Egy játékra hívlak titeket. Képzeljetek el valamit! Képzeljétek el, hogy éjszaka van, már minden elcsendesült, nem hallatszik be a részegek éneklése sem az utcáról, nem ugat a kutya sem. Olyan csend van, amikor meghallod a veled egy szobában lévők lélegzetét. Teljes a nyugalom, kintről talán az utcai lámpa fénye beszűródik, de épp csak annyira, hogy amikor kinyitod a szemed, a megszokott tárgyak megnyugtató körvonalait megláthasd. Képzeld el, hogy ebben a csendes idillben alszol. Épp csak annyi időre ébredsz meg, hogy a hátadról az oldaladra fordulj, amikor...

...Egy másodperc alatt kitisztul álomittas elméd, ugyanis azt veszed észre, hogy nem bírsz megmozdulni. Szólnál, nyögnél, méltatlankodnál először bosszankova, de a hangodat se találod. Képzeld el, ahogy megrémülsz. Képzeld el, hogy a rémület jeges ujjaival motoz a testeden, és nem húzódhatsz el előle. A pupillád kitágul, az érzékeid kiélesednek és akkor meghallod azt az éktelen zajt, ami iszonyú nyugtalansággal tölt el. Kapkodnál a levegő után, de érzed, hogy a mellkasodra telepedik valami (valaki). Érzed is a jelenlétét, két lapáttenyerével nyomja a testedet, minden lélegzetvétel egy újabb küzdelem; küzdesz az életedért, és érzed a tekintetét, már-már látni véled a sziluettjét a sötétben. A rettenet elhatalmasodik rajtad, üvöltenél, sikoltanál, de pár erőtlen nyöszörgésen kívül képtelen vagy más hangot kipréselni béna hangszálaid közül. Nem tudod, mi történik veled, nem tudod, hogy túl fogod-e élni, csak a végeláthatatlan rettenet van. És a rettenet eme éjfekete kútjába tol a Jelenlét két erős keze, érzed, ahogy süllyedsz, hogy talán sose jöhess a felszínre újra…

Elképzeltétek?

Mennyire jó a képzelőerőtök? Azt gondolom, még ha olyan erős is, mint az enyém, épp csak betekintést nyerhettetek abba a rémületbe, amit azok élnek át, akik alvásparalízistől szenvednek.

Alvásparalízis, más néven alvási bénulás. Ma már, amikor Google jóbarátod mindig segít, ha baj van, nem nehéz megtalálni az éjjeli rettenet okát. Akkoriban, amikor én éltem először át, még teljesen ismeretlen jelenség volt. Sok-sok évvel később egy NatGeón vagy Discoveryn vetített, narkolepsziáról szóló műsorban hallottam először róla. A közkeletű magyarázat az alvás REM-fázisához kapcsolja ezt a félelmetes jelenséget. Amikor álomba zuhanunk, illetve amikor felébredünk abból, akkor történhet meg velünk, mégpedig azért, mert az álom idejére az agyunk blokkolja a mozgásunkat, nehogy megcselekedjük az álmainkat. Ez elég logikus, hiszen alva járni nem olyan mókás, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Szintén a REM-fázis közelsége indokolja a hallucinációkat, amik az alvásparalízist kísérik. Egy olyan sajátos állapot ez, amikor még ébren vagyunk, de az agyunk már az álom képeivel foglalkozik. Egyes vélekedések szerint az ilyenkor megjelenő ijesztő alakok a saját testünkről eltárolt kép kivetítései, amit ebben a sajátos állapotban képtelenek vagyunk feldolgozni.

Más, kevésbé kibontott vélekedés szerint az alvás alatt jelentkező alacsony vérnyomás lehet a kiváltó oka az alvásbénulásnak.

A jelenség kb. a teljes népesség 40-50%-át érintheti, bár sokan nem mernek beszélni róla, attól tarva, hogy megbélyegzik őket. Jellemzően gyermek- vagy fiatal felnőttkorban jelentkezik először, és gyakran a 30-as éveink felé teljesen meg is szűnhet. Ettől függetlenül olyan kegyetlenül rémületes élmény, hogy én még ma is felkészítem a velem egy szobában alvókat, hogy ha nyöszörögni hallanak hanyatt fekve, akkor azonnal rázzanak fel. (Bár sajnos nem tudom, hogy ez hatásos lehet-e.) Az alvásparalízis lehet a narkolepszia kísérőtünete is, de attól, hogy valaki alvásbénulástól szenved, még nem biztos, hogy narkolepsziás is. Kifejezett gyógymódja nem ismert, ha valaki hajlamos rá, akkor érdemes elkerülni az extrém stresszhelyzeteket, a gyökeres életmódbeli változásokat, a kialvatlan alkoholos éjszakákat és a hanyattfekvést, ugyanis ezek fokozzák a tünetek megjelenésének esélyét. Ha már ott vagytok, hogy megtörtént a baj, és bénán fekszetek a hátatokon, csak a szemeteket mozgatva, halkan nyöszörögve, akkor érdemes figyelemelvonással próbálkozni. Személyes példaként én a “lidércnyomás” szócskát ismételgettem magamban, amíg a tünetek enyhültek, így hamarabb és kisebb félelemmel tudtam túllenni az eseményen.

