A múlt heti csalódás után ma egy olyan ázsiai remekművet hoztam Nektek, mely szerintem tényleg tökéletes, és bár a játékideje riasztó, a közel két és fél órájával, egy darab hibát nem véltem felfedezni benne, és végig a képernyőre szegezte a tekintetemet. Chan-wook Park a bosszúfilmek mestere, de ezúttal nem az ő, hanem méltó vetélytársa, a Két nővér meséjét jegyző Jee-woon Kim mesterművét, a 2010-es I Saw the Devilt (Akmareul boatda) fogom bemutatni.

Egy fiatal nő várja a hóesésben, éjszaka az autómentőt, mivel lerobbant, és máshogy sehogyan sem tud eljutni vőlegényéhez. Egy iskolabusz gördül mellé, melynek sofőrje szívélyesen felkínálja segítségét, hogy majd ő kereket cserél. Miután a nő visszautasítja az ajánlatot, a titokzatos férfi megtámadja, brutálisan összeveri, elviszi a lakásába, ahol különös kegyetlenséggel meggyilkolja. A nő a szöuli gyilkossági osztály kapitányának lánya volt, vőlegénye pedig nemzetközi titkosügynök, aki miután megtalálták a holttestet, bosszút forral, hogy nemcsak revansot vesz a szörnyetegen, aki ezt tette, de módszeresen le is vadássza, ehhez pedig minden tudását és eszközét felfogja használni. Nem tudhatta, hogy egy elképesztően veszélyes sorozatgyilkossal készül macska-egér játékot űzni…

Míg Chan-wook Parknál jellemző az erős szimbolizmus és a kicsit lassúbb cselekményvezetés, ezúttal az első perctől kezdve görcsben van a néző gyomra, hisz a nyitójelenet elképesztő nyersességével és a sorozatgyilkost alakító Min-sik Choi vérfagyasztó alakításával megalapoz egy rendkívül nyomasztó atmoszférát, amihez fokozatosan adagolják a feszültséget pluszban. A Bosszú-trilógiában (1, 2, 3) a bosszúálló szemszögéből követhettük végig az eseményeket, de itt megkülönböztethetetlen szinte, hogy ki is a főhősünk, bár morálisan természetesen egyértelmű, cselekmény szempontjából viszont ugyanúgy bepillantást nyerünk a sorozatgyilkos munkásságába és az ügynök nyomozásába, majd a két szál egymásba fonódásába, ami már tényleg a film csúcspontja, és egészen kitart az utolsó percig.

A karakterek szerencsére nem sablonokra épültek, nem a jó és rossz harcát követhetjük végig, hanem sokkal árnyaltabbá válnak az eseményeket átfogó két hét alatt - míg Kyung-chul az emberi aljasság és végtelen gonoszság bugyrait mutatja meg, addig Kim Soo-hyeon is lelki válságon megy keresztül, hisz végig a levegőben lóg a kérdés, hogy vajon szörnnyé lehet e válni, ahhoz, hogy egy szörnyet állítsunk meg.

A kivitelezés mesteri, nem szerénykedtek a készítők bemutatni a véres jeleneteket, de nem estek át a ló másik oldalára, nem vált öncélúvá az erőszak. Az operatőri munka kifogástalan, nagyon ügyes kameramozgások vannak végig a filmben, ahogy a színészi játék is eszelős jó, minden szereplő egytől egyig kiváló. A mögöttes mondandó sem maradt el az agresszív képsorok mögött, hisz végig próbára teszi a nézőt is, hogy bár a sorozatgyilkos bőségesen rászolgált arra, hogy a poklot is megjárja, megoldás lehet-e az önbíráskodás, és vajon ér-e életeket az önös bosszú véghezvitele. Nem tudom tovább dicsérni a filmet, mert tényleg zseniálisnak tartom, és mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg azoknak, akik először kóstolnak bele a dél-koreai bosszúfilmekbe, vagy csak magába a műfajba. Remélem senkit nem lep meg az értékelés.

Szerintem: 10/10

IMDb | mafab