Lucky McKee nem újonc a horrorszakmában, letette az asztalra Az erdő című horrormesét, rendezett a Horror mestereiben, és az ő nevéhez köthető a remek, ám polgárpukkasztó és valójában egy elég erőteljes és kényes témát feldolgozó The Woman is. 2002-ben viszont klasszikushoz, Mary Shelley szörnyregényéhez nyúlt, hogy azt a saját gondolatai szerint átalakítsa, kicsit toldozza-foldozza Stephen King Carrie-jével, és megszülessen a Frankenstein játékai (May).

Lucky McKee nem újonc a horrorszakmában, letette az asztalra Az erdő című horror mesét, rendezett a Horror mestereibe és az ő nevéhez köthető a remek, ám polgárpukkasztó és valójában egy elég erőteljes és kényes témát feldolgozó The Woman is. 2002-ben viszont klasszikushoz, Mary Shelley szörnyregényéhez nyúlt, hogy azt a saját gondolatai szerint átalakítsa, kicsit toldozza-foldozza Stephen King Carrie-jével, és megszülessen a Frankenstein játékai (May).

May (Angela Bettis – The Woman) nem tartozott a népszerű kislányok közé az iskolában, köszönhetően a szemét ért rendellenességnek, kancsalságának és korlátozó anyjának. Bár szülei soha nem akartak neki rosszat, mégis megerősítették benne saját kételyeit is, miszerint ő nem teljes értékű ember, fogyatékossággal élő és soha sem lesznek igazi barátai. Egyetlen társa és legjobb barátja nem más, mint egy porcelánbaba a vitrinjében, melyet már évtizedek óta őrizget. Felnőttként sem változott sokat a helyzet, bár munkahelyén egészen sikeres, egy állatorvosnál és embereknek segít, mégsem érzi magát teljesnek, annak ellenére, hogy szemüvegekkel és kontaktlencsékkel már fel sem tűnik senkinek a kancsalságra. Szeretetre vágyik, hús vér emberre, kapcsolatra, intimitásra, szerelemre, választottja pedig, Adam, akivel lépten, nyomon összefut. Sajnos Maynek folyamatosan csalódnia kell a férfiban, de kolléganőjében is, egyikkel sem tud kapcsolatot kiépíteni, keresi önmagát és a szexualitását is. A folyamatos lelki traumák viszont megteszik a hatásukat, a lányban valami elpattan, és elhatározza, kezébe veszi az eseményeket, összeszedi a számára fontos emberek testrészeit és megalkotja a barátot, aki soha nem fogja elhagyni.

A végig erősen metaforikus filmen már az elejétől érződik ez a furcsa Frankenstein-effektus, értem ez alatt a műfaját, ami a műhöz hasonlóan szintén patchwork, nem csoda, ha a néző úgy érzi, hogy egyszerre néz fekete komédiát, egy végtelenül szomorú drámát, egy kis misztikumot, gore horrorral vegyítve. Okos és érdekes játszma ez a műfajokkal, King hatása pedig kimondottan érezhető, nem csoda, hogy Angela Bettis ugyan abban az évben Carrie szerepét is eljátszotta. A színésznő remekül játszik, végig abszolút szimpatikus marad úgy, hogy hitelesen formálja meg a tényleg kissé szerencsétlen, de végtelenül jószívű lányt, akinek valami nincsen rendben az érzelmeivel és az azokra adott reakcióival. Aki még meglepően jól játszik, az a kolléganőt alakító Anna Faris, akitől azért nem a komolyabb szerepeket szoktuk meg. Mindenkinek ajánlani tudom a Frankenstein játékait, főleg, hogyha inkább az eredeti mű egy sajátos adaptálására kíváncsi és szeretne elgondolkodni kicsit rajta.Lucky McKee nem újonc a horrorszakmában, letette az asztalra Az erdő című horror mesét, rendezett a Horror mestereibe és az ő nevéhez köthető a remek, ám polgárpukkasztó és valójában egy elég erőteljes és kényes témát feldolgozó The Woman is. 2002-ben viszont klasszikushoz, Mary Shelley szörnyregényéhez nyúlt, hogy azt a saját gondolatai szerint átalakítsa, kicsit toldozza-foldozza Stephen King Carrie-jével, és megszülessen a Frankenstein játékai (May).

May (Angela Bettis – The Woman) nem tartozott a népszerű kislányok közé az iskolában, köszönhetően a szemét ért rendellenességnek, kancsalságának és korlátozó anyjának. Bár szülei soha nem akartak neki rosszat, mégis megerősítették benne saját kételyeit is, miszerint ő nem teljes értékű ember, fogyatékossággal élő, és soha sem lesznek igazi barátai. Egyetlen társa és legjobb barátja nem más, mint egy porcelánbaba a vitrinjében, melyet már évtizedek óta őrizget. Felnőttként sem változott sokat a helyzet, bár munkahelyén egészen sikeres, egy állatorvosnál, emellett embereknek is segít, mégsem érzi magát teljesnek, annak ellenére, hogy szemüvegekkel és kontaktlencsékkel már fel sem tűnik senkinek a kancsalsága. Szeretetre vágyik, hús-vér emberre, kapcsolatra, intimitásra, szerelemre, választottja pedig Adam, akivel lépten, nyomon összefut. Sajnos Maynek folyamatosan csalódnia kell a férfiban, de kolléganőjében is, egyikkel sem tud kapcsolatot kiépíteni, keresi önmagát és a szexualitását is. A folyamatos lelki traumák viszont megteszik a hatásukat, a lányban valami elpattan, és elhatározza, kezébe veszi az eseményeket, összeszedi a számára fontos emberek testrészeit, és megalkotja a barátot, aki soha nem fogja elhagyni.

A végig erősen metaforikus filmen már az elejétől érződik ez a furcsa Frankenstein-effektus, értem ez alatt a műfaját, ami a műhöz hasonlóan szintén patchwork, nem csoda, ha a néző úgy érzi, hogy egyszerre néz fekete komédiát, egy végtelenül szomorú drámát, egy kis misztikumot, gore-horrorral vegyítve. Okos és érdekes játszma ez a műfajokkal, King hatása pedig kimondottan érezhető, nem csoda, hogy Angela Bettis ugyanabban az évben Carrie szerepét is eljátszotta. A színésznő remekül játszik, végig abszolút szimpatikus marad úgy, hogy hitelesen formálja meg a tényleg kissé szerencsétlen, de végtelenül jószívű lányt, akinek valami nincsen rendben az érzelmeivel és az azokra adott reakcióival. Aki még meglepően jól játszik, az a kolléganőt alakító Anna Faris, akitől azért nem a komolyabb szerepeket szoktuk meg. Mindenkinek ajánlani tudom a Frankenstein játékait, főleg hogyha inkább az eredeti mű egy sajátos adaptálására kíváncsi, és szeretne elgondolkodni kicsit rajta.

Szerintem: 8/10

IMDb | mafab