A kör óta a legtöbb horrorrajongó másként gondol a televíziókra, az Árnykép óta pedig a fényképezőgépekre is, de mi a helyzet az internettel? A 2001-es Kairo (Pulse) ezúttal az internetet használja, mint a holtak birodalmába nyíló átjárót. Többeknek a történet a remake-ből lehet ismerős, a 2006-os Mezsgyéből.

A Kör óta a legtöbb horror rajongó másként gondol a televíziókra, az Árnykép óta pedig a fényképezőgépekre is, de mi a helyzet az internettel? A 2001-es Kairo (Pulse) ezúttal az internetet használja, mint a holtak birodalmába nyíló átjárót. Többeknek a történet a remake-ből lehet ismerős, a 2006-os Mezsgyéből.

Két fiatal társaság, egy munkatársi és egy egyetemi különös dolgoknak lesz tanúja, miközben ismerőseik eltűnnek, és több öngyilkosság is történik, rátalálnak az interneten, egy vírusszerű oldalra, ahol szobákban elmosódott alakok vannak, és látszólag öngyilkosságot követnek el. A két társaság nyomozásba kezd, hogy vajon a monitorok megjelenő alakok kicsodák, hol lehetnek, mit akarnak, és, hogyha esetleg nem evilági entitások, mi a céljuk, hogyan kerültek át a mi világunkba. Sejtelmük sincs, hogy a holt lelkek birodalma és a mi világunk közötti válaszvonal lassan teljesen eltűnik.

A történet szinte már közhelyesen egyszerű, és a mára már unásig ismételt kísértethistória lehetne, hosszú, fekete hajú szellemekkel, jump scarekkel, viszont a kreativitás ismét felülkerekedett és egy rendkívül erős horror készült, ami sajnos mégsem került bele annyira a köztudatba, mint a fent említett két társa. Már az első pillanattól kezdve úrrá lesz a nézőn egy rendkívül nyomasztó atmoszféra, a hangulatot pedig addig fokozzák, hogy a képernyő előtt ülve tényleg már-már rosszul lehet lenni. Nagyon érdekesen közelítették meg ezúttal az egész szellemvilágot, és örültem, hogy a karakterek közül nem értettek azonnal egyet a feltevéssel, hogy bizony a holtak mozgolódnak és céljuk van, annak ellenére, hogy az ázsiai kultúra szerves része az élet-halál kérdése.

A legérdekesebb ebben a horrorban viszont az, hogy abszolút nincsen direkt ijesztgetés, egy darab jump scare nem fordul elő, pedig lehetőség lenne rá, mégis úgy gondolta a rendező, hogy teljes mértékben felesleges lenne, és hagyja, hogy a hangulat és a történet ragadja magával a nézőt. A szellemvilág megközelítése, és az internet felhasználása, abszolút korát megelőző társadalmi kritikaként is értelmezhető, a magány és elszigeteltség, az emberi kapcsolatok elsorvadása, mint a kísértetté válás folyamata. Mindenkinek ajánlom a megtekintését, elgondolkodtató, feszült és vérfagyasztó, minden klisét mellőzve.A Kör óta a legtöbb horror rajongó másként gondol a televíziókra, az Árnykép óta pedig a fényképezőgépekre is, de mi a helyzet az internettel? A 2001-es Kairo (Pulse) ezúttal az internetet használja, mint a holtak birodalmába nyíló átjárót. Többeknek a történet a remake-ből lehet ismerős, a 2006-os Mezsgyéből.

Két fiatal társaság, egy munkahelyi és egy egyetemi különös dolgoknak lesz tanúja. Miközben ismerőseik eltűnnek, és több öngyilkosság is történik, rátalálnak az interneten egy vírusszerű oldalra, ahol szobákban elmosódott alakok vannak, és látszólag öngyilkosságot követnek el. A két társaság nyomozásba kezd, hogy vajon a monitorok megjelenő alakok kicsodák, hol lehetnek, mit akarnak, és ha esetleg nem evilági entitások, mi a céljuk, hogyan kerültek át a mi világunkba. Sejtelmük sincs, hogy a holt lelkek birodalma és a mi világunk közötti választóvonal lassan teljesen eltűnik.

A történet szinte már közhelyesen egyszerű, és a mára már unásig ismételt kísértethistória lehetne, hosszú, fekete hajú szellemekkel, jump scare-ekkel, viszont a kreativitás ismét felülkerekedett, és egy rendkívül erős horror készült, ami sajnos mégsem került bele annyira a köztudatba, mint a fent említett két társa. Már az első pillanattól kezdve úrrá lesz a nézőn egy rendkívül nyomasztó atmoszféra, a hangulatot pedig addig fokozzák, hogy a képernyő előtt ülve tényleg már-már rosszul lehet lenni. Nagyon érdekesen közelítették meg ezúttal az egész szellemvilágot, és örültem, hogy a karakterek között volt olyan, aki nem értett azonnal egyet a feltevéssel, hogy bizony a holtak mozgolódnak és céljuk van, annak ellenére, hogy az ázsiai kultúra szerves része az élet-halál kérdése.

A legérdekesebb ebben a horrorban viszont az, hogy abszolút nincsen direkt ijesztgetés, egy darab jump scare nem fordul elő, pedig lehetőség lenne rá, mégis úgy gondolta a rendező, hogy teljes mértékben felesleges lenne, és hagyja, hogy a hangulat és a történet ragadja magával a nézőt. A szellemvilág megközelítése és az internet felhasználása (a korát abszolút megelőző) társadalmi kritikaként is értelmezhető, a magány és elszigeteltség, az emberi kapcsolatok elsorvadása a kísértetté válás folyamataként jelenik meg. Mindenkinek ajánlom a megtekintését, elgondolkodtató, feszült és vérfagyasztó, minden klisét mellőzve.

Szerintem: 8/10

IMDb | mafab