H. P. Lovecraft neve egyet jelent a horrorral. Művei sokszínű tárháza a különféle borzalmas rémtörténeteknek. Novelláit három nagy osztályba szokták sorolni: klasszikus rémtörténetek, álomvilágba kalauzoló írások, sci-fi témájú írások. Az első két osztállyal már foglalkoztam, s a végére maradt a talán legtermékenyebb és legütősebb rész, a sci-fi. Választásom ez alkalommal sem volt könnyű, hiszen az író csillagászat és a bennünket körülvevő univerzum iránti érdeklődése rengeteg nagyszerű írásának ihletője. Így végül az utolsó, Lovecrafttal foglalkozó írásom rendhagyó lesz, hiszen ez alkalommal három novellát hoztam el. Azért ez a szokatlan felállás, mert az utolsó két novella gyakorlatilag egy egészet alkot, mivel egymás közvetlen folytatásai. Így hát alant olvashatók a Szín az űrből, valamint Az ezüstkulcs és Az ezüstkulcs kapuin át című novellák bemutatásai.

Szín az űrből

Arkham városától nyugatra elfeledett szántóföldek és elburjánzott gyömölcsösök találhatók. Mikor kiküldenek oda egy mérnököt, hogy felmérje a vidéket az új víztározó építése végett, furcsa történeteket hall a helyi lakosságtól. A környékbeliek csak a Különös napokként emlegetik a vidék rémmeséjét, és senki sem akar konkrétumokkal szolgálni. A mérnök végül kutakodásai révén eljut egy bizonyos Ammi Pierce nevű vén remetéhez, aki egy eldugott helyen éldegél, ódon viskójában. Az öreg nagy nehezen végül elmeséli neki a Különös napokat, ahogy a helyiek nevezik. A rémtörténet pedig a mérnök minden idegszálát igénybeveszi, mert egy olyan szörnyűséges titkot tud meg, mellyel még a leghajmeresztőbb rémálma sem vetekedhetett volna. Az öreg elmesélése szerint a környéken lakott annak idején Nahum Gardner és családja, a maguk kis tanyáján. Egy napon különös fényjelenség tűnt fel az égen, mely színét nem lehetett leírni, hiszen ilyen színárnyalat az ismert világban nem található. Majd egy kő hullott alá az égből, egyenesen Nahum kútja mellé. A furcsa eset nyomban hírnevet kapott, és tudósok jöttek megvizsgálni a meteoritot. A vizsgálatok szokatlan eredményeket hoztak. Ám a kő igen gyors elpárolgása még furcsább volt. Az eset amilyen gyorsan szárnyra kapott, olyan gyorsan tűnt el a köztudatból, és lassan mindenki elfeledte a történteket. De Nahum családja és a tanya ezután furcsa események gazdája lett, s a legszörnyűbb dolgok még csak most következtek...

Lovecraft novellája, bátran kijelenthetem, korszakalkotó műnek számít. Az alapsztori és a későbbi történések előrevetítették a modern kor horrorfilmjeinek sokaságát. Egyfajta eredettörténetként is felfogható, hiszen számtalan modern mű ebből a novellából táplálkozott. A szépen egyenletesen felépített feszültségkeltés természetesen itt is tökéletesen van kivitelezve. Az ismeretlen kőzet körüli vizsgálódás megfelelő feszültséget alapoz, hiszen még a tudósok sem tudják, mivel van dolguk, emellett tökéletesen fenntartja az olvasó érdeklődését. A később megjelenő, tanya körüli furcsaságok pedig csak fokozzák a feszült, nyomasztó érzetet, mely egy csipetnyi sejtelmes misztikummal van megfűszerezve. Lovecraft ezen novellája kissé különc, hiszen az alapozás és a hangulatépítés sokkal nagyobb szerepet kap, mint más műveiben. Ám ez csakis a mű végkifejlete miatt van. Hiszen a novella végére olyan extázisba megy át az olvasó borzongatása, ami bizony még Lovecraft műveihez mérten is kevés írásában lelhető fel.

