A szerkesztőség nagy része odavan a boszorkánysággal foglalkozó filmekért, illetve a Salem sorozatért (összefoglalók: első évad, második évad), ami abszolút kielégíti a téma iránti igényeinket, de sajnos nincsen sok jó, kiemelkedő mozifilm, ami ezzel foglalkozna, főleg nem autentikusan, a salemi boszorkányperek idejéről. Így adva volt, hogy Robert Eggers filmje, a The VVitch: A New England Folktale azonnal izgalomba hozott minket, és már az első poszter és előzetesek után alig tudtuk kivárni, hogy láthassuk. Hónapokig izgultunk, hogy vajon eljut-e Magyarországra, mikor mutatják be, a pozitív kritikák után pedig szinte teljesen bezsongtunk, hogy láthassuk. Vajon tényleg az év horrorfilmje készült el? Aligha.

1630-ban járunk, több mint 60 évvel a hírhedt salemi boszorkányperek előtt. Egy puritán családot száműz a közösség, így Williamnek (Ralph Ineson) feleségével és négy gyermekével, a már majdnem felnőtt Thomasinnal (Anya Taylor-Joy), kamaszodó fiával és gyermek ikreivel el kell hagyniuk a falut, hogy az erdőn túl, a völgyben éljenek, maguknak termesztve meg mindent. Az aratás nem kecsegtetett sok jóval, a kukoricájuk rothadt volt, állataik pedig nem szolgáltattak megfelelő élelmiszert. Miután rejtélyes módon az ötödik gyermek, a nemrég megszületett kisbaba eltűnik, kétségbeesnek, miféle átok ül rajtuk, milyen bűnt követhettek el, hogy isten így sanyargatja őket, esetleg létezhet-e, hogy valami vagy valaki ármányt küldött rájuk. A napok egyre rosszabbak lesznek, a gyerekek viselkedése megváltozik, egymás után történnek a furcsa események, és a család nem sejtheti, hogy a boszorkányság forrása nem csak az erdőben van, hanem már közéjük is beférkőzött.

Rendkívül sokat vártam a filmtől, hiszen több alkotás is feldolgozta a puritán boszorkányhisztériákat. Ezek közül is kiemelkedő a Winona Ryderes, 1996-os A salemi boszorkányok, de szinte mindegyik film a realitás talaján maradt, és az emberi motivációkkal, reakciókkal foglalkozott. És akkor jött Robert Eggers, és egy vérfagyasztó boszorkányfilmet ígért, de az első negyedóra után úgy éreztem, át lettem ejtve. Nem izgalmas a cselekmény, ahhoz képest, hogy nincs kerek másfél óra a játékidő, vontatottnak éreztem, és egy percet sem féltem, egyedül a nyomasztó atmoszféra fogott meg, valamint a színészek játéka, akikre tényleg egy szavam nem lehet. De vajon mi hiányozhatott számomra a filmből, ami után tényleg egy kiváló darabként könyvelhettem volna el? A kraft – hogy témánál maradjunk, abszolút nem éreztem a fenyegetettséget, nem volt megmagyarázva semmiféle motiváció, úgy éreztem, két lovat ülnek meg egyszerre: egyrészről a kiszolgáltatottság, elzártság és természetesen a műveletlenség, babonaság oldaláról, ami érthetően kikészíti a családot, és a Biblia nevében szépen lassan egymás torkának ugranak, másrészről a természetfeletti vonal. Nem éreztem egyensúlyban a kettőt, nem egészítették ki egymást, történtek események, de végül nem állt össze kerek egésszé, a miértek nem lettek megválaszolva. Példaként A falut tudnám felhozni, mely hasonló alapszituációval operál, de ott a vér is megfagyott az ereimben, mert a fenyegető erő tényleg érezhető volt.

Eggers előtt a kivitelezés szempontjából viszont kalapot emelek, mert a hangulatot megteremtő helyszín kifogástalan, minden autentikus, az operatőri munka pedig gyönyörű. Összességében én csalódott vagyok, mert nem egy suspense-t vártam, amiben alig találhatóak horrorisztikus elemek, és bár egy korrektül elkészített filmet láttam, nem hinném, hogy többször fogom megnézni, és nem gondolom, hogy az év horrorfilmje lenne, mert újítást nem láttam benne, a témán belül vannak még hasonló alkotások, sőt jobbak is ennél.

Szerintem: 7/10

IMDb | mafab || magyar felirat