Még mielőtt nekikezdenék a mai filmbemutatásnak – direkt nem írok ajánlót – tisztáznám, hogy nem szerettem volna a rovataimban olyan filmekről írni, melyekről negatívan nyilatkoznék. Ez nem azért van, mert nekem minden tetszik, hanem csupán feleslegesnek tartanám azt, hogy (szerintem) rossz filmekről írjak, miközben ajánlhatnék jó filmeket is. Ázsiai filmek terén elterjedt az a nézet, hogy mennyire elmebeteg műveket készítenek, és a rovattal szeretném ezt a teóriát cáfolni, mert bár rengeteg torture pornt és trasht ontanak magukból, csodálatos filmek is születnek ott. A Grotesque (Gurotesuku – 2009) kivétel, mivel egy ismertebb film, s bár tudtam, hogy kemény darab, nekiültem, hogy hátha a Mártírokhoz hasonlóan az erőszak a mondanivaló bemutatásának eszköze, de sajnos csalódnom kellett.

A groteszk maga esztétikai minőséget jelent, komikus hibát, össze nem illő dolgok ötvöződését, amely elborzaszt, félelmet kelt, de egyben kicsinyes és nevetséges is lehet. Rémület és szórakoztatás egyszerre. Groteszk filmek például Burton alkotásai, és a szó fényében kíváncsi voltam, vajon ez a japán mű hogyan fogja tudni kivitelezni ezt a kettősséget. Sehogy.

Egy fiatal pár (Kotoha Hiroyama és Hiroaki Kawatsure) első randevújukról indul hazafelé, mikor mindkettejüket leüti egy ismeretlen férfi, aki a furgonjába tuszkolja, majd magához viszi őket. A pár már a férfi pincéjében ébred kikötözve, és kezdetét veszi kálváriájuk, és a mi 70 percen át tartó szenvedésünk. Az ismeretlen férfiről semmit nem tudunk, a nevét sem, sorozatgyilkosnak hihetjük, de az orvosi műszerek és a sebek ellátása miatt valószínűleg egy orvos lehet. Szándéka egyszerű: mindkettejüket megöli, kínok között, kivéve, ha sikerül felizgatniuk, miközben kínozza őket, ha pedig ez sikerül, szabadon távozhatnak.

Én megnézem a nyíltan erőszakos, brutális és kegyetlen torture porn horrorokat is, mint például a már fentebb említett Mártírokat, de az első perctől kezdve azt keresem, hogy az erőszak milyen célt szolgál a filmben. Mert ha van mögöttes tartalom, esetleg valami társadalomkritika, vagy mélyebb morális kérdés feszegetése és esetleges megválaszolása, akkor nem tartom öncélúnak a bemutatott kegyetlenséget. Természetesen azért szerintem van határ, mert akármi is legyen a mondandó, nem muszáj mindent premier plánban megmutatni. Egyszerűen szükségtelennek tartom, hogy megnézzek egy ollóval való mellbimbólevágást például, bármi is lesz a végkifejlet. Eléggé fejlettnek tartom a képzelőerőmet és a nézők fantáziáját is ahhoz, hogy úgy gondoljam, nem kell a befogadó arcába tolni mindent. Ezért is nem fogja tudni nekem például soha senki megmagyarázni, hogy az ócska, öncélú Szerb film hogyan próbál görbe tükröt mutatni a társadalomnak. Ha már felhoztam a Szerb filmet, ellenpéldaként ott van a mi Taxidermiánk (lesz kritika, bizony), ami nem egy öncélú förmedvény.

Visszakanyarodva a mai ázsiai extrémhez, egy percre sem éreztem a Grotesque indokoltságát, mert nem ismertük meg a szereplőinket, az utolsó két percben elhadart monológ az orvosról pedig inkább tűnt a forgatókönyv hiányosságainak és a rendező hozzá nem értésének, mintsem magyarázatnak. Nekem nem tűnt groteszknek a szexuális bántalmazás és a különböző kínzási módok bemutatása, inkább gusztustalannak és abszurdnak. A kivitelezés sem nyerte el a tetszésem, az operatőri munka nagyon amatőrnek hatott, érződött az alacsony költségvetés, a szétszínezett képekről pedig soha nem fogom megérteni, miért gondolják, hogy jól néz ki. A groteszk minősége azért fel-feltűnt, mikor ominózus jelenetek alatt klasszikus zenét használtak, vagy az áldozatok eltúlzott szerelmi vallomását láthattam. Hogyha egy kapcsolat alakulását vagy két ember összekovácsolódását akarták volna bemutatni, talán hitelesebb lett volna, ha a szereplők már egy sokat megélt házaspár, nem szinte két idegen. Összességében, lehet, hogy valakinek szórakoztató lesz ez a film, én nem érzek vágyat rá, hogy efféle alkotásokat lássak, inkább ajánlom mindenkinek, hogy az eddig bemutatott ázsiai filmek közül válasszon magának.

Szerintem: 3/10

IMDb | mafab