De van itt egy másik dolog is. A szín. Lovecraft novellájában az emberiségnek ismételten a kozmosz felfoghatatlan ismeretlenjével kell szembenéznie. Ám ezt, az univerzum borzalmát ez alkalommal nem valamilyen szörnyűséges élőlény formájában tálalja elénk az író. Ennél sokkal egyedibb és fantáziadúsabb megoldást választott. A színt. Egy olyan színt ír le nekünk az író, mellyel ember még sosem találkozott. Egy színt, mely magával a végtelen kozmoszból alászállott halállal egyenértékű. A szín, ami uralja az egész novellát. Egy olyan szín, mely nem létezik, nem tudni, milyen, ám Lovecraft oly ügyesen bánik a szavak leírásával, hogy az olvasó szinte képes maga elé képzelni a felfoghatatlan univerzum színét. Nagyon érdekes és egyedi hozzállás ez a mindenség felfoghatatlanságának ábrázolásához. Nem egy túlvilági szörnyűséggel, egy ember által alig értelmezhető ideológiával, hanem egy szimpla egyszerű színnel személyesíti meg azt, ami túlmutat a halandó emberen. Aki elolvassa a Szín az űrbőlt, bizton állíthatom, hogy maradandó élményben lesz része, hiszen az író egyik legjobb, ha nem a legjobb művét veszi a kezébe.

10/10

Az ezüstkulcs

Randolph Carter, az álmok véget nem érő világának nagy kalandora és csodálója, mikor elérte a 30 éves kort, elvesztette az álmok birodalmának kulcsát. Születésének 30. évfordulója után többé nem tapasztalhatta meg mindazt a leírhatatlan csodát, melyet álmaiban élt meg. Sokáig kereste visszatérésének megoldását, ám bele kellett törődnie, hogy nem képes újbol Álomfölde útjait járni. Ekkor hétköznapi emberi életet próbál élni, mint mindenki más, de sehogy se leli benne örömét, mindent olyan sekélyesnek és sivárnak vél, unja saját önnön életét. Egy napon megismerkedik egy furcsa emberrel, aki erős érdeklődést mutatott az okkultizmus és a tiltott tanok iránt. Hét évet töltött az ember társaságában, aki végül egy végzetes éjszakán egy ősi temetőben eltűnt. Ekkor Carter, újfent céltalan életét folytatván, emlékeiben kezd kutatni, s egy régen elfeledett doboz holléte dereng fel neki, mely talán az álmok régen keresett kulcsát rejti. A kulcs előkerül, s Randolph elutazik a régi szülői birtokra, hogy meglelje a kulcshoz tartozó ajtót. Ám amit talál, az egy sokkal nagyobb egésznek kicsiny szelete.

Mint ahogy az fentebb is észrevehető, Az ezüstkulcs novella Lovecraft álomciklusát erősíti. De mivel a folytatás már a sci-fi vonalhoz tartozik, így nem kerülhettem el eme mű beemelését is, hiszen Az ezüstkulcs kapuin át az előddel együtt tesz ki egy egészet.

A novella első fele az ismételten előkerülő Randolph Carter mindennapi életének sivárságát és annak teljes ürességét ábrázolja. Lovecraft az akkori erősen modernizálódó társadalomnak próbál tükörképet állítani, bemutatván, valójában mennyire üresek lettek az emberek. Ezen több oldalas leírás olyan szinten merül el a Randolph általt teljesen üresnek érzett emberi társadalom és élet kivesézésében, hogy az az olvasónak már-már unalmasan is hathat. Kétségtelen, hogy ezt a rész Lovecraft kicsit túlzásba vitte, és feleslegesen elnyújtotta. Kapunk egy kis, egybekezdéses utalást a már általam is bemutatott Randolph Carter vallomása című írására is, mielőtt belelendülne a novella.

A történet második fele jóval több érdekességet hoz nekünk, mint az első. Carter elutazik a szülői birtokra, mely ódon, elhanyagolt, pusztulásnak induló mivolta megfelelően hátborzongató hangulatot teremt a további történésekhez. S hogy végül mit talál Randolph? Lovecraft egy érdekes megoldást tálal az olvasó elé, mely egy csipetnyi ízelítőt ad a novella évekkel később megjelenő folytasából.

