Állandó rovatunk, amelyben franchise-okat vesézünk ki, újabb fejezetéhez érkezett. Ezúttal a Hellraiser-szériát fogjuk boncolgatni, vigyázva arra, hogy mi szabdaljuk szét Pinheadet, és ne ő minket!

Hellraiser - Pokolkeltő/Kísértetház (1987)

Clive Barker a '80-as évek végégig csak novellaíróként tengtette életét (Korbács, Hírvivő, Az éjszaka gyermekei), majd belekóstolt a filmvilágba, és a számítógépes játékok háza táján is kipróbálta magát (Undying, Jericho). Bár az ő pályafutása sem mentes a nagy buktáktól, rendezői debütálása, az 1987-es Hellraiser, amit saját novellájából, a Hellbound Heartból adaptált, kitörölhetetlenül bevésődött a horrorfilmek dicsőségfalába.

Julia (Clare Higgins) és Larry (Andrew Robinson) házassága nem túl rózsás: a nő nem is olyan régen még férje testvérével, Frankkel (Sean Chapman) kefélt, aki különös körülmények között lelte halálát: rátalált egy bűvös, rejtélyes kockára, amely mindent felülmúló gyönyörrel kecsegtetett, de mihelyst kinyitotta, megjelent néhány pokolfajzat, akik darabokra tépték a fickót. Maradványai a padló alatt, a házában maradtak, ahová Larryék beköltöznek. Larry véletlenül megvágja magát, vére pedig ráfolyik Frank padló alatti "tartozékaira", amik ennek köszönhetőek életre kelnek, vagyis valamiféle zombiéletre. Franknek vérre van szüksége ahhoz, hogy újra teljes életet éljen, így hát megkéri volt szeretőjét, hogy csábítson fel férfiakat a padlásra, ahol majd ő jól belakmározik. Újra emberré kell válnia, még mielőtt a kenobiták rátalálnak, és visszarángatják a poklukba. Az ördögien gonosz Frank csak egyetlen személlyel nem számol: Kirstyvel (Ashley Laurence), Larry lányával...

A Pokolkeltő (Kedves magyar forgalmazó! Mi az, hogy Kísértetház?!) a végletek totális egybemosódásának filmje: a határtalan élvezetek elviselhetetlen kínokká alakulnak át. A világutazó Frank azért nyitja ki a kockát, mert bár rengeteg örömöt megtapasztalt, mohósága már-már démoni, a legnagyobb kielégülést szeretné elérni. Ezt meg is kapja, a probléma csak az, hogy a kocka erejét prezentáló kenobitáknak elég sajátos elképzelésük van az élvezetekről: az ő birodalmukban a leírhatatlan öröm egyet jelent a mindent felemésztő szenvedéssel. Ez a meglehetősen bizarr ambivalencia az egész cselekményen végigvonul: mindenki, aki beteljesülésre vágyik, meghal. A szerelmi háromszög tagjai gyakorlatilag saját magukat pusztítják el. Larry imádja Juliát, nem is sejti, mi folyik a háta mögött: jutalma halál. Julia vissza akarja hozni szeretőjét a pokol tornácáról, de végül ő is a pokolba kerül. Frankről pedig már szóltam.

Itt még az ember az igazi gonosz, a kenobiták csak végignézik a vérgőzös (ön)pusztítást. Nem vicsorognak, nem ordítanak,  egyszerűen csak állnak a sarokban - és így is halálra lehet rémülni tőlük. Undorítóan néznek ki, mégis, van bennük valami arisztokratikus, valami kifinomultság, amiért még a legnagyobb para közben is kiváncsi vagy minden megmozdulásukra. Rejtélyesek, a homályba burkólóznak, megfoghatatlanok, de végtelenül becsületesek: eufóriát igértek, katarzist, és ha valaki kinyitja a titokzatos dobozt, mindez maradéktalanul az övé lesz... Csak éppen belehal az aktusba.

