James Wan 2004-ben klasszikust teremtett az első Fűrész-epizóddal, majd 2007-ben végleg rátalált a zsánerére a Halálos hallgatással. Ebben már központi szerepet kaptak a már védjegyévé vált fabábuk, és a szellemek túlsminkelt, teátrális alakja is megjelent. 2010-ben, szinte egy hang nélkül megjelent az Insidious, mellyel szerintem új stílust teremtett, annak ellenére, hogy sokan nem kedvelik a filmet.

James Wan 2004-ben klasszikust teremtett az első Fűrész epizóddal, majd 2007-ben végleg rátalált a zsánerére, a halálos hallgatással, ebben már központi szerepet kaptak, a már védjegyévé vált fabábúk, és a szellemek túlsminkelt, teátrális alakja is megjelent. 2010-ben, szinte egy hang nélkül megjelent az Insidious, mellyel szerintem új stílust teremtett, annak ellenére, hogy sokan nem kedvelik a filmet.

Emlékszem, még bátyám ajánlotta a megjelenés évében a filmet, hogy nézzem meg, én pedig bevallom őszintén halálra rémültem tőle, s bár, már többször is láttam, mindig meg tud ijeszteni.

A történet, a Lambert családra fókuszál, Josh (Patrick Wilson) és Renai (Rose Byrne) két fiúkkal, és csecsemő lányukkal új házba költöznek, legidősebb fiúk, Dalton, miután furcsa neszekre lett figyelmes éber kómába zuhan. A fiú állapota nem javult, három hónappal később szülei otthon ápolják, a furcsa entitások pedig egyre erősödnek. Valaki belesuttog a bébi őrbe, sötét árnyak jelennek meg, majd tűnnek el, ezért Lamberték inkább új házba költöznek.

Sajnos az új házban is hasonló eseményeknek lesznek tanúik, Josh édesanyja, Lorraine (Barbara Hershey) pedig nyugtalanító álmokat lát. Álmában fia házában sétál, melynek lakói alszanak, mégis valami gonosz ébren van és Dantonra fáj a foga.  Lorraine segítségül hívja régi barátnőjét, a médium Eliset (Lin Shaye) és csapatát. A médiumnak miután felmérte a terepet, rá kell, hogy jöjjön, nehezebb dolga lesz, mint eddig bármikor: a ház tele van szellemekkel, akik mind Danton megszállására vágynak, aki alvás közben kilépett a testéből, és elveszett a dimenziók között, a legfőbb, gonosz démon pedig vissza sem akarja engedni.

Annak ellenére, hogy közhelyeket használ fel Wan, újító módon, egy egészen eredeti szálat tudott beledolgozni a történetbe, az alvási paralízist. Ez a létező alvási betegség zavar, vagy elalvás előtt, vagy ébredéskor jelentkezik és pár percig tart. Az érintett csak a szemét tudja mozgatni, semmi más izmát nem, a test már, vagy még álomban van, de az illető már ébren. A bénuláshoz félelemérzet, testen kívüli élmények és hallucinációk társulhatnak. Sokan úgy jellemzik, mint egy éber rémálmot. Rengetegen számolnak be arról, hogy az alvási bénulás közben rémek, szellemek ólálkodtak körülöttük a sötétben, ők pedig nem tudtak megmozdulni. Pár tudós ezzel a jelenséggel magyarázza a földönkívüli elrablások és paranormális észlelések élményét.

Wan ez esetben is Leigh Whannell-el dolgozott együtt, és szerintem ismét minőségi munkát végeztek. A rendező már a kisujjából rázza ki a képi beállításokat, a színvilág nyers és nyomasztó. A színészekre nincs kifogás. De amiért ezt a filmet szeretem az újfajta megközelítése a szellemek ábrázolásának. Alkalmaz jump scare-eket, de nem klisés módon, az egy helyben álló, teátrális, bábszerű szellemek, számomra igen rémisztőek. Kis költségvetésű horror, ezért is lehetett szükség ezekre a megoldásokra és a másik dimenzió realisztikus, de látomásszerű ábrázolására. Ami a fő démont illeti, szerintem vérfagyasztó, sokaknak nem tetszik, mert Darh Maul-ra hasonlít a Baljós árnyakból, de kérem szépen, a sith lovag ki szerint nem ijesztő? Senki ne magyarázza meg nekem, hogy a démon első megjelenését ki lehetett számítani, edzett vagyok már paranormális filmeken, de annál a jelenetnél majdnem lerúgtam a monitort. A végén mutatott fészke pedig egyszerűen zseniális, mintha az operaház fantomja lenne.

