Egy igazi klasszikussal indítjuk a hetet: fogadjátok szeretettel KT első ismertetőjét!
Amit a '60-as és '70-es években a brit Hammer Film Productions lerakott az asztalra a horrorfilmes világban, azt nem lehet másnak nevezni, mint zseniálisnak és meghatározónak. Azóta olyan, méltán kultuszfilmmé vált alkotások egész sorát készítették el, mint például az 1958-as Drakula-feldolgozás a halhatatlan Christopher Lee-vel a címszerepben, vagy az egy évvel későbbi A múmia, illetve ezek számos folytatása. 1973-ra már külön kategóriának számított a „Hammer Horror”; a „műfaj” egyik csúcsdarabja pedig egyértelműen a The Wicker Man, amelyben természetesen ugyancsak a legendás Christopher Lee játssza az egyik főszerepet.
A történet szerint Howie őrmester (Edward Woodward) egy eltűnt kislány után kezd nyomozni egy Skóciához tartozó kis szigeten. A bigottan vallásos, többek között a házasság előtti nemi életet is meggyőződésesen elutasító, istenfélő, konzervatív rendőr elszörnyed azon, amit a szigeten talál. A helyi lakosok ugyanis egy elszigetelt, zárt közösséget alkotva egészen más tradíciókat követnek, mint a keresztény Skócia polgárai: pogány szertartásokat végeznek, és az ősi, természetközeli isteneiket tisztelik a keresztény tanítások helyett. Howie mindvégig következetesen ragaszkodik saját vallásos elveihez, amivel rendkívül ellenszenvessé válik a helyiek szemében, akik ráadásul azt állítják, hogy a lány soha nem is létezett.
Lassan építkezik a film, a legtöbb újabb horrorral ellentétben nem a véres jeleneteken van a hangsúly, sokkal inkább a hangulatteremtésen és a szigeten élők közösségének bemutatásán; azon a Howie-étól merőben eltérő értékrendű világon, ami, a vallásos rendőr szemszögéből nézve az eseményeket, önmagában rémisztő tud lenni. Pont erre a fajta hangulatfokozásra épül a film második fele, amikor Howie egyre közelebb érzi magát a kislány megtalálásához, és a különböző jelmezekbe öltözött, a májusi pogány ünnepre felvonuló szigetlakók közé vegyülve próbálja megmenteni a lány életét – ebben a környezetben olyan dolgok is ijesztőek számára, és vele együtt a néző számára is, amelyek rendes körülmények között teljesen normálisak lennének, mint például egy szekrényben rejtőző kisgyerek. Két világnézet, két szemléletmód ütközik itt; a szigetlakók a maguk módján éppúgy vallásosak, mint Howie, csak éppen egy másik hitrendszert követnek, ami a keresztény világ felől szemlélve elmaradottnak, barbárnak és kegyetlennek tűnik, de Summerisle lakói számára ez jelenti azt a kultúrát, amelyben szocializálódtak.
Utólag elemezve a történetet persze rengeteg utalást találni arra vonatkozóan, hogy nem egészen úgy van minden, ahogy azt az őrmester sejti,
{spoiler}(például a jelmez, amivel álcázza magát, a tradicionális „Bolond” figuráé...), {/spoiler}
de mivel a film rendkívül okosan van felépítve, ezek vélhetően egészen az utolsó jelenetekig rejtve maradnak a legtöbb néző előtt, és csak utólag csaphatunk a homlokunkra. És éppen ez a befejezés az, ami kiemeli ezt a filmet a Hammer stúdió többi alkotása közül: drámai, elementáris erejű. Mindenképpen ki kell még emelni Christopher Lee-t a szigetet ellentmondást nem tűrően vezető, ám köztiszteletnek örvendő Lord Summerisle szerepében, a színészlegenda itt is kifogásolhatatlan alakítást nyújt.
Készült egy hollywoodi remake is egyébként a filmből, ami szintén sokat emlegetett alkotás lett, viszont épp ellenkező előjellel, részben Nicolas Cage szörnyű ripacskodása miatt. A Hammer stúdió is létezik még, mára azonban elvesztette korszakalkotó jelentőségét; ennek a filmnek azonban, több társával egyetemben, egyértelműen ott van a helye a legnagyobb kultfilmek között.
Értékelés: 10/10