*Britpopper Blogger ismét egy nagyszerű játékot ismertet. Köszönjük neki ezt az írást is! (Az elemzés a PC-s verzióról készült, a képek is abból vannak.)
*

Mikor eltörölték a Kojima & del Toro-féle Silent Hills részt, rengeteget szidtam a Konamit. Hiszen egy zseniális horrorjáték lehetett volna, mely megkoronázza, egyúttal újra is definiálja a Silent Hill-univerzumot - na meg persze mind Kojima, mind del Toro elég nagy nevek. A PS4-re megjelent P.T. nekem nagyon bejött, noha csak futólag tudtam kipróbálni egy ismerősömnél. Azóta várok egy hasonlóan élethű, vérfagyasztó alkotásra, mely betölti a P.T. után keletkezett űrt.

Azt hiszem, mindez majd az Allison Road képében fog megérkezni valamikor idén, addig viszont itt van nekünk az erősen az Amnesia: The Dark Descent és az Outlast örökségét továbbvivő Layers of Fear. Nagyon hangulatos előzeteseket kapott a játék korábban, nekem rögtön felkeltette a figyelmemet. Eleve imádom a félelmetes, történetközpontú játékokat, ezúttal is kíváncsian vetettem bele magam ebbe a horrorisztikus kalandba, mely végül teljesen elvarázsolt. A Layers of Fear az év egyik legjobb horror-videójátéka már most (bár a 20 eurós ár kissé túlzás érte, érdemesebb megvárni egy akciós ajánlatot), és bár a mezőny igen erős lesz 2016-ban, semmiképp sem szabad szó nélkül elmenni mellette. Azt hiszem, az indie játékok átvették a vezetést a horror kategóriájában is. Oké, Shinji Mikami nagyszerű Evil Withinje, a PS4-exkluzív Until Dawn, a sci-fi horror S.O.M.A és az Alien: Isolation is mind egyedülállóan remek és kidolgozott alkotások voltak, ám az igazán innovatív címekre az indie játékok között bukkanhatunk. A Layers of Fear is ilyen gyöngyszem.

A történet zavarosabb, mint A körben látott VHS tartalma. Nem is szeretném elspoilerezni, hiszen tartogat néhány elég nagy csavart, és persze a végén szépen fejbe is kólint, pozitív befejezésre mindenesetre ne is számítson senki. Kifejezetten beteg és szürreális az összkép, rémálmokra hajazó víziókkal és paranormális tevékenységekkel. Egy, a Scratches című Myst-klón kalandjátékban látotthoz hasonlatos ódon kúriában járunk. A játék elején még semmit sem tudunk arról, hol vagyunk, kik vagyunk, egyáltalán milyen évet írunk. A kérdésekre a sztori előrehaladtával apránként kapjuk meg a válaszokat. Fontos szerepet kap majd a feleségünk, a múzsánk. De hogy neki mi lesz a szerepe, azt inkább nem árulom el itt – majd a cikk végén a spoilerek után. Legyen elég annyi, hogy főszereplőnk megbomlott elméjéhez sokban hozzájárult. A játékmenet sokban emlékeztet a Frictional Games által lefektetett alapokra, az egérrel tudunk fiókokat és ajtókat nyitogatni, tárgyakat felemelni és megvizsgálni. Leveleket, újságkivágásokat, fotókat és egyéb olvasnivalókat is találhatunk, érdemes ezeket is szemügyre venni. Néha kifejezetten Gone Home-hangulata van a játéknak, leginkább a történetközpontúság miatt. Azért a para már az első percekben rátelepszik a játékosra, az ódon házban az éj sötétje és a tomboló vihar közepette egyedül mászkálva a libabőr futkos az ember hátán, miközben lassan felfedezi az egyes szobákat, és fellebbenti a fátylat a rejtélyekről.

A grafika gyönyörű, és annyira realisztikus, annyira aprólékosan van kidolgozva, hogy a beleélés szinte az első pillanattól fogva garantált. Kis túlzással még az egyes evőeszközökön lévő minták is megcsodálhatóak. Én már azzal is hosszú perceket töltöttem el, hogy fel-alá mászkáltam a házban és rácsodálkoztam a bámulatos grafikai orgiára, melyet a Layers of Fear kínál. A hangulat tehát adott. Ahogy a Gone Home esetében, úgy itt is teljes mértékben magunkra utalva bóklászhatunk. Csak amíg ott az egész házat kiismerhettük, itt erre nem igazán van lehetőségünk, ugyanis főszereplőnk megbomlott elméjének köszönhetően az egész változtatja alakját. Szobák tűnnek fel és tűnnek el, ajtók teremnek a semmiből, és folyosók nyílnak eddig ismeretlen helyekre. Az őrületet a Layers of Fear precízen adagolja, a nyomasztó hangulat pedig egyre inkább eluralkodik a játékoson, félelemmel vegyítve. Hiszen sosem lehet tudni, hogy a következő ajtón belépve mi fogad majd.

