**Amityville: The New Generation - Amityville: Az új generáció (1993)
**

Már rendkívül vártam, hogy véget érjenek a számomra kijelölt Amiytville részek, mert a Péntek 13-mal kapcsolatban itt már a második epizódtól érzékelhető volt a folyamatos romlás, és szerintem voltaképpen a legfeleslegesebb és legsemmitmondóbb franchise, ami valaha volt, még ha minimális kreatív megmozdulások, a történetek tekintetében fel is lelhetőek. Viszont az Amityville – Az új generáció közhelyességével és érdektelenségével még csak lekötni sem tudott.

Hetedik alkalommal lehetünk szemtanúi Amityville átkának, Keyes Terry (Ross Partridge) nagyvárosi fotós, aki életképeket örökít meg és állít ki. Nagy bemutatóára készül, melyet lakásában fog tartani, a képek pedig a legkülönfélébb helyzeteket örökítik meg. Egyik fotózás alkalmával egy hajléktalan nekiajándékoz egy antik tükröt, melyet Keyes inkább szomszédjának és egyben festő barátjának ajándékoz. Nem tudják, hogy a tükörben gonosz erők lakoznak, melyek a hírhedt Amityville-i házhoz köthetőek, és amit a visszatükröződésekben látnak, hamarosan megvalósulnak…

Gonosz óra és állólámpa után újabb démoni relikvia erősíti a sort, a tükör ötlete még nem is lett volna rossz, de a kivitelezés és az ötlettelenség már fájó. Ahogy már többedik alkalommal, messze vagyunk a horror háztól, a név csupán csak reklám, ha nem tudnám, hogy az aktuális rész is a franchise darabja, hihetném, hogy csak egy ócska horror. A történet, az összeköttetés Amityville-el, a végkifejlet konkrétan az első öt percben kiszámítható, ennek fejében pedig hihetetlen közönnyel töltött el az a – szerencsére csak – másfél óra. Színészi alakítások rosszak, a trükkök pocsékak és olcsók, nagyon érződik a TV film jelleg, nem ijesztő, egyáltalán nem feszült, a túlgondolt párbeszédekre pedig már szavak sincsenek. Egy szó, mint száz, örülök, hogy nem kell több részt látnom.

Már rendkívül vártam, hogy véget érjenek a számomra kijelölt Amityville-részek, mert a Péntek 13-mal ellentétben itt már a második epizódtól érzékelhető volt a folyamatos romlás, és szerintem voltaképpen a legfeleslegesebb és legsemmitmondóbb franchise, ami valaha volt, még ha minimális kreatív megmozdulások a történetek tekintetében fel is lelhetőek. Viszont az Amityville: Az új generáció közhelyességével és érdektelenségével még csak lekötni sem tudott.

Hetedik alkalommal lehetünk szemtanúi Amityville átkának. Keyes Terry (Ross Partridge) nagyvárosi fotós, aki életképeket örökít meg és állít ki. Nagy bemutatójára készül, melyet lakásában fog tartani, a képeken pedig a legkülönfélébb helyzetek láthatók. Egyik fotózás alkalmával egy hajléktalan nekiad egy antik tükröt, melyet Keyes inkább szomszédjának és egyben festő barátjának ajándékoz. Nem tudják, hogy a tükörben gonosz erők lakoznak, melyek a hírhedt amityville-i házhoz köthetőek, és amiket a visszatükröződésekben látnak, hamarosan megvalósulnak…

Gonosz óra és állólámpa után újabb démoni relikvia erősíti a sort. A tükör ötlete még nem is lett volna rossz, de a kivitelezés és az ötlettelenség már fájó. Ahogy már többedik alkalommal, most is messze vagyunk a horrorháztól, a név csupán csak reklám, ha nem tudnám, hogy az aktuális rész is a franchise darabja, hihetném, hogy csak egy ócska horror. A történet, az összeköttetés Amityville-lel, a végkifejlet konkrétan az első öt percben kiszámítható, ennek fejében pedig hihetetlen közönnyel töltött el az a – szerencsére csak – másfél óra. A színészi alakítások rosszak, a trükkök pocsékak és olcsók, nagyon érződik a tévéfilmjelleg, nem ijesztő, egyáltalán nem feszült, a túlgondolt párbeszédekre pedig már szavak sincsenek. Egy szó, mint száz, örülök, hogy nem kell több részt látnom.

