Hellraiser: Deader - Hellraiser: Halálos (2005)

Mindannyian óriásit tévedtünk, hisz ha kinyitjuk a Lament konfigurációt, nem láncok pattannak ki belőle, nem a pokol démonai bújnak elő, hanem a Hellraiser franchise utolsó három részét kell végignézni, kifeszített szemhéjjal. Ez az igazi szenvedés. A hatodik epizód, bár nekem tetszett annyira, hogy közepesnek ítéljem meg, tényleg az ötödik cselekményét másolta, jobb csavarral, de már nagyon érezhető volt, hogy teljes mértékben felesleges az új filmek gyártása, a Romániában egyszerre leforgatott hetedik és nyolcadik epizód pedig már nem is Pokolkeltő-film, a Halálosban öt percig sem szerepeltetett cenobiták legalábbis nem elegek hozzá.

Amy Klein (Kari Wuhrer) sajátságos módszerekkel dolgozik, újságíró létére, még Lois Lane sem olyan minden lében kanál, mint ő, aki teljesen beleéli magát projektjeibe, és a lehető legközelebb kerül az alanyokhoz. Érdeklődését felkelti egy underground csoport Bukaresten, akik magukat Holtaknak nevezik, új tagokat pedig úgy toboroznak, hogy megölik őket, majd új életet lehelnek beléjük. Amynek más sem kell, természetesen Romániába utazik, hogy első kézből legyen részese a dolgoknak, viszont még ő sem gondolhatta, mibe csöppen bele.

Ez már nem a Hellraiser története: Pinhead, a kocka és a cenobiták fel sem tűnnek, hogy ott vannak, az ötödik résszel megkezdett pszichothrilleres vonalat követik, de érdektelenebbül és unalmasabban, mint valaha. A nézése közben nem érdekelt a főszereplő kiléte, közhelyes múltja, nevetséges története és irracionális lépései, együttérezni pedig végképp nem lehet vele, nemhogy izgulni, már ha minimális feszültség lenne is a filmben. Érdekes, hogy még a hetedik részre sem sikerült elérni a rendezőknek, hogy színészeik jól játsszanak, de ez már sajátosságnak is mondható. A filmvégi csavar szerintem senkit nem lep meg, a Játékkészítőre való utalás pedig szinte fel sem tűnik. Egyedüli pozitívum, hogy valahol érződik, hogy a készítők gótikusra szerették volna venni az atmoszférát, ami a Kárpátokban játszódó filmek velejárója, a démonok megjelenése az ódon katedrálisban pedig jól néz ki. Szóval a másfél órás filmben van két perc korrekt játékidő, más semmi több.

2/10

IMDb | mafab

(Levente)

Hellraiser: Hellworld (2005)

Amikor először láttam a 2005-ös Hellraiser-filmet, a Hellworldöt, épp nagy rajongója voltam a Pokolkeltőnek. Ez sem tudta megbocsáthatóvá tenni azt, amit a 6. rész után a sorozattal tesznek. Hol vannak már a nagyszerű kenobiták, akik számára a fájdalom gyönyör, és a gyönyörök hajhászásába belefáradt megcsömörlött emberek, akik számára már csak a kenobiták tartogathatnak újabb örömöket? Hol van a misztikus és ijesztő története a kockának, hol van a film erkölcsi érzéke? Ebben a részben ne keressétek.

A történet: néhány fiatal, aki évekkel korábban elvesztette egy barátjukat egy Hellworldnek nevezett, Hellraiser-alapú számítógépes játék miatt, egy meghívót szerez egy Hellworld-buliba. És azok után, hogy meghalt egy barátjuk emiatt, ők bizony el is mennek erre a bulira. Különös házigazdájuk aztán bevezeti őket a pokoli kalandba, ahol vér, vér és még több vér lesz az útjelzőjük. Ha láttátok a korábbi részeket, akkor nem fog meglepetésként érni a film fordulópontja sem.

A színészek annyira rosszak, hogy néha ahelyett, hogy megijedtem vagy sajnáltam volna őket, egyszerűen felröhögtem szánalmas vergődésükön. Kivéve talán a házigazdát alakító Lance Henriksent, aki sokatoknak az Alien-filmekből lehet ismerős, ahol Bishopot alakította. Annyit sajnos nem szerepelt a filmben, hogy a hátán elvihette volna azt. A szerencsétlen Doug Bradley által alakított Pinheadet meg csupán biodíszletként használták, egy-két ripacskodó mondatot adva a szájába. A magyar szinkrontól viszont már egyenesen sírhatnékom támadt. Egy ízben Lámán konfigurációként emlegetik a kockát (lament configuration), LeMarchand-t következetesen La Marchandnak hívják, a kenobiták néha kanobiták, egyszóval gyász.

A filmtechnika mintha megmaradt volna a '87-es kezdeteknél, csak időközben eltelt 18 év. 2005-ben olyan filmek jöttek ki, mint a Harry Potter és a Tűz Serlege, Batman: Kezdődik, de inkább nem sorolom tovább. Értem én, hogy ez csak a 8. bőr lehúzása arról a bizonyos rókáról, de a készítők még csak a látszatát se adják meg annak a tiszteletnek, amivel ehhez a témához nyúlniuk kellett volna.

A film már csak videón jelent meg. Rendezője Rick Bota, nyilván nem az ő hibája, hogy a mű olyan lett, amilyen. Az alacsony költségvetés nagyon rányomta a bélyegét az egészre. Ennek ellenére láthatunk benne néhány jó vágást, néhány egész szép beállítást, de ezek összességében nem elegek ahhoz, hogy megmentsék a filmet. A zenében néha még felcsendülnek az első részből megszeretett dallamok, de csak ahogy a haldokló hörög néhány utolsót, mielőtt a lelkéért eljönnek a kenobiták.

3/10

IMDb | mafab

(Lau)

Hellraiser: Relevations (2011)

A kilencedik installációhoz képest a hatodik rész egy mestermű, és ezzel mindent elmondtam. Úristen... A sorozat a Hellraiser: Relevationszel elérte a poklot. A legnagyobb mélységet, amit egy franchise elérhet.

Keresem a szavakat, hogy valami ismertetést adjak erről a filmről, de nem igazán találom őket. Ráz a hideg, de nem a jó értelemben. Egyszerűen annyira pocsék, hogy az életkedve is elmegy az embernek. A sztori szerint két tini kinyitja a kockát, Pinhead pedig szolgasorba taszítja őket, ami annyit jelent, hogy testeket kell vinniük a cenobita főpapnak. Tűfejet már nem a zseniális Doug Bradley alakítja, hanem valami hülye nyomorék, akinek a színészi játéka és a sminkje is vállalhatatlan. Beszélhetnék a (minden bizonnyal) megvadult hörcsögök által felvett found footage szegmensekről, a ripacskodó szereplőkről, a gagyi vizuális effektekről, de nem szeretnék. Csak a kezembe temetem az arcom, és sírok: hova süllyedt a széria? Gyere ide Clive, neked is maradt még zsebkendő.  Csak azért kap ennyire jó pontot, mert a végállomáshoz érkeztünk.

1/10

IMDb | mafab

(Lewis)