A főként zongorára épülő zene kellőképpen baljós, egyúttal kifejezetten szép. Női áriáival néha Tim Burton filmjeinek zenei világát idézi. Az irányítás pofonegyszerű, ezt nem is szeretném részletezni. WASD + egér. Ennyi. A módfelett hatásos ijesztgetések olykor a legváratlanabb pillanatokban történnek, de nekem az nagyon tetszett, hogy a jump scare jelenetek nem klisés megoldásokra építenek, és a játék elég teret hagy a nyomasztó hangulat kibontakozására. PC mellett még Xbox One és PS4 konzolokra jelent meg a Layers of Fear, és azt hiszem, ha elnézegetitek a képeket, láthatjátok, hogy a grafikára egy rossz szavunk nem lehet – a Unity engine remekül helytáll. Azért néha belefutottam illúzióromboló bugokba. Például a játék elején, mikor épp felfedezzük a házat, az egyik hálóba betérve találhatunk két nagyobb szekrényt. Pont olyanok, mint amilyenekbe az Amnesiában előszeretettel bújkáltam el. Az elsőt kinyitva nem volt semmi különös, a másodikból viszont kigurult pár borosüveg – ezzel a frászt hozva rám. Igen ám, de az üvegek utána eredeti helyükön is feltűntek, majd hopp, el is tűntek. Aztán megint előbukkantak, és újból kámforrá váltak. Oké, nincs tökéletes program, és biztosan orvosolják majd ezeket a bugokat is, de néha durván megtörik a játék – egyébként nagyszerű – varázsát.

Összességében viszont kijelenthető, hogy a Layers of Fear egy bár rövid, ám annál maradandóbb horrorkaland lehet mindenki számára, aki tesz egy próbát vele. Mondjuk a rövid az relatív, hiszen játékosfüggő, hogy ki mennyi időt tölt el például azzal, hogy végigolvassa a felvehető jegyzeteket, és benéz minden zugba. Én a fellelhető bugok mellett is maximálisan meg vagyok elégedve a játékkal. Amit a lengyel fejlesztők összehoztak, az az utóbbi idők legjobb horror-videójátéka, melyet nyugodtan emlegethetünk olyan klasszikusokkal, mint az Amnesia vagy az Outlast (melynek szintén idén érkezik a folytatása). Aki 2 percenkénti jump scare parádéra vágyik, az csalódni fog, de aki vevő a lassabb, de jóval félelmetesebb és nyomasztóbb, szürreális (és baromi elmebeteg) történettel megáldott horrorra, az csapjon le a Layers of Fearre most. Az ára igencsak borsos, de a gótikus horror rajongóinak megéri.

9/10

A részletes történet:

{spoiler}A festő felesége egy zenei virtuóz volt, imádta a zenét és melódiákba önteni képzelgéseit. Boldogan élték fényűző életüket, melyre gyermekük érkezése tette fel a koronát. Igen ám, de egyik karácsony alkalmával a festő felesége vásárolni ment egy hatalmas bevásárlóközpontba, ahol – minő balszerencse! – tűz ütött ki, és a nő bennragadt. Sokan meghaltak, ám a feleség nem. Viszont harmadfokú égési sérüléseket szerzett végig az egész testén, az is csoda, hogy életben maradt egyáltalán. A balesetet követően néhány hónap kórházbéli lábadozás után hazakerült, és próbálták tovább élni életüket a férjével. Ő azonban megundorodott összeégett testű nejétől, nem tudott ránézni sem, gusztustalannak és félelmetesnek találta. Követelte az orvosoktól, hogy hozzák helyre a nőt, sebészeti módszerekkel formáljanak belőle ugyanolyan asszonyt, mint aki akkor volt, mikor megismerte. A játék során ugye láthatunk egy szellemalakot bicegni a házban - ez a szellem a torzzá vált nő manifesztációja. Sérülései miatt alig képes a járásra, inkább már csak vonszolja magát a kihalt folyosókon. Az elhidegült viszony kettejük között akkor romlik meg visszavonhatatlanul, amikor az alkoholra erősen rákapó festő megcsalja a feleségét. Szerencsétlen nőnél itt telik be végleg a pohár, és öngyilkosságot követ el. Tulajdonképpen ezek után a festő számára már minden nap kész rémálom, élete zátonyra futott, elméje a sorozatos megpróbáltatások végett teljesen megbomlik, és a valóságot már összemossa a (rém)álommal. Innen indul a játék.

Az nem tiszta hogy kivel lép félre a férfi, talán egy cseléddel, talán épp a szobalánnyal. Erre nem sikerült rájönnöm. Az viszont biztos, hogy a gyereküket elvették a házaspártól. A férfi az ügyvédje által elkeseredetten próbálta visszaszerezni a gyereket – sikertelenül. Ezért hallunk oly sokszor gyereknevetést a házban bolyongva, és ezért botlunk bele néha különféle gyerekrajzokba. Ez lenne tehát az én teóriám, de persze akadnak még magyarázatok. Például hogy a feleség annyira bekattant, hogy megölte a közös gyereküket, mire a férj is végzett az asszonnyal, és bizonyos darabkákat kiszedett a testéből (ezeket lehet megtalálni a szekrényben). De szerintem reálisabb az, hogy a nő öngyilkos lett a fürdőben ,és ebbe végül teljesen beleőrült a férj. Mint a Dear Esther vagy a Gone Home, úgy a Layers of Fear is egy "sétálószimulátor", csak sokkal több horrorelemmel és valamivel populárisabb tálalásban, mint az előző címek. Remek, hangulatos és gyönyörű játék, melynek történeti szempontjából igenis vannak mélységei. Élesen kritizálja az alkoholizmus témakörét, emellett pedig elénk tárja a drámaian szomorú széthullását egy családnak. Videójátéktól ez nem épp megszokott témaválasztás, már csak emiatt is külön megéri végigjátszani a programot. Bízom benne, hogy segítettem ezzel a kis írással mindazoknak, akik válaszokat kerestek a sztorival kapcsolatban.{/spoiler}