Könyv:

Nincs könnyű dolga annak, aki Stephen King: Az című könyvét szeretné bemutatni. Az első probléma rögtön az, hogy megközelítőleg 1400 oldalas műről beszélünk, amivel ez King egyik leghosszabb regénye (a Végítélet előzi csak meg). Ha ezen túltettük magunkat, akkor készülhetünk az író már megszokott stílusára is, ami, mint azt megszokhattuk, sok-sok részletes leírással jár együtt. Mindent megtudunk, attól kezdve, hogy az izzadságcsepp hogy gördül le valaki homlokáról, egész addig, hogy a Nap milyen fényesen csillan meg egy lány bokaláncán. De ez tényleg negatívum volna? Én nem így éltem meg.

A történet sem épp egy leányálom, és azon túl, hogy két időben játszódik, még ezerfelé is ágazik. A cselekmény 1957-ben kezdődik Derryben, mikor egy kisfiú, George játszik éppen az esőben papírcsónakjával. Játékszere azonban hamarosan egy csatornában végzi, ahova letekintve egy bohócnak öltözött illetővel találja szembe magát, aki Pennywisenak (magyarul Krajcárosnak) nevezi magát. Krajcáros felajánlja, hogy visszaadja George csónakját, de ehelyett, mikor a fiú a játék után nyúl, letépi a karját… Ez az első 10 oldal, és ettől csak rémesebb lesz.

Ezek után a történet 7 barátra koncentrál, egyszer gyermekként 1957-ben, egyszer pedig már felnőttként 1984-ben. Gyerekkorukban ők voltak az iskola kitaszítottjai, akikbe a nagyobb és erősebb társaik bátran belerúghattak. Az okok különbözőek: egyikük dadogott, másikuk kövér volt, a harmadik mindössze szegény. A 6 fiú és 1 lány aztán vérszerződést és örökre szóló barátságot kötött (ez volt a Vesztesek Klubja), és nem csak elnyomóik ellen léptek fel, hanem magával Azzal, a kegyetlen, túlvilági démonnal szemben is, aki minden 27. évben eljön Derrybe, halált és pusztulást hagyva maga után. Legyőzni azonban nem tudták, és itt jön a képbe a „jelen”, azaz 1984.

A barátok megfogadták, hogy mikor eljön az idő és Az visszatér, ők készen állnak majd, hazautaznak Derrybe és befejezik, amit elkezdtek. Az idő aztán gyorsan telt, mind szétszéledtek, új életet kezdtek, egymásról még csak nem is hallottak, és egyikük kivételével már meg is feledkeztek arról, mivel álltak szemben ’57-ben. Krajcáros ideje azonban ismét eljött, a gyilkosságok megkezdődnek, így Mike, aki még emlékszik a szörnyűségekre, összehívja barátait, a káosz pedig elkezdődik.

Már említettem korábban a részletességet. Mindent megtudunk a gyerekek életéről vérfagyasztó pontossággal, szinte ott vagyunk velük a csatornában, látjuk magunk előtt megelevenedő rémálmaikat, végignézzük barátnőjük önfeláldozó tettét a csapatért, és mindezt úgy, hogy a feszültség az egekbe szökik, már-már érezzük a karakterek félelmét. Velük örülünk, velük rettegünk, azonosulunk velük, és ez az, amit csak nagyon kevés írónak sikerül elérnie. Mindebben segítenek azok a bizonyos dőlt betűs részek, mikor betekintést nyerhetünk a gondolataikba, így még jobban elmerülhetünk mindennapi és nem mindennapi életükbe egyaránt.

Azzal King megteremtette az egyik legrémisztőbb ellenfelet, amivel ember valaha is találkozott. Valódi alakja nem ismeretes, aki ránéz, azonnal belehal a látványba. Az belelát az emberekbe és közben játszik velük, egy legyőzhetetlen szörnyeteg, akit csak még félelmetesebbé tesz a tény, hogy származása sem ismert. Az kilétéről nagyon keveset tudunk meg a mű alatt, ám valószínűleg ez teljesen tudatos döntés volt az író részéről, hisz attól félünk leginkább, amit nem ismerünk.

Ha nem rettent el a kötet hosszúsága, garantálom, hogy nem mindennapi élményben lesz részed. Aztól mindent megkapsz: horrort, drámát, félelmet, szeretetet. Bemutatja az emberi gonoszságot és jóságot, összetartást és barátságot. Nem kaphat tőlem más pontszámot, csakis 10/10-et.

Film:

Tisztában vagyok vele, hogy egy klasszikusról beszélünk, ezért kíméletes leszek. Mondjuk úgy, hogy nekem ez a film nem jött be.

Jól tudom, hogy ez az 1990-ben készült alkotás sokunknak okozott álmatlan éjszakákat. Azt is tudom, hogy akkoriban ez valóban rettentő félelmetes volt, és még azt is elismerem, hogy a technikai kivitelezése is bőven megfelelt az akkori elvárásoknak. Viszont ez a könyv tartalmának még csak a fele sem!

Fogalmam nincs, hogy lehetne Azt jól megfilmesíteni. Túl sok az anyag, túl részletes, egyszerűen túl profi. Ami viszont egészen biztos, hogy ez, akármennyire is klasszikus, nem egy jó adaptáció. Fogták azokat a részeket, amiket még meg mertek filmesíteni, a többire viszont oda sem figyeltek. Úgy érzem, mintha az alkotók biztonsági játékra utaztak volna: "Kéne egy jó filmet csinálni az Azból, de azért ez már túl durva. Finomítsunk rajta!"

Így egyszerűen nem lehet nekiállni valaminek. Most akkor meg akarják filmesíteni vagy nem? Mert ha igen, akkor vállalniuk kell azokat a részeket is, amelyek esetlegesen már megbotránkoztatnák a nézőket, nem lehet úgy tenni, mintha meg sem történtek volna.

Azt is meg kell vallanom, hogy mai szemmel nézve a képi világgal sem vagyok elégedett, nem érzem úgy, hogy jól öregedett volna, pedig nem olyan régi mű. Az 1979-es Alien például a mai napig a kedvenc horrorfilmem, tehát még azt sem lehet mondani, hogy túl kényes lennék a látványvilágra.

Aztán itt van még az is, hogy habár rengeteg dolgot kihagytak a könyvből, még így is 192 perc. Épp ezért gondolom úgy, hogy Az megfilmesítésére nincs igazán szüksége az emberiségnek. Miért is volna, ha egyszer látok magam előtt mindent olvasás közben, ráadásul attól sem kell tartanom, hogy valamit hátrányára változtatnak meg a történetből.

Azért tudok pozitívumot is mondani a filmről: Pennywise alakját nagyon jól megcsinálták, nem véletlenül rettegnek tőle még manapság is annyian. El tudom képzelni, mit élhetett át sok gyerek, mikor sunyiban belenézett a filmbe és szembesült Krajcáros tűhegyes fogaival, fehérre mázolt arcával.

Ezen túl azonban nem sok jót tudok elmondani róla: hiányos, nem túl szép, a színészi munka nem túl erős, az idősíkokkal nem játszik olyan kellemesen, mint a könyv, és engem egyszerűen nem tudott nem hogy megijeszteni, de egy idő után lekötni sem.

Nem tudok több pontot adni rá ennél, pedig még klasszikusságát is beleszámítottam:

5/10

IMDb | mafab