejtett rész tartalmának elolvasásától.

{spoiler}

Tehát a túrázók minden szükséges engedélyt megkaptak, ez biztos, mert ezt így ahogy van, az elején leszögezik. De ha ez igaz, akkor a katonáknak most mi baja van tulajdonképpen? Miért akarják mindenáron megölni a fiatalokat, mikor saját maguk engedélyezték a túrát? Ha meg annyira nagyon tilos arrafelé az átjárás, akkor nem lett volna egyszerűbb megmondani nekik, hogy "márpedig oda nem fogtok felmenni"? Mi ez a mánia minden filmben, hogy a katonák csak úgy találomra lelőnek mindenkit? Ki találta ezt ki, és miért? És legfőképp miért kell folyton ezzel idegesíteni engem?

Mondjuk, hogy mindezek még csak figyelmetlenségből elkövetetett bakik. De ami eztán jött, az már tényleg nem igaz. Nem találok más magyarázatot arra, ami az utolsó, nagyjából fél órában történik, csak azt, hogy a készítőknek szimplán elborult az agyuk. Megintcsak az a gond, hogy spoiler nélkül lehetetlenség egy szót is szólni a következő problémákról, de elöljáróban annyit, hogy hőseink már megfogyatkozott számban bemenekülnek egy vasajtó által lezárt bunkerbe, ahol aztán szembekerülnek azzal, ami a nyomokat hagyta a hóban, meg ami elrejtette a nyelvet. Nem, nem a jetivel.

Kezdjük az elején! Hogy néznek ki ezek a lények!? 2013-ban ezt mégis hogy gondolták komolyan? Mikor megláttam az elsőt, na ott tettem le a filmről végérvényesen. Az meg már csak egy kis plusz, hogy állítólag nem tudnak átteleportálni a vasajtókon, mégis kint sétálgatnak a hóban. És oké, mondjuk, hogy elhiszem, hogy kiengedte őket a nyelv nélküli férfi, de akkor meg hogy mentek vissza a bunkerbe? Merthogy az ajtó be volt fagyva, és hőseink nagyjából öt másodpercre nyitották csak ki. Azon már aztán ki sem akadtam, hogy a kamera aksija 50 év után is működik, vagy ha nem ez, akkor a katonák legnagyobb gondja az, hogy mindig friss akkut tegyenek a készülékbe. Az meg már szinte említésre sem méltó, mikor az otthonuk helyett a bunker elé akarnak teleportálni, mert az "frissebb emlék". Nem tudom, az én otthonom mindig elég frissen él bennem. {/spoiler}

Ez a film tehát számomra hihetetlenül nevetséges volt a sok ostobasága miatt, de valamiért, magam sem tudom miért, van egyfajta bája, ami miatt nem nézhetetlen, sőt, mikor másodszor néztem meg, megkockáztatom, még jól is szórakoztam rajta. Ugyanis a hibák tucatjai ellenére van, amit nagyon jól kiviteleztek. Tetszett, hogy a kamerát nem rángatják össze-vissza úgy, hogy még véletlenül se lássak semmit. Mindent szépen ki lehet venni (bár jobb lenne, ha egy-két dolgot elrejtettek volna), és a film első fele valóban élvezetes. Fenntartja a feszültséget, annak ellenére is, hogy hamar nyilvánvalóvá válik hőseink sorsa. Az elején kapott gyors ismertető a történtekről is ügyesen lett megoldva, a végén bemutatott eredeti fotókért meg plusz pont jár a készítőknek. Az egyetlen gond csak az, hogy a Dyatlov-incidens ennél többet és jobbat érdemel, szóval őszintén remélem, hogy valamikor a jövőben még hozzányúlnak az alapanyaghoz, és valami tényleg ütős, rejtélyes és leginkább félelmetes filmet hoznak majd össze. Egy nézőjük már biztos lenne.

