A kezdőjelenet nem volt túl meggyőző… Nagyon szadista csajszi mesél a kamerának arról (természetesen a férfiak örömére, mert alig fűző rejti), hogy az előtte ketrecben lévő férfit milyen módon fogja megkínozni. Zsákmánya amúgy egy őrült, aki kalapáccsal kivégezte a saját fiát, ezért ő, mint a bosszú angyala, meg akarja torolni. Mivel elköveti azt a hibát, hogy a játék előtt kiengedi, a terve nem sikerül, és ő, valamint a kamerát tartó társa meghalnak. Ekkor már gondolkoztam, hogy talán nem lesz jó ötlet másfél órát elpazarolni az életemből, mert tucatfilmnek látszik. De jött az első csavar: ez nem a valóság, hanem egy lány képzelete.

A főcímért oda voltam meg vissza, habár nem szeretem különösebben a képregényeket. Persze az illusztrációk mindig megfognak, mert becsülöm, ha valaki kreatív. Legtöbbször a legkreatívabb emberek beteg fantáziát kapnak a sorstól. Ilyen a főszereplőnk is, a középiskolás Emily (Ellen MacNevin), akit egyszerűen nem szeret senki. Úgy igazán nem. Az iskolatársai folyamatosan bántják, egyetlen dolog teszi boldoggá, az, hogy képregényt rajzol, de az egyik tanárnője még ettől is meg akarja fosztani. Miután leégeti az osztálya előtt, és hegyi beszédet tart arról, hogy a pokolban fog elégni, amennyiben nem lesz Isten híve, még képes lenne a rajzait tartalmazó füzetét is elvenni. Persze nem kiscicák és kiskutyák a főszereplők, hanem egy elmebeteg gyilkos, aki válogatás nélkül, bizarr módszerekkel kivégez bárkit, aki az útjába kerül. Mivel apját évekkel ezelőtt gyilkosság miatt bezárták, valószínűleg nem meglepő, ha valahogy próbálja feldolgozni a történteket.

A baj talán itt kezdődik, és folytatódik azzal, hogy az osztály menőcsaja, Stacey (Kylee Bush) beleveri a fejét a WC-be, az anyja ígérete ellenére nem viszi haza az iskolából - elaludt, mert dolgoznia kell az éjszaka folyamán. Így passzolnia kell a hónap legjobb házibuliját (nem is értem, miért lenne ott a helye), hogy vigyázhasson néma öccsére, Jeremyre (Connor és Owen Fielding). A kissrác sem teljesen százas, mert issza nővére beteges történeteit a fent említett sorozatgyilkosról, és cseppet sem ijedős, mert az alagsor legborzasztóbb részén hajtja álomra kis fejét. (Itt megemlíteném, mégis milyen elvetemült ember képes egy bohócot tenni ivadéka gyerekszobájába??) A bulira viszont hivatalos Carrie (Taylor Russel), az egyetlen, akivel Emily vált néhány szót, de rá is megharagszik, mert az a rögeszméje, hogy a lány csak pasizni ment el.

Milyen is egy középiskolás party? Drog, pia, alulöltözött emberek és válogatás nélküli szex. A suli jópasija, Jason (Steve Richmond) és jócsaja természetesen egy pár, ahogy az lenni szokott, és mint mindig, most is a fiú a cukibb. Mivel Emily volt a szerelme 5 évesen, és igazságtalannak tartja a WC-ben történt fürdetést, otthagyja kiéhezett csaját, és a régi nagy ő felé veszi az irányt. De nem, ez nem egy csöpögős szerelmes film: nem éli túl az éjszakát, ahogy a kis csapat sem, akik a keresésére indulnak. Hiába menekülnek, hiába próbálnak elbújni, mert Emily túl jól rajzol, a fantáziája pedig életre kel…

Tehát adott minden: a meg nem értett főszereplő, az amerikai tinik, akikért drukkolsz, hogy valaki nyírja ki őket, és a titokzatos gyilkos, akit tényleg csak a legvégére értünk meg. Noha a film elején már sejtettem a megoldást, reménykedtem, hogy lesz egy nagyobb fordulat, de ezt nem kaptam meg. A helyszíneket viszont imádtam. Kanadai filmről lévén szó, elég szép képeket kapunk, a zenei aláfestés és a hanghatások ütősek. Az elején, mikor még nem volt tiszta a kép, nem értettem, hogy a fenében lehet ilyen művérrel dolgozni egy filmben, aztán persze kiderült. Kiszámítható a vége, de érdemes megnézni.

Néhány karakter (a jócsaj, a seriff helyettese és még néhány, említésre sem méltó szereplő) túlságosan „tinihorror”-típus, így kiemelkedő színészeket nem találunk, bár Ellen MacNevin volt az egyetlen, aki jól játszotta a szerepét, de azt hiszem, nem is az volt a lényeg, hogy egy tökéletes szereplőgárdát vonultassanak fel. Jól tálalja az emberi lélek fertőjét, hogy mit tehet a sok fájdalom az ember agyával, hogy milyen nehéz normálisnak maradni, ha az emberrel valami borzalom történik. A forgatókönyvet Kevin Mosley írta, aki jelenleg is dolgozik, remélhetőleg most is magától fog alkotni a ceruzája, és hasonló beteg dolgot dob össze.

Nem vártam sokat, de talán egy leheletnyivel többet is kaptam, így:

7/10

IMDb | mafab