Az ezüstkulcs kapuin át

Négy ember gyűlt össze, hogy az évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt Randolph Carter hagyatékán osztozzanak. Mindnyájan ismerték az álomvilág nagy vándorát, és maguk is osztoztak sokszor eme utazások rejtélyes csodáiban. A négy ember taglalni kezdi, ki mit tudott Carterről, majd végül egy különös külföldi alak veszi át a mesélő gyeplőjét, s egy olyan történetbe kezd, mely minden eddigi tapasztalatunkat megváltoztatja a kozmosz felé. A történet szerint Randolph valóban megtalálta az álmok világának kapuját. Ám ez a bejárat valójában csak egy aprócska ajtócskája volt az egész kozmoszt és minden létező dimenziót, valamint idősíkot egybekötő multiverzum végtelen sokaságának. Randolph egy kaotikus és nehezen értelmezhető utazás után eljut az Őstudathoz, kinek mondanivalója van számára, s már régóta várta őt. De hogy ki is, mi is ez az Őstudat, mi a szándéka Carterrel és minderről hogyan szerzett tudomást Carter egyik ismerőse, annak felfedezését már az olvasóra bízom.

A történet felvezetésének elolvasása után gondolom már mindenki számára világossá vált, hogy miért voltam kénytelen beemelni ide Lovecraft álomvilági történeteiből Az ezüstkulcs című írását. S értékelni is a kettőt együtt tudom csak, hiszen egy nagy egészet alkotnak. Sajnos Az ezüstkulcs kapuin átról nehéz spoilermentesen írni. A novella első negyedében megismerhetjük a négy embert, akik Randolph hagyatékán osztozkodnak. A helyiség, ahol összegyűltek, furcsa, sejtelmes, misztikus kisugárzással rendelkezik az olvasó számára, így az alaphangulatot tökéletesen megadja egy olyan történethez, mely, bizton állíthatom, minden sci-fi rajongót maradéktalanul ki fog elégíteni, még a legedzettebeket is. Lovecraft egy olyan mély gondolatú történetet tesz le az olvasó elé ebben a novellában, mely bizony komoly gondolkodásra készteti az embert. Az író a gondolattal, amit el akar mondani nekünk, bizony erősen meghaladta a korát, ezzel is bebizonyítva a nagyszerű elmével megáldott mivoltát.

Ám nem csak eme gondolat teszi oly kiválóvá a novellát. A későbbi cselekmény is, egy, az előző század elején élt író tollából visszaolvasva, hihetetlen fantáziára vall. Bár az írás utolsó negyede talán a mai olvasónál már nem fog olyan átütően nagy sikert aratni, de ha valaki Lovecraftot olvas, sose feledje el, hogy egy közel száz évvel ezelőtt élt író eszmefuttatását éli át, akire semmilyen mai modern írás és média által gerjesztett behatás nem volt hatással. Ennek tudatában pedig páratlanul nagyszerűt alkotott Lovecraft ezzel a novellával. Úgy volt képes átemelni a cselekményt az évekkel ezelőtt elkezdett álomvilágciklusából a sci-fi témába, hogy azt az olvasó szinte észre se veszi. S mindemellé, a történet legvégére egy olyan leleményes csavart tett bele írásába, mely bizony, azt kell mondanom, csak hab a tortán.

A végső értékelésnél pedig bár két különálló novelláról beszélünk, melyeket évek sokasága választ el egymástól, mégis egy egészként nézem őket, hiszen így alkotnak egy igazán mély történetet. Elolvasásukat mindenkinek erősen javaslom, s bár nem könnyű értelmezni néhol Lovecraft kicsapongó elméjének mondanivalóját, de akinek sikerül ráhangolódnia a novellákra, annak maradandó élményben lesz része.

10/10

Nos, ezzel véget is ért Lovecraft munkásságának ízelítője. Természetesen az általam megemlített novellák mindössze egy kis darabnak számítanak az író munkásságából, hiszen ezeken kívül is számtalan nagyszerű művel örvendeztette meg az olvasóit az író. Remélem ezen négy rész elolvasása után mindenkiben sikerült egy nagyjábóli képet kialakítanom, hogy Lovecraft milyen sokszínű és sokszor mélyenszántó gondolatokkal megáldott írásokkal gazdagította a világirodalmat. S szintén reménykedek, hogy ezek után talán pár új rajongóval is bővült az író munkásságát kedvelők népes tábora. Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott, és jó olvasást kívánok Lovecraft rémtörténeteihez!

Aki esetleg lemaradt volna, annak itt van az első három rész linkje: 1. 2. 3.