Jajj ne... már akkor féltem ettől a naptól, mikor megnéztem a filmet. Már akkor tartottam ettől a pillanattól, mikor is papírra, jobban mondva Word-doksira kell vetnem gondolataimat a The Vatican Tapes című filmről. Pedig én megpróbáltam szeretni, tényleg. De a gondolataim a stáblista alatt lekorlátozódtak mindössze egyetlen szóra: gagyi.

Engem nem érdekel, ha egy film nem innovatív. Mit sem zavar, ha nem milliárdos költségvetésből hozták tető alá. Nem baj, ha sablonos, nem baj, ha szerethetően bugyuta, komolyan, nem zavar, mert attól még lehet élvezhető. De ez még csak nem is igazán élvezhető, ellenben annyira, de annyira komoly és elgondolkodtató akar lenni, hogy a súlyos gondolatokat az elmém már-már fel sem képes dolgozni. Irónikus voltam, igen. Ez így elöljáróban kicsit sok lehet, tehát javaslom, kezdjük az elején!

Nos, már a cím is hazugság, a Vatikán igencsak eltörpülő szerepet kap. Főszereplőnk egy csinos szőkeség, Angela, aki valami érthetetlen oknál fogva az Antikrisztus célpontjává válik, és szépen megszállják. Ezt olyan zseniális, könnyfacsaróan epikus jelenettel ábrázolják, hogy eldurran egy lufi. De ajjaj, megvágta az ujját közben egy késsel, szóval apjával és az irritáló fiújával együtt gyorsan kórházba sietnek. Itt megismerkednek egy helyi pappal, Lozano atyával, akivel majd később minden különösebb ok nélkül marha jó barátok lesznek. Nem tudom miért, nem tudom, hogyan, mert a készítők ezt „elfelejtették” közölni és megmutatni. Én nem is szeretném feleslegesen húzni az időt, tudjátok mi jön: a hölgyön lassanként átveszi a Gonosz az irányítást, aztán eldurvulnak a dolgok, majd a végén jön az ördögűzés.

Ez most így egy teljesen átlagos kis történetnek tűnhet, amivel, még egyszer mondom, semmi gond nem lenne, de a megvalósítás annyira alpári, hogy már-már én éreztem rosszul magam. Csak hogy egy példát mondjak: amikor felborul egy kocsi, azt úgy ábrázolják, hogy elforgatják a kamerát. Szóval nem látjuk a konkrét cselekményt – arra gondolom nem volt pénzük –, hanem fogták és megrángatták, meg 180 fokos szögben elforgatták a kamerát. A nevetséges CGI-effektekre már inkább ne is térjünk ki.

Viszont, és ez most nagy szó lesz, pozitívumot is találtam a filmben. Mégpedig azt, hogy – műfajához mérten – egész pörgős. Hisz általában mi történik a hasonló témájú művekben? Semmi, egészen a végéig. A The Vatican Tapes esetében azonban minden tőlük telhetők megtettek a készítők, hogy kicsit gyorsabbá tegyék az eseményeket. Habár nyilvánvalóan a film végi végső összecsapásra van kihegyezve a dolog, azért film közben is láthatunk néhány jobb jelenetet. Kedvencem, mikor Angela a fal túlsó oldaláról megbabonázza az elmegyógyintézet betegeit, azok pedig őrültek módjára esnek neki az őröknek. El kell ismernem, hogy ez a rész tetszett, sőt a film legelején levő montázs is megalapozott egy nyomasztó hangulatot. Rendben, aztán elcseszték, de legalább megpróbálták.

Végső soron nem ajánlom ezt az alkotást. Lehetett volna ez egy félelmetes, izgalmas és pörgős film, de nem lett. A legtöbb, amit elmondhatok róla, hogy legalább leköt. Nem élvezetes, de már érdekel, mi sül ki belőle. Ha nagyon nincs semmi ötletetek, akkor hajrá, én nem tartalak vissza titeket, de egyéb esetben nézzetek meg valami normális filmet, a témán belül is van rengeteg nagyszerű alkotás, mint például a már sokszor megemlített Stigmata. Lássuk hát, mi az ítéletem!

Értékelés: 5/10

IMDb | mafab