Clive Barker szadomazochista látomása semmit sem érne a kifogástalan operatőri munka, valamint a fantasztikus vizuális megoldások nélkül. A fények és az árnyékok táncát szinte tapintani lehet, a maszkmesteri munka pedig... Elég csak megnézni Frank visszataszító felépülését: őrületes, minden ér, minden izomköteg tisztán kivehető. Technikailag a film semmit sem kopott, kiállta az idő próbáját, leszámítva azt a másik dimenzióból beszökő galandférget, ami mai szemmel már igencsak nevetséges. A szögesfejű Pinhead (Doug Bradley) pedig, aki ebben a részben még csak egy név nélküli cenobita, ma már a horrorlegendák közt foglal helyet. A Hellraiser egyetlen igazi gyenge pontja a színészi játék: az aktorok néha annyira amatőrök (kivéve Bradley), hogy tényleg fel kellett volna akasztani őket egy húskampóra.

A Hellraiser hihetetlenül sikeres lett, nevetségesen kicsi gyártási költségét szinte pillanatokkal a megjelenése után behozta, és a kritikusok is elégedettek voltak vele. Jöttek is a folytatások...

8/10

(Lewis)

IMDb | mafab

Hellbound: Hellraiser II. - Hellraiser 2. (1988)

Mint a Péntek 13. esetében, a Hellraisernél is szinte indokolt volt a folytatás elkészítése, hisz az első rész rengeteg kérdést vetett fel. Kik azok a cenobiták, van-e múltjuk, emberek voltak-e valaha, gonoszak egyáltalán, vagy ők is a kocka rabjai és rabszolgái? Ki készítette a kockát, miért, hogyan működik? És még sorolhatnám. Anno, gyerekként nekem még szinte jobban is tetszett a második felvonás, és valamiért, újranézve is, a Rémálom az Elm utcában: Álomharcosok epizódjával tudnám párhuzamba állítani.

Mint a Péntek 13. esetében, a Hellraisernél is szinte indokolt volt a folytatás elkészítése, hisz az első rész rengeteg kérdést vetett fel. Kik azok a cenobiták, van e múltjuk, emberek voltak e valaha, gonoszak egyáltalán, vagy ők is a kocka rabjai és rabszolgái? Ki készítette a kockát, miért, hogyan működik? És még sorolhatnám. Anno, gyerekként nekem még szinte jobban is tetszett a második felvonás, és valamiért, újranézve is a Rémálom az Elm utcában: Álomharcosok epizódjával tudnám párhuzamba állítani.

Kirsty (Ashley Laurence) a családjában történt tragédiák után szanatóriumba került, hiszen nem tudta elmagyarázni a rendőröknek, azok pedig, ha értették volna, sem hitték volna el, hogy a pokol kapuját nyitotta meg mostohaanyja és nagybátyja, akik szeretők voltak, a bűvös kocka segítségével, amelyből szadista démonok szabadultak el és gyilkoltak le mindenkit. Dr. Philip Channard (Kenneth Cranham) főorvos szkeptikusan áll látszólag az esethez, egy újabb elmebetegként könyveli el a lányt, de titkon bizony minden szavára odafigyel, mert már évek óta keresi a cenobiták kockáját, melynek most már neve is van, a Leviathant, hogy ő is részese legyen a szenvedés élményének. De nem csak az a célja, hogy megtalálja és kinyissa a kockát, az őrült Juliát (Claire Higgins) is fel akarja támasztani, ahogy ő tette azt Frankkel.  Ám Julia ezúttal másként tér vissza, ő a Pokol királynője és feladata van; új lelkeket kell szereznie a Leviathannak.

Érezhető már a történetből is, hogy követték a jól bevett szokást, hogy a folytatás rátegyen pár lapáttal az előző részre, s bár már ott is kissé túltolták a végét az extrémitással, ebben az esetben, hogy konkrétan a Pokol labirintuásban is sétálhatunk nem zavaró a sok lény, és a már fantasyba csapó horror. A színészek még mindig eléggé rosszak, de Claire Higgins már egy fokkal jobb, és egy kicsit jobban hihetőbb a végzet asszonya szerepe, mint azelőtt. Egyedül a rejtvényfejtő kislány karaktere teljesen érdektelen és unalmas. A látványvilág nagyon jó, mint az elmegyógyintézet falai, mind a fentebb említett labirintus megadja a film remek hangulatát, ahogyan a zene is tökéletes, ahogyan azt már az előző részben megszokhattuk. A bevezetőben említett kérdésekre is kapunk többé kevésbé válaszokat, de még mindig maradnak nyitva hagyottak, utat engedve a folytatásoknak. Egyértelműen az új cenobita születése a film fénypontja, mindig is az volt a kedvencem, már azért érdemes megnézni. Összegezve egy jó, okosan kigondolt folytatás a Hellbound, aki az első részt szerette, ezt is fogja.

