Az idei év kedvez a TWD sztárjainak, Norman Reedusnak is beindult a szekér (aki megtalálja, mi a bibi, kap egy képzeletbeli fejsimogatást (azt tudtátok, hogy lassan 50 éves??)), láthattuk Maggie bébiszitterkedését is, most pedig Lori kapott főszerepet egy ízig-vérig odaverős filmben, amiről már sok-sok képet és infót hintettünk el nektek!

Egy anyának a legnagyobb fájdalma, ha elveszíti a gyermekét, főként, ha emiatt még magát is okolja. Szeretné még egyszer hallani a hangját, csak még egyszer megpillantani, átölelni, megérinteni - talán elég lenne érezni a jelenlétét. Így van ezzel Maria is (Sarah Wayne Callies – a TWD Lorija), aki autóbalesetet szenvedett két gyermekével, Lucyval (Sofia Rosinsky) és Oliverrel (Logan Creran). Mivel a kislány elájult, a kisfiúnak beszorult a lába, döntenie kellett, hogy kit ment ki először, miközben a kocsi süllyed. A választása Lucyra esett, de sajnos már nem ért vissza időben, és Oliver borzalmas kínok között megfulladt.

Maryt azóta is kísértik a rémálmok, a fiú hiánya és a bűntudata miatt megpróbál öngyilkos lenni. Férje, Michael (Jeremy Sisto) tétlenül nézi a nő szenvedését, nem tudja, mit tehetne, hogy enyhítsen a fájdalmán. A család dadája, Piki (Suchitra Pillai-Malik) viszont ismer egy titkos szertartást, amitől reméli, Maria lelke végre megnyugszik.

A dolog egyszerű: ki kell ásni Oliver földi maradványait, elhamvasztani, majd a hamvakat egy régi templom lépcsőjére szórni, bezárkózni, és várni. Egyetlen szabály van: az ajtót tilos kinyitni! Maria természetesen elfogadja a feltételeket, és teljesít mindent, de ígéretével ellentétben nem bírja ki, és kinyitja az ajtót… Ettől kezdve pedig furcsa dolgok történnek, Lucy is rájön, hogy bátyja visszatért, és egy ideig szívből örül is a ténynek, mert a kisfiú csak játszani akar, hallgatni, ahogy édesanyja esténként felolvas neki a kedvenc könyvéből, ám a gyerek már nem ugyanaz, mint akitől elköszöntek. Oliver velejéig gonosz lett, felemészt mindent, ami él, és nem válogat se állat, se ember között, a lelkét pedig Myrtu (Javier Botet), a holtak kapujának őrzője üldözi, ő pedig nem kegyelmez senkinek, hogy elérje a célját…

Fantasztikus! Az az igazság, hogy nem vártam túl sokat a filmtől, mert a fent említett The Boy is hatalmas csalódást okozott, ennek ellenére örülök, hogy adtam neki egy esélyt, mert komolyan elgondolkoztam, hogy esténként kimenjek-e egyedül… Persze, hogy jobban beleélem magam a hasonló filmekbe, mint egy olyanba, ahol tinik hajkurásszák egymást, de szerintem bárki el tudja képzelni a fájdalmat, amit Maria átél, és tökéletesen át is jön. Nem igazán tudok rá rosszat mondani, illetve biztosan találnék hibákat, de könnyű volt átsiklani felettük (egy mégis volt, amit valaki elmagyarázhatna: ha bemész egy tök sötét barlangba, ahol gyufával világítasz, hogy a fenébe van, hogy az az egyetlen nyamvadék gyufa akkora fényt ad, mint egy díszkivilágítás? Az már mellékes, hogy miután eldobod, az ismeretlen helyről vaksötétben, tapogatózás nélkül, röhögve ki tudsz jönni...). Azt is megszoktam már, hogy mások nem ugyanazzal a szemmel vagy fejjel nézik a filmeket és a világot, mert az IMDb szavazatai alapján sem hiszem, hogy sok ember érdeklődését felkelti, pedig megéri.

Igen, valljuk be, a tipikus szellemhistória, mégis az indiai érzés nagyon sokat ad hozzá, jó ötlet volt új köntösbe bújtatni. A színészekre semmi panasz nem lehet, Javier Botet előtt pedig le a kalappal. Noha nem felismerhető, hogy ő az, és most is egy női karaktert játszik, egyszerűen zseniális, még mindig rosszul vagyok, ha rágondolok… Már a [REC] és a Mama című filmekben is érdemes volt figyelni rá, de Myrtu megformálása után… Összekeveredik a valóság és a fantázia, vajon egy szenvedő édesanyja fájdalmát látjuk kivetítődni, vagy a lelkek tényleg visszatérnek?

A produceri munkákat Alexandre Aja látta el, nekem az ő neve már-már garancia arra, hogy látnom kell egy filmet, a gyönyörű és hátborzongató képekért pedig Maxime Alexandre neve foglalható imába, aki már többször dolgozott Ajával. A zene Joseph Bisharának köszönhető, aki előszeretettel tolja a hangeffekteket James Wan filmjeiben is. A rendező Johannes Robert, egyébként ő írta a forgatókönyvet is Ernest Rierával, aki már rendezőként is bemutatkozott, és több közös munkájuk is volt már az évek során. Ugye? Mint egy szép, nagy család.

Negatívumok: semmi újdonság nincs benne, kliséhalmaz, láttunk már mindent, mégis az, hogy végre nem a nagy Amerika vértől átitatott földjén játszódik, hanem India amúgy is misztikus dolgait keverték bele, izgalmassá, érdekessé teszi, és látni kell. Minimum egyszer!

Az ok, amiért csak annyi pontot kap, amennyit, a film lezárása, és mert 100%-ra veszem, hogy lehúznak róla még egy bőrt, és pár éven belül találkozunk egy második résszel is.

{spoiler}A hablaty nyelv és ezek az elmebeteg hullaevő, hamuval bekent „szörnyetegek” azóta is kísértenek, Oliver pedig, hát gratula a maszkmesternek!{/spoiler}

Szerintem: 9/10

IMDb | mafab