Kietlen, kopár, hófödte tájak. Csontig hatoló fagy. Egy csapat tudós és egy szörnyű rejtély, mely évezredek óta a jég fogságában aludta mély álmát, míg az emberek be nem tették lábukat az Antarktiszra. Nem, ez nem a jól ismert és közkedvelt The Thing című amerikai horrorklasszikus. Ez nem más, mint H. P. Lovecraft egyik, korát meghaladott rémtörténete.

Lovecraft neve nem hinném, hogy bármilyen horrorkedvelőnek ismeretlen lenne. A múlt század elején élt író sajnos a rémtörténetírás Van Gogh-ja volt. Írásait felemás siker övezte, s művei nagy része is csak halála után került napvilágra. Azóta viszont töretlen népszerűségnek örvendeznek, hisz Lovecraft nem egyszerű tucathorroríró. Ő a rémtörténetek nagymestere. Olyan kifinomultan és brutálisan írja le borzasztóbbnál borzasztóbb agyszüleményeit, hogy az ember hátán a szőr is feláll!

Ez alól nem kivétel Az őrület hegyei című novellája sem. Történetünk főhőse egy bizonyos William Dyer nevű úriember, aki geológus professzorként csatlakozik egy csapat tudóshoz, kiknek nem más a céljuk, mint a felfedezetlen Antarktisz feltérképezése, illetve különféle kutatómunkák elvégzése. A szorgalmas tudósok szépen haladnak a munkával, mígnem a csoport szétválik.

Innentől kezdve az olvasó szokatlan helyzetben találja magát, hiszen nem közvetlenül a főszereplőtől kapja az információkat, ahogy ezt megszokhattuk más hasonló művekben. Nem is egy másik szereplő által. Mivel a szétvált csapat tagjai rádión kommunikálnak egymással, bizonyos időközönként a kisebb csoport, akik előre repültek és egy gyors tábort létesítettek, rádión jelentést ad le. A főszereplő ezen jelentéseket próbálja az olvasó elé tárni, hogy aztán a történet és a cselekmény első felét ezek alapján kelljen összeraknunk. Néhol kissé zavaros, néhol kissé érthetetlen, amit olvasunk, de ez is tökéletesen átadja azt a sokkot, ami a tudósokat érte. Hiszen a kutatás nem várt fordulatot vesz. Az előretolt kutatóbázis ugyanis valamit talál a jég alatt. Valamit, amitől a magukkal vitt szánhúzó kutyák bekattannak, valamit, ami nem evilági, valami olyat, amit emberi ész alig tud felfogni. Majd váratlanul nem érkezik több jelentés a csoporttól, s főhősünk úgy dönt, megnézi, mi történt a társaival. Amit pedig talál, meghaladja minden képzeletét, s legszörnyűbb rémálmai sem érhetnek fel azzal a borzalommal, amit átél, és amitől az olvasónak a hideg futkos a hátán.

Most, gondolom, vannak, akik azt gondolják, hogy a megszokott sztori jön: jajj, egy szörny, aki lemészárol mindenkit, és jajj, most hű, de félnem kéne. Ám ők mind tévednek! Lovecraft nem egy egyszerű rémtörténetíró, ami a cselekményen is meglátszik, hiszen ezután nem a ma megszokott, kitaposott ösvényeken halad tovább. S végül egy olyan mítoszt kerekít ki az egészből, hogy az ember szája tátva marad tőle.

Egy viszonylag hosszú novella, tele feszültséggel, misztikummal, borzalommal és rémséggel. Ám sajnos, mint minden a világon, ez sem tökéletes. Néhol kissé unalmas, néhol kissé elveszik a felesleges részletekben. Ez miért baj? Mert nem regényt, hanem egy novellát olvasunk, ahol az ilyen üresjáratok nem megengedettek. Emellett Lovecraft írásainak nyelvezetén érződik, hogy a múlt század elején születtek, így nem könnyű olvasmány. Van, akit ez az írásbeli sajátosság zavarhat. Viszont a novellára más negatívumot nem tudok mondani, semmi sincs erőltetve, minden a helyén van. Olyannyira, hogy az ember már szinte igaznak érzi mindazt, amit olvas. Az őrület hegyeit minden horrorkedvelőnek bátran javaslom. Bár nem könnyű, de mégis nagyszerű írás, mely egy üde színfolt lehet, ha már unod a sok mai, klisékkel teli tucathorrorművet.

9/10