Álex de la Iglesia nagyon ragaszkodik az abszurd, groteszk filmekhez, amiről már a Bűbáj és kéjelgés című filmjénél szót ejtettem. Nincs ez másként 2010-es drámájával, az Egy őrült szerelem balladájával (Balada triste de trompeta/The Last Circus) sem.

A nyitány a spanyol polgárháború végénél veszi fel a fonalat, Katalónia elfoglalása után. Egy vándorcirkusz műsora közepén katonák rontanak be, hogy az előadók közül toborozzanak embereket, akik részt vesznek a harcban. Groteszk jelenet a háborúban résztvevő bohócok alakja és egyben bizarr is. A cirkusz boldog bohóca fiával megfogadtatja, hogy továbbviszi a családi hagyományt, de ne a nevettetést tűzze ki céljául, legyen ő a szomorú bohóc.

A cselekmény további része már a Franco nevével fémjelzett, „békés” Spanyolországban, a 70-es években játszódik. A fiú beváltotta ígéretét, debütálására készül mint szomorú bohóc.  Ellenen a vándorcirkusz igazgatója, a boldog bohóc céljául a gyermekek szórakoztatását tűzte ki. Nem csak a motivációk és a jellemek miatt érezhető azonnal feszültség a két előadó között, hanem a gyönyörű légtáncos, Natalia (Carolina Bang) jelenléte miatt is. A nő Sergio (Antonio de la Torre) barátnője, és kitart a férfi mellett annak ellenére, hogy az folyamatosan, vérlázítóan brutálisan bántalmazza őt. Javier (Carlos Areces) lenyűgözi őt bátorságával és furcsa stílusával, kihasználja, hogy a férfi szinte azonnal belészeretett. Natalia, Javier és Sergio között szerelmi háromszög alakul ki, mely a szomorú és boldog bohócból a gyilkos bohócot is előhozza.

A rendező későbbi, boszorkányos filmje azonnal magával ragadott, így az Egy őrült szerelem balladájától is ugyanezt a hatást vártam el. Nem mondom azt, hogy csalódtam, mert a képi világ, a zenei aláfestés gyönyörű, bár ez spanyol filmek esetében egyáltalán nem meglepő.  Félek a bohócoktól, így a témaválasztás az én szemszögemből alapból nyomasztó volt, de garantálhatom, hogy a végső „bohócsmink” mindenkiben megfagyasztja majd a vért. A bohócszakmaiság előtérbe kerül, és a lények szimbolikussága is több dologra kivetíthető.

A szomorú és boldog bohóc lehet a polgárháború két szembenálló csapatára utalás is, de megtestesítik a színház két, szembenálló alakját is. A filmet végigkíséri ugyanaz a fajta humor, mint a Bűbáj és kéjelgést, ezen a téren nem volt panaszom, a vége felé már konkrétan tragikomédiába hajlik át a cselekmény. A színészekkel nincs gond, a gyönyörű Carolina Bang remekel. A pozitívumok ellenére mégis egy kissé kevésnek, vontatottnak éreztem, kissé túlnyújtották a művet. Megtekintése nem időpazarlás, ezért ajánlom, mert egyszer mindenképpen érdemes látni az érdekes témaválasztásból adódóan.

Szerintem: 6/10

IMDb | mafab