Agatha Christie egy olyan író, aki kevés bemutatásra szorul. Véleményem szerint minden idők legjobb krimiírójáról van szó, akinek olyan műveket köszönhetünk, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen, Az Ackroyd-gyilkosság, a Halál a Níluson, és még számos más jobbnál jobb krimitörténet. Ő alkotta meg a kedves, ámde borotvaéles elmével megáldott Miss Marple és a belga detektív, Hercule Poirot alakját, akik már-már az alapműveltség részét képezik. Írásaira jellemző, hogy a gyilkos kiléte szinte kiszámíthatatlan, a történet vége pedig hatalmas csavarokat tartogat, amik azonban finoman simulnak bele a történtekbe, mindig tökéletesen, hibátlanul vannak jelen, és visszavezetve az eseményeket teljes, kerek egészet alkotnak.

Agatha Christie pályafutása alatt több mint 2 milliárd kötetet adott el, ezzel egyedül a Biblia, valamint a Shakespeare-művek eladásai előzték meg. Írásait a legóvatosabb becslések szerint 103 nyelvre fordították le, ezzel szintén rekordot döntött. Cikkünk tárgyával, a Tíz kicsi négerrel pedig - a maga 100 milliós eladásával - egy harmadik érmet is bezsebelt, hisz ez a könyv jelenti a legtöbbet eladott krimiművet, és egy a legtöbbet eladott (bármilyen témájú) könyvek közül. És nem is ok nélkül.

Mint tudjátok, oldalunk profiljába beleillik akár egy sötét krimi is, ám ezúttal hiába Agatha Christie neve, véleményem szerint erről nincs szó. Az először 1939-ben kiadott Tíz kicsi néger bőven átlépi a thriller határait, méghozzá nem is akárhogyan! Az csak egy dolog, hogy az egyik legnagyobb meglepetést tartogatja, amit krimi, thriller vagy akármilyen hasonló témájú mű prezentálhat, de az egész történet olyannyira hibátlanul és profin van felépítve, hogy még egy sokat látott/olvasott befogadó is csak pisloghat.

Történetünk elején tíz, egymástól teljesen különálló, egymás számára ismeretlen személy kap meghívást az úgynevezett Néger-szigetre. Mindegyikük személyre szóló meghívót kap, a legkülönfélébb indokokkal: egy régi baráttal való találkozást, munkát, kikapcsolódást, és egyéb dolgokat ígér mindenkinek a titokzatos házigazda: V. A. Lacky. Megérkezve a szigetre - ahova csakis csónakkal lehet érkezni, illetve távozni –, az összegyűltek egy hatalmas házat találnak, már-már egy kisebb kastélyt, az azonban a két házvezetőt leszámítva (akik ugyancsak V. A. Lacky által lettek meghívva) teljesen üres. Arra számítva, hogy vendéglátóik hamarosan megjelennek, szereplőink berendezkednek, és hamarosan vacsorához ülnek, amikor is váratlan fordulat történik: egy gramofon szólal meg, és mind a tízüket szörnyű bűnökkel vádolja, általában gyilkossággal, amiket valamilyen okból fogva megúsztak. A kegyetlen hang a gramofonon azonban kimondja rájuk az ítéletet: halál. És innentől kezdve a tíz vendég, egy előre meghatározott metódus alapján, a Tíz kicsi néger versének szövegét követve, sorra hullani kezd, és egyikük számára sincs menekvés, hacsak rá nem jönnek, hogy kik titokzatos vendéglátóik, és hogy hol rejtőznek.

A regény egyik sajátossága, hogy negatívumot nem is tudok felhozni vele kapcsolatban, csakis pozitívumot, de abból rengeteget. Itt vannak először is a karakterek. Mind a tízen precízen kidolgozott, szinte már hús-vér lélegző személyek, tökéletesen elkülöníthetőek cselekedeteik alapján is, és mindegyik tartogat meglepetést az olvasó számára. Kezdve az alapból arrogáns és bűneit egyetlen percig sem tagadó Lombarddal, egészen a talán főhősnek titulálható, szerény és visszafogott Vera Claythorne-ig.

A másik, amiből csillagos ötösre vizsgázott a könyv, az a klausztrofóbia megragadása. A Néger-szigetről nincs menekvés, ez már rögtön az elején nyilvánvaló, és ahogy a szereplők egyre fogynak, a rejtélyes gyilkost pedig sehol nem találni, a bezártság érzése egyre erőteljesebb lesz. A vers alapján történő gyilkosságok azt az érzetet keltik, hogy már minden előre megvan írva, ezt pedig lehetetlen megváltoztatni, minden erőlködés ellenére. Ezzel pedig elérkeztünk a következő ponthoz, a gyilkosságokhoz.

Agatha Christie igazán elemében érezte magát, olyan egyedi és máshol azelőtt még nem látott módokat használ fel karakterei meggyilkolására, hogy az tényleg figyelemre méltó. A vers ugyebár adott volt, de annak felhasználása nem kevés kreativitást igényelhetett. Csak egy példa:

„Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt”

Nyilván nem lettek méhek beidomítva, hogy a gyilkosságot véghezvigyék, annyit azonban mondhatok, hogy a halál módja teljes mértékben hű marad a vers szövegéhez, még itt is.

Amiről pedig még nem szóltam egyetlen szót sem, pedig külön cikket érdemelne, az a befejezés. Én úgy gondolom, hogy minden idők egyik legnagyobb csavarja és csattanója van a Tíz kicsi néger végén, ezt eddig számomra még semmi, még egyszer mondom, semmi nem tudta lekörözni. A Fűrész befejezése ugyan közel járt hozzá, ám ezt mégis nagyobbra tartom, mégpedig azért, mert visszagondolva az eseményekre, ahogy korábban is említettem, teljesen érthető és hibátlan a végeredmény. A gyilkos(ok) kiléte teljesen kiszámíthatatlan, ámde mégis teljesen nyilvánvaló a már meglévő válaszok birtokában. Egyetlen hiányos részt, egy apró homályos pontot sem hagyott az írónő a történetben (ez egyébként jellemző rá), mindenre tökéletesen logikus magyarázatot kapunk, amik olvastán foghatjuk a fejünket, hogy milyen vakok is voltunk.

Nevezzük kriminek, nevezzük thrillernek, a Tíz kicsi néger hibátlan, és teljes mértékben kiérdemelte a hírnevét és sikerét. Agatha Christie felülmúlta önmagát, és amennyiben krimiként tekintünk a műre, hát már 1939-ben megírta a lehető legjobbat, háttérbe taszítva Arthur Conan Doyle-t és A sátán kutyáját. Aki még nem olvasta, annak kötelező bepótolni a lehető leghamarabb, és ámulnia a röpke, 200 oldalnál éppen csak hosszabb történet teljes egésze alatt.

A műnek egyébként számos filmfeldolgozása is készült, változó minőséggel, legutóbb épp egy egész jó érkezett 3 felvonásban, 2015-ben. Mindenesetre a könyv zsenialitását egyiknek sem sikerült felülmúlnia, és úgy hiszem, nem is fogják soha. Ezt bizony egy hatalmas és megingathatatlan 10/10-es értékeléssel tudom csak minősíteni. Éljen a krimi koronázatlan királynője!