Jellemző tünet a bénuláson kívül a szorító-nyomó érzés a test különböző részein, erős félelemérzet, valamiféle Jelenlét érzete. A bénulásban szenvedő gyakran éles, erős zajokat-hangokat hal, és úgy érzi, nincs egyedül a szobában, valaki rosszindulatúan figyeli, az életére tör. Olykor a hallucinációi között látni is véli ezt az alakot. Általában sötét, arcnélküli alakként írják le, mintha valaki fekete zentai ruhába bújt volna, hogy halálra rémissze a szenvedő alanyt.

Az alvásparalízis nem az újkor mellékterméke, ábrázolása megjelenik a különböző népi kultúrákban, művészetekben is. A magyar lidércnyomás szó is ennek a tünetegyüttesnek a megnevezésére szolgál. Gyakran ábrázolják a jelenséget incubusként vagy succubusként, ahogy az alvó mellkasán ül, és fojtogatja az illetőt. A középkorban a boszorkánysággal hozták párhuzamba, az újkorban magyarázata lehet néhány éjszakai ufóészlelésnek is.

A héber mitológia szerint az alvási bénulásban szenvedőt Lilith, Ádám első felesége látogatja éjszakánként, a germán mitológiában Mara ül az álmodó mellkasára, rémálomba fordítva álmait. Vélelmezhetően Marát az angol nyelvterületeken Mare-nek hívták, ami az angol nightmare szó alapja lehetett. A törököknél dzsinn ül az ember mellkasára, a pakisztániak pedig nem aprózták el, ők magát a Sátánt gyanúsítják meg az éjszakai vendégjárással.

A jelenség nem csak a képzőművészetet ihlette meg. Levente írt korábban az Insidious-filmekről, amikben egy kisgyermek bénultan alszik, mialatt a házban egyre erősebb démoni jelenlét fedezhető fel. Ez erősen az alvási bénulás közben megjelenő élményekre emlékezteti a nézőt. A másik fontos mű a The Nightmare című dokumentumfilm, ami sajnos jelenleg csak angolul, illetve angol felirattal érhető el, de akiknek ez nem okoz problémát, és a téma is érdekli, azoknak erősen ajánlom, horrorfilmeket megszégyenítő illusztrált beszámolókat tartalmaz.

Túl a tudományon és a művészeten az ezotéria is foglalkozik az alvásparalízissel. A tudatos álmodással foglalkozó oldalakon lehet a leggyakrabban találkozni evvel a problémával, és ott nem problémaként fogják fel, hanem útként. Ösztönös rettenettel kérdezhetitek, hogy útként MIFELÉ? Azt tartják, hogy az alvásparalízis a belépő a testen kívüli élmény megtapasztalásához. Amikor megláttam a műsort a tévében a témáról, egyből nekiestem az internetnek, hogy végre utánajárjak, mi keseríti az éjszakáimat, és találtam is egy blogot, ahol ezzel foglalkoztak, de nem a félelmetes oldalával, hanem azzal, hogy hogyan lehetne minél tervszerűbben előidézni, és minél higgadtabbnak maradni közben, hogy a testenkívüliséget megéljük. Akkoriban én is kísérleteztem, és bár nem tapasztaltam meg ezt az élményt, egy pillanatra elég közel jártam ahhoz, hogy elhiggyem, mások képesek átélni, hogy a legrettenetesebb élményből valami más, valami felemelőbb lesz, ami amúgy számomra nem kevésbé ijesztő.

Zárásként annyit tennék hozzá, ha valaha is szenvedtetek az éjszakai lidércnyomástól, beszéljetek róla! Még ma is, amikor szinte minden információ elérhető az interneten, sokan nem tudják, mi ez, gyakran még orvosok sem, akiknek azon kellene munkálkodniuk, hogy könnyebbé tegyék az éjszakáinkat. Beszéljetek és írjatok róla, hogy minél inkább beszivárogjon a köztudatba, ezzel segítve a még sötétben bénán nyöszörgő sorstársainkon.