Személy szerint mindig is kedveltem az olyan filmeket, amelyek a hit mibenlétével foglalkoztak. Legyen az egy sportfilm, amely a teljesítőképesség és a motiváció keverékével magyarázta a hit kellő mértékét, vagy egy olyan mozi, amely a vallás és a keserű valóság ellentétének bemutatásával igyekezett árnyalni a témát.

Jelen filmünk pont ez utóbbi, de ez esetben a klasszikus posztapokaliptikus stílus adja a díszletet hozzá. Érzésem szerint épp ezért is működött a történet, hiszen kevés depresszívebb légkör létezik a filmtörténelemben annál, mint egy kataklizma utáni piszkos és civilizálatlan világ.

A történet főhőse Éli, aki évek óta rója a poros országutakat, és messzire elkerül mindenféle kontaktust a többi túlélővel. Ha mégis megteszi, akkor a tartalékait tölti fel, de azon nyomban tovább is áll. Egyszer aztán elvetődik egy nevenincs kisvárosba, ahol egy Carnegie nevű kiskirály igyekszik fenntartani a civilizáció látszatát. Bár valami hiányzik a fegyvertárából, hogy terve, miszerint több hasonló közösséget hozna létre, megvalósuljon. És ez nem más, mint hogy meg akarja nyerni az emberek szívét és lelkét. De sajnos ő is csak egy gyarló ember, és ugyan keresteti az katonáival azt az egy könyvet, amely erre tökéletes lenne, de a sikerek elkerülték. Fakad ez részint abból, hogy a filmben felvázolt világban az emberek többsége nem tud olvasni, így nem tudják, mit is keresnek valójában. Fura egy ötlet, de mégsem lehetetlen, hiszen iskolák híján évtizedek alatt ugyanez történne a valóságban is. Másrészt a katasztrófa következményeként sokan megvakultak, vagy már születésük óta azok. Aztán megjelenik Éli...

A történet további részleteit, annak csavaros volta miatt, inkább nem részletezem. Viszont annyit elárulhatok, hogy ugyan sok a logikai buktató a filmben, de mégis áthatja egyfajta katarzis a befejezését, amely független attól, hogy hívők vagyunk vagy sem (én ez utóbbihoz tartozom). Részben épp azért tudtam megkedvelni ezt a filmet, mert a szájbarágós stílust mellőzték ugyan, de valahogy mégis más megvilágításban látjuk Éli titkát és a Carnegie által hőn áhított "fegyvert".

Ha pedig már szóba hoztam a szereplőket, akkor úgy érzem, hogy Denzel Washington (aki amúgy az életben is mélyen vallásos) és Gary Oldman csillagos ötösre vizsgáztak ebben a filmben. Ez ugyan takarhatna egy rutinszagú alakítást mindkét színészóriástól, de ez távolról sem igaz. Remekül működik a moziban a kettejük közti motivációs és hitbeli különbségek betmutatása, melyek más-más végzethez vezetnek majd. Mellettük a Solarát alakító Mila Kunis nevezhető még jelentős szereplőnek, bár véleményem szerint csak statisztálni tudott Washingtonnak és Oldmannek.

Látvány és zene tekintetében az Éli könyve ritka egyedi lett. A képeket a szürkéssárga színek uralják, ezzel erősítve a nyomasztó hangulatot és a rothadás állapotát. A zene pedig mind a történethez, mind a látványhoz nagyon passzol, amit a film végére érve sem felejtünk el.

Összességében elmondhatom, hogy ez a mozi bárkinek a kedvére lehet, nem csupán posztapokrajongóknak. Ugyan alapvetően vallási témájú film, de a tanulsága és a történet egésze mégis inkább az ember azon értékeire fókuszál, amelyek függetlenek attól, de mégis fajunk legnemesebb vonásai közé tartoznak, vagy épp a negatívumai közé. Ha esetleg még nem láttátok, tegyetek vele egy próbát. Garantálom, hogy nem bánjátok meg.

8/10

IMDb | mafab