Én nagyon szeretem ezt a filmet, de tanultam az esetből, sötétben, egyedül többet nem nézem meg. Szerencsére rajtam kívül is akadtak rajongói, és kritikailag is nagyon jól fogadták a horrort, ezért természetesen elkészítették a második részét is.

Nagyon furcsa, de, míg az első részt nemhogy szinkronosan, de sehogy nem jelentették meg itthon, a második részt moziban vetítették le, ami őrült nagy baromság volt, hisz egy spoileres folytatásról van szó. Ahogy a legtöbb folytatással lenni szokott az Insidious: Chapter 2 (Insidious: A gonosz háza) gyengébbre sikerült elődjénél, de még így is minőségi, élvezhető film.

A történet ugyan ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért. Nem szeretném kifejteni a történetet, mert az első részre nézve nagyon spoileres. A Lambert-család egy új médium segítségével Josh gyermekkorát tanulmányozza végig, melynek bizonyos emlékeit kitörölték, hogy későbbiekben ne legyen hatása. Josh is ugyan olyan képességgel rendelkezik, mint fia, gyermekkorában alvás közben ki tudott lépni a saját testéből, és egy másik dimenzióban találta magát, ahol neki is megvolt a maga démona.

Az első részben a vörös arcú démon mellett feltűnt még egy nyugtalanító alak, egy fekete ruhás vénasszony. A második rész erre az árnyra koncentrál, megismerjük még életében, tetteit, gyermekkorát. Ez a karakter nagyon jól el van találva, a második epizód, miatta jó. Egy új szálként sokkal jobban megismerjük Lorraine és Elsie kapcsolatát, hogy mikor és miért találkoztak először. Bár ez a rész is nagy klisé panelekből áll, például rengeteg Ragyogás utalással, Wan és Whannell újra minőségi horrort tettek le az asztalra.

A hangulat nagyon hasonló az elődhöz, mégis valami hiányzik belőle, a fekete ruhás nő rémisztő, de nem volt akkora hatással rám, mint a vörös arcú démon.

Ez a rész is sikeresnek bizonyult, így idén érkezik a Chapter 3 (Gonosz lélek), melyben visszatérünk a  gyökerekhez, és egy minden eddiginél rémisztőbb entitást ismerünk meg, ha minden igaz a két eddig bemutatott démonnal egyetemben. Sajnos ezúttal nem Wan rendezi a részt, de a rajongóknak aggodalomra nincs ok, mert társa, Leigh Whannel látja el feladatait.James Wan 2004-ben klasszikust teremtett az első Fűrész epizóddal, majd 2007-ben végleg rátalált a zsánerére, a halálos hallgatással, ebben már központi szerepet kaptak, a már védjegyévé vált fabábúk, és a szellemek túlsminkelt, teátrális alakja is megjelent. 2010-ben, szinte egy hang nélkül megjelent az Insidious, mellyel szerintem új stílust teremtett, annak ellenére, hogy sokan nem kedvelik a filmet.

Emlékszem, még bátyám ajánlotta a megjelenés évében a filmet, hogy nézzem meg, én pedig, bevallom őszintén, halálra rémültem tőle, s bár már többször is láttam, mindig meg tud ijeszteni.

A történet a Lambert családra fókuszál, Josh (Patrick Wilson) és Renai (Rose Byrne) két fiukkal, és csecsemő lányukkal új házba költöznek. Legidősebb fiuk, Dalton, miután furcsa neszekre lett figyelmes, éber kómába zuhan. A fiú állapota nem javul, három hónappal később szülei otthon ápolják, a furcsa entitások pedig egyre erősödnek. Valaki belesuttog a bébiőrbe, sötét árnyak jelennek meg, majd tűnnek el, ezért Lamberték inkább új házba költöznek.

Sajnos az új házban is hasonló eseményeknek lesznek tanúi, Josh édesanyja, Lorraine (Barbara Hershey) pedig nyugtalanító álmokat lát. Álmában fia házában sétál, melynek lakói alszanak, mégis valami gonosz ébren van és Dantonra fáj a foga. Lorraine segítségül hívja régi barátnőjét, a médium Elise-t (Lin Shaye) és csapatát. A médium, miután felmérte a terepet, rá kell, hogy jöjjön, nehezebb dolga lesz, mint eddig bármikor: a ház tele van szellemekkel, akik mind Danton megszállására vágynak, aki alvás közben kilépett a testéből és elveszett a dimenziók között, a legfőbb gonosz démon pedig vissza sem akarja engedni.

