A Silent Hill: Origins az első olyan rész, amely fejlesztésében nem vett részt a Konami, pusztán csak kiadóként láthatjuk viszont a nevüket. A fejlesztő Climax Studios úgy gondolta, hogy ezúttal célravezetőbb lenne, ha nem folytatást, hanem előzményt kapnánk, így az Origins egészen pontosan azt mutatja be, hogy mi történt az első rész eseményei előtt. Én személy szerint jobb szerettem volna, ha ezeket a kérdéseket nyitva hagyják, hogy mindenki kedve szerint hihessen azt, amit csak akar, de magából az alapötletből sokat ki lehetett volna hozni. Ez azonban nem sikerült.

Hiába nyitottak ezúttal már a kézi konzolok felé is, a fejlődés legkisebb nyomát sem lehet megtalálni a játékban. Szerencsére letettek a 4. rész tárgylimitjéről, helyette viszont kaptunk elhasználódó fegyvereket, és nagyjából ez is minden újítás. De ezt még mindig megbocsájtanám, csakhogy ez az egyetlen Silent Hill, amin játszva sikerült unatkoznom. Minden, amit az Origins nyújt, már egyszer el lett lőve korábban. Próbálják a sablonokat stílusosan elénk tárni (például a rémálomvilágba saját magunknak kell átkelni, nem pedig ott találjuk magunkat), de ez a végeredményen semmit nem változtat. Úgy érzem, mintha ezt a részt csak alibinek adták volna ki, hogy a 4. és a tényleges 5. rész közötti űrt kitöltsék, viszont ez nem igaz, hisz teljes értékű epizódról beszélünk.

A közvélemény mindettől függetlenül dicsérni szokta, sőt, bőven a The Room előtt emlegetik. De, hogy tényekről is beszéljünk, lássuk a játék történetét!

A főhős egy kamionsofőr, Travis Grady, akinek Silent Hill felé vezetve majdnem sikerül elütnie egy kislányt, aki ezek után épp olyan hirtelen eltűnik, mint ahogy feltűnt. A kamionból kiszállva aztán észrevesz egy tőle nem túl messze levő házat, ami lángokban áll. Travis természetesen berohan és túlélők után kutat, méghozzá sikeresen, ugyanis sikerül kimentenie egy nagyon csúnyán megégett lányt. Amint azonban kiteszi lábát a házból, rejtélyes okokból kifolyólag összeesik, és mikor felébred, már Silent Hill utcáin találja magát. Persze kíváncsi rá, hogy mi lett a kislánnyal, így a játék további része az ő kutatásával és Travis múltjával való szembenézéssel telik.

Mivel az Origins szorosan kapcsolódik az első részhez, így sok szereplőt viszontláthatunk onnan. Ilyen például a kislány Alessa, a nővérként dolgozó, de színészi karrierről álmodozó Lisa, és nem utolsósorban a mindenki által olyannyira kedvelt Dahlia.

Habár nem különösebben szeretem az Originst, azt azért nekem is el kell ismernem, hogy örömmel fogadtam ezen szereplők újbóli feltűnését, és a sztori is egész izgalmasnak ígérkezett az első 1-2 órában, de a közepe felé valahogy leült az egész. Az ember sétál a folyosókon, áttér a rémálomvilágba, ismét sétál szobából szobára, és csak azt várja, hogy történjen már valami a szörnyek folytonos feltűnésén kívül.

Befejezések terén ezúttal hármat kaphatunk, jót, rosszat vagy ufót. Különösebb eufóriát ezeknek sem sikerült kiváltaniuk belőlem, de végül is a kötelező szintet tartják. Azt, hogy ez elég-e, meg mindenki döntse el maga.

Azt azért még fontos leszögeznem, hogy habár most főként negatívumokat említettem, a Silent Hill: Origins még így is egy nagyon jó játék, ha általánosságban nézem. Mindössze a többi, igazán profi SH mellett találom ezt az egyet gyengébbnek, amit akár a fejlesztőváltásnak is betudhatok.

Az Origins után egy évnek kellett csak eltelnie, és már ki is adták a "hivatalos" 5. részt (Ami ugyebár sorban már a hatodik, de mivel az Origins a "nulladik", így aztán a következőt a legtöbben ötödiknek nevezik. Nem egyszerű kiigazodni ezeken...), amelyhez hatalmas reményeket fűztek, hála a rengeteg újításnak. A "Hazatérés" azonban nem pont úgy alakult, ahogy remélték...