A mai hongkongi–szingapúri horror is az ismertebbek közé tartozik. 2008-as remake-jéről, melyben Jessica Alba a főszereplő, már volt szó az oldalon, de ezen rovaton belül semmiféle amerikai feldolgozásról nem lesz szó. A 2002-es A szem (The Eye/Gin gwai) eredetiségével könnyen népszerűvé vált, és a későbbiekben három folytatást is megélt, illetve egy indiai feldolgozást, ha pedig ezeket is sikerül megnéznem, külön cikkben fogok foglalkozni velük.

Mun (Angelica Lee) még gyermekkorában vesztette el a látását, de az orvostudománynak köszönhetően áteshetett egy szaruhártya-átültetésen, melynek következtében végre újra visszanyerheti a látását. Természetesen a műtét után még nem tökéletes a szeme, de már érzékel színeket, alakokat, fényeket, és lassanként újra tisztán láthat. A kórházban barátra tett szert egy daganatos kisfiú személyében, de a többi lakóval is összeismerkedett, akik sajnos egymás után életüket vesztették, de mielőtt Mun a halálhírükről értesült volna, látta őket elsétálni egy magas, sziluettszerű árnnyal. A furcsaságok később sem szűnnek meg, s bár Mun nem tudja hová tenni a látottakat – hisz újra ismerkedik a világgal – neki is feltűnik, hogy nincs rendjén, mikor valaki halottakat lát, illetve folyamatosan változó helyszíneket…

Eredeti alapkoncepcióval indít A szem, magában a vakságban vagy a látás visszanyerésében mindig van valami misztikum, feszültség és izgalom, hisz gondoljunk csak a Julia szemei zsenialitására vagy Audrey Hepburn egyik legjobb alakítására, a Várj, míg sötét lesz thrillerben. Úgy gondolom, egy látását elvesztő, majd visszanyerő személyt lehet a legnehezebb eljátszani, hogy végig hiteles maradjon, de a főszereplőnk szerencsére teljes mértékben helytáll, sőt már az első perctől kezdve lehet vele szimpatizálni. Már a nyitójelenettől kezdve úrrá lesz a nézőn valamiféle nyomasztó hangulat, bár még sokáig nem tudjuk, hogy mire is megy ki a játék, nyugtalanító az atmoszféra, érezhető, hogy valami nincs rendben. Ezt az érzést a kissé furcsa, de érdekesen megkomponált zenei aláfestés is segíti, ahogyan a steril kórházi környezet, Mun lakása és a remek vágások. Az entitások jelenléte kellően rémisztő, még akkor is, ha egyes jeleneteknél érződik, hogy nem mai darab, és inkább effektekkel próbálták kiaknázni a szellemek látványát, viszont az olyan egyszerű, de nagyszerű megoldások, mint a liftes vagy a hegedűs jelenet, kellően megfagyasztják a néző ereiben a vért.

Csavarokban is bővelkedik a film, melyek szerintem abszolút nem kiszámíthatóak. A tempó ázsiai filmekhez méltóan lassú, de jól felvezetett, végig feszült, a végkimenetelben pedig van valami megható momentum is, ami miatt a szép horror paradoxonjával tudnám illetni a filmet. Aki eddig nem látta, nézze meg, egy korrekt és érdekes kísértethistóriát fog látni.

Szerintem: 7/10

IMDb | mafab