Napjainkban reneszánszát éli a zombikorszak, ha lehet ezzel a kifejezéssel élni. A 2000-es évek elejétől gombamód kezdtek el szaporodni azok a filmek, amelyeknek a középpontjában az élőhalottakkal vívott harc áll, ezzel egyidejűleg pedig útjára indult az a divathullám, ami jelenleg is nagy hatást gyakorol a filmes szcénára és az akörüli szubkultúrákra. Minden filmrajongó tudhatja, hogy milyen változásokon képes átmenni egy adott témakör ábrázolási módja az évek során. Elég csupán a vámpírok megjelenítési formájára gondolni, mindannyiunk szeme előtt ott lebeg az éles kontraszt, amely a hagyományos megközelítésű Drakula-történetek és a tinibálvány vámpírfiúk közt húzódik. Valami hasonló jelenség játszódott le a zombik esetében, szerencsés módon azonban inkább pozitív irányú változásról beszélhetünk, nem úgy, mint a fent említett esetben, ahol a titokzatos, misztikus lényeket lecserélték a vérfarkasokkal a gimi udvarán viaskodó, tizenkettedik b-s vámpírok. Mivel a soron következő és egyben utolsó tematikánk a zombifilmekre koncentrál, bevezetés gyanánt úgy gondolom, érdemes áttekinteni az ehhez a témakörhöz tartozó – ha lehet így fogalmazni - elméleti hátteret.

A halottak újraélesztésének témaköre évezredekre nyúlik vissza, azonban ezúttal a hagyományos értelemben vett zombikkal fogunk foglalkozni. A zombik a távoli Haiti földjéről származnak, ahol úgy tartják, hogy bizonyos vudu papok képesek fekete mágia segítségével a holtakat megeleveníteni. Azokat, akik erre képesek, az ottaniak bokornak nevezik. Ezek az „újraélesztések” azonban nem egyenlők a halott feltámasztásával, csupán egy bábszerű, önálló gondolatokkal nem rendelkező személyről beszélhetünk, így sejthető, hogy ezeket a lényeket a varázslók nem túlzottan etikus célokra használják fel. Azonban a történetben itt egy csavar következik, hiszen a legendák szerint a bokor képes egy élő embert is zombivá változtatni azáltal, hogy a lelkét kiűzi a testéből. Szemben a manapság divatosnak számító zombikkal, az „eredeti” zombik tévelygő, üveges tekintetű lények, akiknek gazdájuk parancsol, agressziót pedig csak és kizárólag abban az esetben mutatnak, ha uruk ezt parancsolja nekik.

Mint sok esetben, itt is létezik azonban kiút a szörnyűségekből. A hagyomány szerint, ha a bokor által létrehozott „asztrális tároló” megsérül, a lélek visszajuthat a testbe; ugyanez történhet, ha a varázsló meghal, némileg javítva ezzel a zombi állapotán. Ugyanez következhet akkor, ha a zombival sót etetnek, meglátja a tengert vagy isteni beavatkozás történik.

Joggal merül fel a kérdés, milyen valóságalapja lehet ezeknek a mendemondáknak. A rengeteg bizarr történet közül igen nehéz kihámozni a valóságot, de nézzük, mit tudhatunk biztosan. A nyugati világ számára a zombik története Haiti 1915-től ’34-ig tartó amerikai megszállása során vált ismertté, amikor az ott állomásozó katonák ijesztő történetekkel tértek haza. 1937-ben egy amerikai antropológus és néprajzkutató, Zora Neale Hurston úgy gondolta, egy expedíció keretein belül utánajár a jelenségnek. Hamarosan rá is talált az első bizonyítékra, Felicia Felix-Mentor személyében, akit a helybéli falucska lakói zombiként tartottak számon. A tünetek valóban megfeleltek a legendákban található leírásoknak, Hurston azonban úgy gondolta, a dolgok hátterében nem fekete mágia, hanem valamiféle drog állhat.

1982-ben Wade Davis döntött úgy, hogy nyomába ered a zombiknak, kutatását legfőképp Clairvius Narcisse esete inspirálta, akiről úgy tartották, hitelesnek mondható esete a zombivá válásnak, mivel állítólagos halálát a hatóságok annak idején megerősítették, ennek ellenére Narcisse 18 évre rá zombiként visszatért családjához, akik alig ismerték meg. Davis, hasonlóan elődjéhez, Hurstonhoz, a rituálék során használt varázsporokban látta a megoldást. Úgy vélte, ezekben találhatók olyan neurotoxinok, amelyekkel a kívánt hatást el lehet érni, vagyis egyfajta „élőhalottá” lehet tenni egy egészséges embert. Hogy állításáról megbizonyosodjon, mintákat vett a varázslók által használt porokból, és azokból valóban képes volt kimutatni olyan anyagokat, amelyek extrém hatással lehetnek az emberi szervezetre. Ahogyan arra számítani lehet, az úgynevezett szkeptikusok őrjöngve estek Davis elméletének, aki két könyvben is próbálta igazát bizonyítani. Rengeteg kiegészítést tett, többek közt, hogy az általa a porokban talált tetrodotoxin csupán a tetszhalott állapothoz elegendő, a varázslók még több anyag hozzáadásával érhetik el a kívánt állapotot. Későbbi kutatásokban szó esik még a pszichológiai tényezők figyelembevételéről, amely több kutató szerint szintén hatalmas szerepet játszhat a folyamat esetleges meglétében.

Láthatjuk tehát, hogy a zombik eredeti mibenléte mennyiben tér el a manapság népszerű verzióktól. A varázslat útján létrejövő lények helyett a köztudatban inkább a fertőzés és/vagy harapás útján létrejövő zombivá válás képe él. Ebben az esetben már megváltozik a zombik viselkedése is, agresszívakká válnak, némely esetben pedig megnövekedett fizikai erőre is szert tesznek. A posztapokaliptikus világképek egyik közkedvelt szcenáriója a világot letaroló fertőzés, ami ösztönöktől vezérelt, rothadó zombik harcát jeleníti meg a túlélő emberekkel.

Érdekesség, hogy az amerikai hadsereg kidolgozott már olyan eljárást, amely komolyan foglalkozik egy esetleges zombiapokalipszis idején szükséges eljárásokkal. Egy 2011-ben kelt dokumentum, a CONOP 8888 egy olyan túlélési útmutató, amely egy ilyen eseményt vázol fel. Ezenfelül 2012-ben sor került olyan hadgyakorlatra, amely egy ilyen helyzetet szimulált, valamint a CDC már rendelkezik a megfelelő protokolleljárással egy zombijárvány kitörésének esetére.