1/10

IMDb | mafab

(Levente)

**Amityville: Dollhouse - Amityville 8: Ördögi játék (1996)
**

Ördögi játék, amit velük, nézőkkel művel az Amityville-széria, de most kapaszkodjatok meg: eljött a(z ideiglenes) lezárás ideje, a pénzszámláló gép leáll, nyugovóra térhetünk. Ámen.

Bill (Robin Thomas) és Claire (Starr Andreeff) özvegyek, mindketten egy kicsit fásultak, de bizakodva tekintenek éppen csak szárba szökkenő kapcsolatukra, boldogságuk érdekében pedig egy zsírúj házba költöznek a kölkökkel. Minden szép és jó, míg Bill egy babaházra nem bukkan a fészerben. Meg van győződve róla, hogy ideális szülinapi ajándékot talált előző házasságából származó kislányának, Jessicának (Rachel Duncan). Nem is sejti, hogy a természetfeletti erők által megszállt miniházikóból egy ördögi démon szabadul az otthonukra. Claire elhunyt férje visszatér a halálból, hogy tönkretegye volt felesége friss kapcsolatát...

A fókuszban ezúttal egy creepy babaház áll, amelyben ha valami történik, az lejátszódik a nagyobbik, életnagyságú házban is. És most megint fogjatok meg valamit, vagy üljetek le, esetleg igyatok egy pohár vizet: vannak kreatív dolgok! Halál komolyan, akad pár ütős ijesztegetés, a maszkmesteri munka is egész jól sikerült, de sajnos csak ennyi, nem megyünk messzire a pöcegödörtől: a sztori egy nagy zagyvaság, a filmnek gyakorlatilag már semmi köze Amityville-hez, csupán a babaház miatt kéne érezzük az "Amity-hangulatot". Érdektelen sztori mellé érdektelen színészgárda dukál, ráadásul szinte mindenki túljátssza a szerepét, a ripacshalmaz igencsak masszív alapokon nyugszik - inkább feledném az együtt töltött 90 percet...

4/10

IMDb | mafab

(Lewis)

The Amityville Horror - A rettegés háza (2005)

Végre elérkeztünk az egyik kedvencemhez, nemcsak az Amity-szérián belül, hanem minden idők listáján is örökös helye van. Tudjátok: "igaz történet alapján" felirat; ez engem is lebilincselt, nagyon sokat olvastam is Amityville-ről, pont ezért, és azt hiszem, ha ez a film nem lett volna, sosem veszem rá magam a többi megnézésére. Pedig hiba lenne kihagyni őket, látni kell az összeset. Tudom, egy rakat hibát találtunk már, sokszor a hasunkat fogtuk a nevetéstől egy-egy jelenet miatt, de annyira más korban éltek és fantasztikus dolgokat vittek a képernyőre, mindentől függetlenül. Azt hiszem, többek között erre tanított meg a CreepyShake, hogy nem csak nézni, hanem látni is kell a dolgokat, és ma már valahogy máshogy nézem a filmeket.

Nos, az 1979-es legelső részről már beszámoltam, így tök felesleges lenne ugyanazt leírni a filmről. A lényeg: míg az eredeti valahogy természetfelettibbnek mutatja a dolgokat, a remake pont azért áll hozzám közelebb, mert bárki megzakkanhat, ha egy ilyen múlttal rendelkező házat vesz meg... Reálisabb az egész. Ugyanúgy ott volt a Lutz család, George itt is bekattan, itt is rémálma van Kathynek, itt sem tökéletesek a gyerekszereplők. Ryan Reynolds már-már a tökéletes pasi, főleg mikor nem borotválkozik, ez van. Vígjátékokban láttam már ezerszer, javarészt gagyi szerepeket kapott, itt viszont, úgy érzem, kihozta a magából a maximumot, és a jövőben a horrorra kellene koncentrálnia, elég volt a hősszerelmes karakteréből, inkább őrüljön meg.

Melissa George tökéletes volt a rettegő feleség szerepére, nagyon jól állt neki. Jesse Jamestől (Billy) a falnak mentem, őt valahogy szétkaphatta volna apu, Jimmy Bennett (Michael) meg tökéletesen passzolt volna a Ragyogásba… Viszont az édes kicsi lány, Chloe Moretz (Chelsea) az elmúlt 11 évben nagyon sok szerepet kapott már, nem véletlenül, mert nem ripacskodott egyetlen pillanatig sem. Jodie karakterét imádtam, ennyire cuki szellemet még sosem láttam. Sőt, itt sem kell lemondanunk a baromira idegesítő papról, megkapjuk, most is üldözik a rovarok, habár ez a jelenet a mai napig értelmetlen számomra.