Annak ellenére, hogy közhelyeket használ fel Wan, újító módon egy egészen eredeti szálat tudott beledolgozni a történetbe, az alvási paralízist. Ez a létező alvási betegségzavar vagy elalvás előtt, vagy ébredéskor jelentkezik, és pár percig tart. Az érintett csak a szemét tudja mozgatni, semmi más izmát nem, a test már vagy még álomban van, de az illető már ébren. A bénuláshoz félelemérzet, testen kívüli élmények és hallucinációk társulhatnak. Sokan úgy jellemzik, mint egy éber rémálmot. Rengetegen számolnak be arról, hogy az alvási bénulás közben rémek, szellemek ólálkodtak körülöttük a sötétben, ők pedig nem tudtak megmozdulni. Pár tudós ezzel a jelenséggel magyarázza a földönkívüli elrablások és paranormális észlelések élményét.

Wan ez esetben is Leigh Whannell-lel dolgozott együtt, és szerintem ismét minőségi munkát végeztek. A rendező már a kisujjából rázza ki a képi beállításokat, a színvilág nyers és nyomasztó, a zene is nagyon el van találva. A színészekre nincs kifogás. De amiért ezt a filmet szeretem, az az újfajta megközelítése a szellemek ábrázolásának. Alkalmaz jump scare-eket, de nem klisés módon, az egy helyben álló, teátrális, bábszerű szellemek számomra igen rémisztőek. Kis költségvetésű horror, ezért is lehetett szükség ezekre a megoldásokra és a másik dimenzió realisztikus, de látomásszerű ábrázolására. Ami a fő démont illeti, szerintem vérfagyasztó, sokaknak nem tetszik, mert Darth Maulra hasonlít a Baljós árnyakból, de kérem szépen, a sith lovag ki szerint nem ijesztő? Senki ne magyarázza meg nekem, hogy a démon első megjelenését ki lehetett számítani, edzett vagyok már paranormális filmeken, de annál a jelenetnél majdnem lerúgtam a monitort. A végén mutatott fészke pedig egyszerűen zseniális, mintha az operaház fantomja lenne.

Én nagyon szeretem ezt a filmet, de tanultam az esetből, sötétben, egyedül többet nem nézem meg. Szerencsére rajtam kívül is akadtak rajongói, és kritikailag is nagyon jól fogadták a horrort, ezért természetesen elkészítették a második részét is.

Nagyon érdekes, de míg az első részt nemhogy szinkronosan, de sehogy nem jelentették meg itthon, a második részt moziban vetítették le, ami őrült nagy baromság volt, hisz egy spoileres folytatásról van szó. Ahogy a legtöbb folytatással lenni szokott, az Insidious: Chapter 2 (Insidious: A gonosz háza) gyengébbre sikerült elődjénél, de még így is minőségi, élvezhető film.

A történet ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért. Nem szeretném kifejteni a történetet, mert az első részre nézve nagyon spoileres. A Lambert család egy új médium segítségével Josh gyermekkorát tanulmányozza végig, melynek bizonyos emlékeit kitörölték, hogy későbbiekben ne legyen hatása. Josh is ugyanolyan képességgel rendelkezik, mint fia, gyermekkorában alvás közben ki tudott lépni a saját testéből és egy másik dimenzióban találta magát, ahol neki is megvolt a maga démona.

Az első részben a vörös arcú démon mellett feltűnt még egy nyugtalanító alak, egy fekete ruhás vénasszony. A második rész erre az árnyra koncentrál, megismerjük még életében, tetteit, gyermekkorát. Ez a karakter nagyon jól el van találva, a második epizód miatta jó. Egy új szálként sokkal jobban megismerjük Lorraine és Elsie kapcsolatát, hogy mikor és miért találkoztak először. Bár ez a rész is nagy klisépanelekből áll, például rengeteg Ragyogás-utalással, Wan és Whannell újra minőségi horrort tettek le az asztalra.

A hangulat nagyon hasonló az elődhöz, mégis valami hiányzik belőle; a fekete ruhás nő rémisztő, de nem volt akkora hatással rám, mint a vörös arcú démon. Ez a rész is sikeresnek bizonyult, így idén érkezik a Chapter 3 (Gonosz lélek), melyben visszatérünk a gyökerekhez, és egy minden eddiginél rémisztőbb entitást ismerünk meg, ha minden igaz, a két eddig bemutatott démonnal egyetemben. Sajnos ezúttal nem Wan rendezi a részt, de a rajongóknak aggodalomra nincs okuk, mert társa, Leigh Whannell látja el feladatait.

James Wan a két filmmel stílust teremtett, már az Oculusban és az Annabelle-ben is rengeteg hasonló ábrázolásmódot használtak a szellemekre, nyilvánvalóan nem mindenkinek tetszik, de azt el kell ismerni, hogy nem olcsó fércmunkákat dobtak az asztalra a készítők.

Szerintem:

Insidious 2010 8/10 IMDb | mafab

Insidious: Chapter 2 2013 6/10 IMDb | mafab