A könyv, amely szinte azonnal a 2015-ös bestsellerlisták első helyeire katapultálta magát, amelynek külső és belső borítóján is olyan médiumoktól és nevektől idéznek pozitív ajánlást és értékelést, mint a The New York Times, vagy a horror nagymestere, Stephen King – mindez kétségtelenül felkelti az ember érdeklődését.

Nagy nevek, nagy marketing. Kicsit többet vártam - ez volt az első gondolatom, miközben elkezdtem összegezni A lány a vonatont. Félreértés ne essék, jól szórakoztam, de úgy vélem, nem ez lesz az új Holtodiglan.

Rachel ingázó. Minden reggel ugyanarra a vonatra száll, majd ugyanannál a fénysorompónál várakozik. Innen tökéletes rálátása van egy sor hátsó udvarra. Egyre inkább kezdi úgy érezni magát, hogy ismeri az egyik ház lakóit: „Jess” és „Jason” fantázianévvel illeti őket. A pár élete látszólag tökéletes, Rachelé nem éppen: komoly alkoholgondjai vannak már régóta, különösen mióta férje, Tom faképnél hagyta. Sóvárog a boldogságuk után, amit ő már talán sosem kaphat meg. Mindent felborít azonban egy titokzatos „harmadik”, akit egy nap a vonatból lát meg, méghozzá Jess-szel igencsak félreérthetetlen helyzetben. Miután pedig az álompár hölgytagjának titokzatosan nyoma vész, Rachel eldönti, hogy a saját kezébe veszi a dolgot. Immár részese lesz életüknek, amelyet eddig csak a szerelvényből szemlélt…

Paula Hawkins munkája egy komoly, párkapcsolati krízishelyzeteket bemutató olvasmány, tele megérthető emberi drámákkal, rengeteg alávalósággal és fordulatokkal. És hogy jön ide a borítón is szereplő Holtodiglan? Gillian Flynn művének hatása kétségkívül érződik, nemcsak a központi bonyodalomban (eltűnt nő utáni nyomozás), hanem a nő-férfi viszony kezelésében is (vajon tényleg egy olyan emberrel élek együtt, akit ismerek?), azonban mégis egy kicsit elmarad tőle.

Igen nagy kár például, hogy a lány utáni keresésben néhány dolog jó előre szaglik, kitalálható. Gyakorlatilag három nő életébe nyerünk betekintést, naplószerű bejegyzések formájában haladunk előre – Rachel, Tom új neje, Anna és Jess, akinek később az igazi neve is kiderül (Megan). Sok szereplőt mozgat a könyv, így néhány fontos múltbéli történés kicsit elsikkad, nem érezhetjük át igazán ezeknek a súlyát.

A The Girl on the Train ennek ellenére élvezetes és elgondolkodtató olvasmány. Az alkoholista Rachel mindennapjainak bemutatása valami elképesztően durva és hatásos. Nem tudom, honnan merített a szerző, de nagyon jól eltalálta ennek a súlyos függőségnek minden kórképét. Az is jó húzás, hogy nemcsak a főhősnő, hanem gyakorlatilag mindenki szar alak, titkokkal és rejtélyekkel, így egy ideig sokan gyanúsnak tűnhetnek Megan holléte kapcsán. A lezárásig pedig – a fentebb említett kiszámíthatóság ellenére is – feszülünk rendesen. Így hát, aki olvasta a Gone Girlt és a belőle készült filmet is látta, annak többé-kevésbé A lány a vonaton is el fogja nyerni a tetszését.

Értékelés: 7.5/10

Plusz: ősszel érkezik a filmadaptáció Emily Blunttal a főszerepben!