Szerintem: 7/10Mint a Péntek 13. esetében, a Hellraisernél is szinte indokolt volt a folytatás elkészítése, hisz az első rész rengeteg kérdést vetett fel. Kik azok a cenobiták, van e múltjuk, emberek voltak e valaha, gonoszak egyáltalán, vagy ők is a kocka rabjai és rabszolgái? Ki készítette a kockát, miért, hogyan működik? És még sorolhatnám. Anno, gyerekként nekem még szinte jobban is tetszett a második felvonás, és valamiért, újranézve is a Rémálom az Elm utcában: Álomharcosok epizódjával tudnám párhuzamba állítani.

Kirsty (Ashley Laurence) a családjában történt tragédiák után szanatóriumba került, hiszen nem tudta elmagyarázni a rendőröknek, azok pedig, ha értették volna, sem hitték volna el, hogy a pokol kapuját nyitotta meg mostohaanyja és nagybátyja - akik szeretők voltak - a bűvös kocka segítségével, amelyből szadista démonok szabadultak el és gyilkoltak le mindenkit. Dr. Philip Channard (Kenneth Cranham) főorvos látszólag szkeptikusan áll az esethez, egy újabb elmebetegként könyveli el a lányt, de titkon bizony minden szavára odafigyel, mert már évek óta keresi a cenobiták kockáját - melynek most már neve is van -, a Leviathant, hogy ő is részese legyen a szenvedés élményének. De nemcsak az a célja, hogy megtalálja és kinyissa a kockát: az őrült Juliát (Claire Higgins) is fel akarja támasztani, ahogy ő tette azt Frankkel. Ám Julia ezúttal másként tér vissza, ő a Pokol királynője, és feladata van: új lelkeket kell szereznie a Leviathannak.

Érezhető már a történetből is, hogy követték a jól bevett szokást, hogy a folytatás rátegyen pár lapáttal az előző részre, s bár már ott is kissé túltolták a végét az extremitással, ebben az esetben, hogy konkrétan a Pokol labirintuásban is sétálhatunk nem zavaró a sok lény és a már fantasyba csapó horror. A színészek még mindig eléggé rosszak, de Claire Higgins már egy fokkal jobb, és egy kicsit jobban hihetőbb a végzet asszonya szerepe, mint azelőtt. Egyedül a rejtvényfejtő kislány karaktere teljesen érdektelen és unalmas. A látványvilág nagyon jó, mind az elmegyógyintézet falai, mind a fentebb említett labirintus megadja a film remek hangulatát, ahogyan a zene is tökéletes, ahogyan azt már az előző részben megszokhattuk.

A bevezetőben említett kérdésekre is kapunk többé-kevésbé válaszokat, de még mindig maradnak nyitva hagyottak, utat engedve a folytatásoknak. Egyértelműen az új cenobita születése a film fénypontja, mindig is az volt a kedvencem, már azért érdemes megnézni. Összegezve egy jó, okosan kigondolt folytatás a Hellbound, aki az első részt szerette, ezt is fogja.

Szerintem: 7/10

(Levente)

IMDb | mafab

Érdekességek az első résszel kapcsolatban:

Egy forgatás utáni partyn Pinhead alakítója, Doug Bradley rossz néven vette, hogy a stáb tagjai nem foglalkoznak vele. Később jött csak rá, hogy senki nem látta a maszkja nélkül.

A film a gyártási költsége hússzorosát hozta be.

Ez a film hozta divatba a különféle S/M- és BDSM- eszközöket, valamint a "piercingipart" is fellendítette.

Clive Barker állítólag annyira meg volt illetődve a forgatás előtt, hogy ki akart kölcsönözni egy "Hogyan rendezzünk filmet?" című könyvet a lakásához közeli könyvtárból.

Doug Bradley maszkját majdnem 6 órán át tartott feltenni.

Folytatása következik!