Eric Valette rendező nevét a Nem fogadott hívás kapcsán ismerhetik sokan, ennek ellenére első mozifilmje igazán élvezhetőre sikerült. A mágikus könyv (Maléfique - 2002) amilyen érdektelennek tűnt az elején, olyan érdekessé és talán izgalmassá vált.

Eric Valette rendező nevét a Nem fogadott hívás kapcsán ismerhetik sokan, ennek ellenére első mozifilmje igazán élvezhetőre sikerült. A mágikus könyv (Maléfique - 2002) amilyen érdektelennek tűnt az elején, olyan érdekessé és talán izgalmassá vált.

A nyitójelenetben egy megtört rab, meggyilkolt társa vérével okkult szimbólumokat fest a börtön falaira, mellyel megnyit valamilyen dimenziót.

A jelenben megismerhetjük Carrére-t, egy cég vezérigazgatóját, aki csak óvadék ellenében védekezhet szabad lábon, neje ígéretére mihamarabb. Cellatársai igazán bizarr alakok, a szótlan, öreg bölcs, Lassalle, a transz nemű Marcus és a hiperaktív Pâquerette, akinek egyetlen boldogsága, ha a gyengélkedőn lehet. A már összeszokott csapatba csöppen bele Carrére és nehezen is illeszkedik be. A film első félórájánál úgy voltam, hogy kikapcsolom és kimarad a rovatból, valami groteszkre vártam, ha már franciákról van szó, és mikor erre gondoltam, elkezdett kibontakozni a cselekmény.

A szereplők múltjára folyamatosan fény derült, Pâquerette például sertések között nőtt fel,ezért mindent megevett, amivel érintkezésbe került, így mikor húga is megszületett, felfalta a csecsemőt. Lassalle egy nap reggeli közben felhasította feleségét. A cellában ellenben az egyik nap, felfedeznek egy furcsa könyvet, az 1920-ban megszökött alkimista, Charles Danvers naplóját. Az alkimista alakja igazán egyedi és hátborzongató: a fiatalság megszállottja volt, ezért méhlepényeket lopott el kórházakból, majd várandós nőket kezdett gyilkolni, hogy méhlepényükből arcpakolásokat készítsen magának.

Danvers naplójában csodálatos, de veszélyes varázslatok vannak feljegyezve, kezdve a pirokenézistől a telekinézisen át a levitációig. A sorozatgyilkos naplójában állította, hogy az utolsó varázslatnak köszönhetően sikerült megszöknie börtönéből, így Carrére-ék is szerencsét próbálnak vele. Természetesen nem olyan egyszerű, rá kell jönniük a könyv működésére, a fekete mágia fondorlataira, még akkor is, ha ez társuk, vagy a saját életükbe fog is kerülni.

Bevallom őszintén egyszer már nekiültem a filmnek, de kikapcsoltam,a  fent említett első fél órában, pedig, ha az először furcsa történetvezetést és karaktereket az ember megszokja, a film egy igazán szórakoztató alkotássá válik. A költségvetés igazán minimális volt, 1 millió euró összesen, és ehhez képest meglepően jó trükköket láthatunk, van pár igazán hajmeresztő köztük. Összességében egy érdekes, szimbolikus horrorról van szó, szerintem nem marad a néző csalódott.Eric Valette rendező nevét a Nem fogadott hívás kapcsán ismerhetik sokan, ennek ellenére első mozifilmje igazán élvezhetőre sikerült. A mágikus könyv (Maléfique - 2002) amilyen érdektelennek tűnt az elején, olyan érdekessé és talán izgalmassá vált.

A nyitójelenetben egy megtört rab meggyilkolt társa vérével okkult szimbólumokat fest a börtön falaira, mellyel megnyit valamilyen dimenziót.

A jelenben megismerhetjük Carrére-t, egy cég vezérigazgatóját, aki csak óvadék ellenében védekezhet majd szabadlábon (neje ígérete szerint nemsokára). Cellatársai igazán bizarr alakok, a szótlan, öreg bölcs, Lassalle, a transznemű Marcus és a hiperaktív Pâquerette, akinek egyetlen boldogsága, ha a gyengélkedőn lehet. A már összeszokott csapatba csöppen bele Carrére, és nehezen is illeszkedik be. A film első félórájánál úgy voltam, hogy kikapcsolom és kimarad a rovatból, valami groteszkre vártam, ha már franciákról van szó, és mikor erre gondoltam, elkezdett kibontakozni a cselekmény. A szereplők múltjára folyamatosan fény derült, Pâquerette például sertések között nőtt fel, ezért mindent megevett, amivel érintkezésbe került, így mikor húga megszületett, felfalta a csecsemőt. Lassalle egy nap reggeli közben felhasította feleségét.

A cellában ellenben az egyik nap felfedeznek egy furcsa könyvet, az 1920-ban megszökött alkimista, Charles Danvers naplóját. Az alkimista alakja igazán egyedi és hátborzongató: a fiatalság megszállottja volt, ezért méhlepényeket lopott el kórházakból, majd várandós nőket kezdett gyilkolni, hogy méhlepényükből arcpakolásokat készítsen magának. Danvers naplójában csodálatos, de veszélyes varázslatok vannak feljegyezve, kezdve a pirokinézistől a telekinézisen át a levitációig. A sorozatgyilkos naplójában állította, hogy az utolsó varázslatnak köszönhetően sikerült megszöknie börtönéből, így Carrére-ék is szerencsét próbálnak vele. Természetesen nem olyan egyszerű, rá kell jönniük a könyv működésére, a fekete mágia fondorlataira, még akkor is, ha ez társuk vagy a saját életükbe fog is kerülni.

Bevallom őszintén, egyszer már nekiültem a filmnek, de kikapcsoltam, a fent említett első fél órában pedig, ha az először furcsa történetvezetést és karaktereket az ember megszokja, a film egy igazán szórakoztató alkotássá válik. A költségvetés igazán minimális volt, 1 millió euró összesen, és ehhez képest meglepően jó trükköket láthatunk, van pár igazán hajmeresztő köztük. Összességében egy érdekes, szimbolikus horrorról van szó, szerintem nem marad a néző csalódott.

Szerintem: 7/10

IMDb | mafab