6/10

(Nomad)

Pozitív kritika

A kollégához hasonlóan nekem is igen eleven emlékeim vannak a filmmel kapcsolatban. Azon kevés filmkritikáim közé tartozik, ami a Horror-Mirroron megszületett, ebben az időszakban akadtam rá ugyanis Tiboru fantasztikus blogjára, a konteóblogra (ez itt egy nem fizetett, nem politikai hirdetés - olvassátok a konteóblogot!!!), itt pedig a Dyatlov-rejtélyre. Nosza, volt egy fölösleges éjszakám, elolvastam hát mindent, amit tudni lehet a történetről.

Mondanom sem kell, összeesküvés-fanként pillanatok alatt lenyűgözött ennek a sztorinak a sokszínűsége és misztikuma. Elméletek széles tárházát elolvasva sem jutottunk közelebb a megoldáshoz, hiába telt el 56 év a bizonyos februári éjszaka óta. Bármi is történt szerencsétlenekkel, csak főhajtással és elismeréssel tartozunk nekik, amiért bevállalták a túrát, és akaratlanul is, de részesei lettek a történelem egyik legizgalmasabb történetének.

A film nem hibátlan távolról sem, de nem amiatt, amiért sokan fújnak rá. Nekem inkább az elejével volt gondom, amit kicsit összecsapottnak, hirtelennek éreztem. Az orosz riporterek hangjai egyszerűen furcsán hatottak európai füllel, emlékszem, anno a moziban nevetést is váltott ki. Aztán a film végére kapunk egy alternatív megoldást a kismillió teória közül, amit konteósok, írók, kommentelők leírtak. Nyilván a készítők horrort szerettek volna gyártani, ehhez pedig ez a befejezés tökéletesen passzolt. Hogy mi történt a kilenc hegymászóval, azt valószínűleg soha nem tudjuk meg. Történhetett az, amit a forgatókönyvírók és a rendező, Renny Harlin filmvászonra álmodott? Igen, történhetett. Ahogy lehet a magyarázat sokkal egyszerűbb is. Az írók kiválasztottak egyet, és megfilmesítették. Nem hiszem, hogy tisztünk lenne eldönteni, hogy butaság vagy sem, mert a valóságot nem tudjuk.

Én szeretem a merész megoldásokat, ez az alternatív befejezés pedig bátor volt és vakmerő. Lehetett volna egy elcsépelt jeti, esetleg harmadik típusú találkozás vagy szimplán olyan fagyás, amely hatására égni kezd az ember bőre, és emiatt levetkőzik. De inkább választottak a készítők egy olyan teóriát, amelynek még akár lehet is történelmi alapja. Pici spoiler következik.

{spoiler}

A Philadelphia-kísérlet idecitálása nagyon tetszett. Adott az egész történetnek még egy kis izgalmat és gondolkodnivalót. Zseniális húzás volt szerintem. Erről a sztoriról is órákat lehet olvasni, szintén jó szívvel ajánlom a különböző anyagok felkutatását. Vagy egyszerűen csak teleportáljunk vissza a USS Eldridge-re :)

{/spoiler}

Összegezve, én megértem, aki hibát talál bizonyos dolgokban, akinek túl merész ez a teória, de ugyanúgy nem tudjuk, hogy mi történt, ahogy a készítők. Ahogy a kolléga említette, az IRL-képek miatt óriási elismerés, a vége főcím hangulatos, tökéletes lezárása a darabnak. A színészi játék ugyanakkor alig éri el a közepes szintet, horrornak bátorság nevezni, vannak benne butaságok, mégis remek szórakozást nyújt, mert egy olyan történetet dolgoz fel, amivel tényleg csak jót lehet alkotni. Méltatlannak éreztem volna, ha valami rendkívül véres, gore filmet kapunk, ennél többet érdemelt ez a történet. Nálam sikerült olyanra megalkotni, amivel többedszerre is elégedetten álltam fel a székemből.

(Varin)

IMDb * | *mafab