Lényegesen több jump scare van ebben a változatban, de szerintem ez jót tett a filmnek. A maszkírozásba még itt is bele lehetne kötni, de felesleges. Amit hozni akartak (és ez az első rész, ahol nem érzem a pénzhajhászást), az sikerült. Felújították a nagy öreget a hozzá méltó stábbal, színészekkel. Kiváló a zenéje is, Steve Jablonsky (többek között a Transformers, A Karib tenger kalózai, Péntek 13.-filmekhez is ő szerezte a talpalávalót) egyszerűen tud. Michael Bay producerkedett (sok kedvencemhez nyúlt már hozzá), Andrew Douglas meg rendezkedett.

Mindent összevetve, tökéletes utazás volt ez Amityville-be, és úgy érzem, megérte. Dobpergés, azt hiszem, ilyen még nem volt:

10/10

IMDb | mafab

(Lucifer's Angel)

The Amityville Haunting (2011)

Új család költözik a hírhedt Amityville-házba. Tisztában vannak a hely múltjával, de pont emiatt elég olcsón jutottak hozzá, ezért igyekeznek leküzdeni ellenérzéseiket. Azonban az ingatlanos és az egyik költöztető is életét veszti, mert úgy tűnik, a háznak jelene is van. És ez csak a kezdet.

"Amit látni fogunk, az valódi." - indít a film a jól ismert "figyelmeztetéssel". Igen, egy found footage feldolgozást is kapott a legendás eset. Nem is akárkitől: a hasonlóan legendás The Asylum produkciós gépezet vette cápauszonyai szárnyai alá a franchise jelen tagját. Alighanem a nem sokkal korábban megjelent 2012: Ice Age című mockbuster lehetett az oka annak, hogy a nagy hidegben a szárnyak kissé összetöpörödtek, így a normális költségvetésnek már nem jutott hely alattuk (ami azért még a The Asylumtól is meglepő). Sőt, alig lehet elhinni, hogy a pizzafutárokon kívül bárki is kapott pénzt a munkálatok során.

A történet szerint a felvételeket a 12 éves kissrác készíti, hogy leendő dokumentumfilmjével megadja az alapot rendezői karrierjének. Szegénynek 85 perc alatt nem sok épkézláb párbeszédet sikerült elkapnia. Egész pontosan egy kerek számról van szó, melynek értéke megegyezik a duplájával. Idegesítő karakterből viszont már jóval több van, egész pontosan 14 névből áll a szereplők teljes listája. Ők adják elő mennek végig a tartalmat ugyancsak nélkülöző "cselekményen", ami leginkább egymás cseszegetéséből áll.

(Nem tévedés, ez egy valódi képkocka.)

Ja és ez horror ám, azaz van benne kísértet, amit nem lát senki, de azért nekünk, nézőknek egyszer-kétszer odateszik (komolyan, tényleg ezzel a szóval lehetne jellemezni). Az ijesztegetés annyiban merül ki, hogy az áldozatokat "valami" huss, kihúzza a képből. Extraként még egy igazi hamisítatlan jump scare-t is kapunk (a legvégén), mert ez itt Amityville, a rettegés háza. És még egy hangyányi gore is belefért (bár alighanem az is csak azért, mert valamelyik szünetben valaki hozzávágta az illetőhöz a kecsöpös pizzát).

Azért illendő, hogy az egyetlen technikai bravúrról is megemlékezzek: a found footage jelleget még igyekeztek azzal fokozni, hogy az egyes jelenetváltások között a kép akár 1-2 másodpercig is totál sötét. Ez egyrészt nagyszerűen illusztrálja az egész film "hangulatát", másrészt évekkel megelőzte a mostani virtual reality trendet is, hiszen ilyenkor pontosan az jelenik meg a képernyőn, amit a facepalmozó néző is lát.

Szóval mindenki jön nekem egy bármivel, amiért én ezt megnéztem helyette (Erzsébet-utalványt elfogadok). *[Majd hozok neked valami szépet Amityville-ből - Lewis] [Posta palettám van, az is megfelel? - Lucifer's Angel]
*

1/10

IMDb | mafab

(Ralome)