Sokan nem szeretik már a régebbi filmeket. A 80-as évekbeli slasherek még úgy-ahogy nosztalgiával töltik el a nézőt, de ritkán néznek ezeknél régebbi alkotásokat, arra hivatkozva, hogy már kikezdte őket az idő vasfoga. Egyes esetekben ez a hozzáállás helytálló, de vannak olyan filmek, melyek nemhogy nem vesztettek fényükből, de bármikor újranézhetőek, a hatás pedig ugyanolyan lesz, mint mikor bemutatták. Az 1967-es Várj, míg sötét lesz (Wait Until Dark) is ehhez a klasszikus kategóriához tartozik. Még gyerekként láttam ezt a színdarab-adaptációt - ami Audrey Hepburn egyetlen suspense horrora-thrillere, és egyben legjobb alakítása is, valamint az egyik első home invasion film -, de még többször újranézve is a mai napig halálra rémít.
Egy fiatal nő heroinnal megtöltött rongybabát csempészne át a határon, csakhogy a repülőtéren nem várt ismerősbe botlik, ezért a babát odaadja egy ismeretlen férfinek, persze álindokkal, hogy majd pár nap múlva összefutnak, hogy a játékot visszakapja.
Pár nappal később két férfi betört egy New York-i apartmanba, és mindent felforgatnak, hogy megtaláljanak egy bizonyos babát. Szerintük a drogügyletet lebonyolítani kívánó nőismerősük lakásán vannak, csakhogy ott nem a nő lakik, hanem a férfi, akinek odaadta a reptéren a babát, és annak felesége, aki egy balesetben vesztette el a látását. A két férfit viszont sarokba szorítja az ügy egyik illetékese, Roat (Alan Arkin), aki egyáltalán nem veszi jó néven, hogy elkeverték a drogját. Így hát az immáron hárommá bővült csapat tervet eszel ki, hogy a pár napra egyedül maradó vak nő bizalmába hogyan férkőzzenek be, majd gyötörjék addig a lelkét, míg oda nem adja nekik a babát. Csakhogy Suzie Hendrix (Audrey Hepburn) talpraesettebb nő, mint gondolták.
Ahogy a tematika beharangozójában is olvashattátok, a Várj, amíg sötét lesz a 60-as, 70-es évek egyik mérföldköve volt az alműfaj szempontjából, emellett olyan klasszikusokhoz lehet hasonlítani, mint Hitchcock filmjei. Az első pillanattól kezdve meg van teremtve ez a nyugtalanító, baljós atmoszféra, az idegeinket pedig az utolsó percekig feszítik, az utolsó félóra konkrétan vérfagyasztó. Már a Julia szemeinél is írtam, hogy a spanyol remekmű mennyi elemet emelt át ebből a filmből, tisztelegve előtte. Nagyon érződik, hogy színdarab-adaptációról van szó, az összesen négy főszereplőjével és egy helyszínével, de a rendező, Terence Young tökéletesen oldotta meg a feladatát, a cselekmény egy percre sem ül le, egyre csavarosabbá, izgalmasabbá válik.
A kitűnő rendezés, zenei aláfestés és forgatókönyv mellett viszont még óriási szerepe volt két színésznek abban, hogy a végeredmény ennyire jól sikerült. Arkin rejtélyes a kezdetektől fogva, de a játékidő végére a home invasion filmek egyik legaljasabb ellenségévé növi ki magát, Hepburn pedig ebben a filmben mutatta meg legjobban, mennyire tehetséges is volt. Összességében egy darab negatívumot nem tudnék mondani erről a filmről, mindenkinek ajánlani tudom, mert tényleg egy kortalan alkotásról van szó.
Szerintem: 10/10
A Várj, míg sötét lesz színdarabot ebben a hónapban Magyarországon is játsszák, Kovács Patríciával, a Félvilág színésznőjével főszerepben!