Az American Horror Story atyjai, Ryan Murphy és Brad Falchuk minden évben megpróbálnak valami frisset, újítót eszközölni legfontosabb és úgy gondolom, számukra legfontosabb sorozatukba, ami már 2011 óta töretlen népszerűségnek örvend. Minden szezon teljesen más témát dolgoz fel, különböző megközelítésekkel, de valami közös mindig van bennük, legyen szó narrációról vagy kamerakezelésről, de már a témák bejelentésében és a kedvcsinálók közzétételében is kialakult egy rendszer. Egészen az idei évadig, mely az eddigi összes hagyománnyal szakított, és megreformálta magát. A kezdeti pletykák, hogy az idei téma Slenderman történetét dolgozza fel, aztán az árvaházas teória, és még lehetne sorolni, mind cáfolatlanul maradtak, hiszen a készítők idén teljes titokban akarták tartani ötletüket, ami nagyon szokatlan volt. Majd mikor véletlenül kiszivárgott pár forgatási helyszín, melyekből következtetni lehetett arra, hogy az eltűnt kolónia is szerepelni fog a történetben – a való életben is sokakat foglalkoztatott rejtélyről itt olvashattok -,  sikeresen elterelték a figyelmet hamis hírekkel, mint például az újságoknak kiküldött téves alcímmel (The Mist). A szokásos kedvcsinálók sem segítették a rajongókat, hiszen a majdnem negyven videó közül csak néhányan voltak a valódi beharangozók, melyek utólag tisztán elkülöníthetők – ezeket összegyűjtöttem a cikk alján. A premier dátuma is egy hónappal előrébb került a hagyományosnál, s mikor végre sor megérkezett, akkor sem maradt minden tisztázatlan. Csapjunk is bele a hatodik, Roanoke-évad elemzésébe.

Az American Horror Story atyjai Ryan Murphy és Brad Falchuck minden évben megpróbálnak valami frisset, újítót eszközölni legfontosabb és úgy gondolom számukra legfontosabb sorozatukba, ami már 2011 óta töretlen népszerűségnek örvend. Minden szezon teljesen más témát dolgoz fel, különböző megközelítésekkel, de valami közös mindig van bennük, legyen szó narrációról vagy kamerakezelésről, de már a témák bejelentésében és a kedvcsinálók közzétételében is kialakult egy rendszer. Egészen az idei évadig, mely az eddigi összes hagyománnyal szakított és reformálta meg magát. A kezdeti pletykákkal, hogy az idei téma Slenderman történetét dolgozza fel, aztán az Árvaházas teória és még lehetne sorolni mind cáfolatlanul maradtak, hiszen a készítők idén teljes titokban akarták tartani ötletüket, ami nagyon szokatlan volt. Majd, mikor véletlenül kiszivárgott pár forgatási helyszín, melyből következtetni lehetett arra, hogy az eltűnt kolónia – a való életben is sokakat foglalkoztatott rejtélyről itt olvashattok - is szerepelni fog a történetben sikeresen elterelték a figyelmet hamis hírekkel, mint például az újságoknak kiküldött téves alcímmel (The Mist). A szokásos kedvcsinálók sem segítették a rajongókat, hiszen a majdnem negyven videó közül csak bizonyosak voltak a valódi beharangozók, melyek utólag tisztán elkülöníthetők – ezeket összegyűjtöttem a cikk alján. A premier dátuma is egy hónappal előrébb kerül a hagyományosnál, s, mikor végre sor került rá, akkor sem maradt minden tisztázatlan. Csapjunk is bele a hatodik, Roanoke évad elemzésébe.

Az eddigi legrövidebb évad, összesen tíz résszel elkülöníthető három teljesen különálló, de összefüggő részre, ennek fényében külön fogom kezelni én is ezeket az évadértékelőben.

Az első öt rész a My Roanoke Nightmare címet kapta, mely számomra abszolút nem volt eleinte egyértelmű, hogy magát az évadot takarja-e, de a hatodik rész csavarja nyilvánvalóvá tette, hogy ezek a részek egy televíziós műsor epizódjai, a show-n belül. A My Ronaoke Nightmare a Miller család poklát dolgozza fel, az ő beszámolóik alapján, narrációjukat pedig színészek dramatizálják, az eredeti házban.

Shelby (Lily Rabe) és Matt (André Holland) boldog, fiatal pár voltak, akik a nyüzsgő városból, egy súlyos incidens után úgy gondolták, hogy vidéken próbálják meg újjáépíteni életüket. Sikerült áron alul, egy árverésen megszerezniük egy gyönyörű farmházat a Roanoke-szigeten, magukra haragítva a helyi redneck Polk családot. Az óriási házban már az első éjszakán megkezdődtek a furcsaságok; gyermeksírás, sertésüvöltéssel kevert hangjai az éjszakában, a ködben Matt-re támadó árnyak, a Shelby-t majdnem vízbe fojtó fáklyás és vasvillás alakok mind arra engedtek következtetni, hogy a Polkék nem adják fel egykönnyen és inkább megpróbálják elijeszteni az új lakókat. Ezért is kérte meg Matt nővérét, Lee Harrist (Adina Porter), hogy költözzön hozzájuk és vigyázzon a feleségére, akivel egyébként az asszony nem jött ki túl jól. Az új lakó érkezésére sem szűntek meg a jelenségek, csakhogy egyre inkább földöntúlinak kezdtek tűnni. Az ott töltött idő alatt kiderült, egy régi kazettának köszönhetően, melyen egy előző lakó, bizonyos Dr. Elias Cunningham beszámol a ház múltjáról, melyben elmebeteg, gyilkos nővérek is megfordultak, hogy az év egy bizonyos szakaszában, a táj igazi urai, a Ronaoke telepesek visszatérnek és zaklatni kezdik az aktuális lakókat, csakhogy, mikor a hold teliholddá válik és beköszönt a vérhold kötelességük véráldozatot bemutatniuk az erdőben rejtőzködő „jótevőjüknek”, aki miatt már évszázadok óta kísértik az erdőket és szedik áldozataikat.

Dr. Cunninghamnak és a család kétségbeesésében segítségül hívott médiumnak köszönhetően megismerjük az eltűnt kolónia rejtélyét is. Mikor a telepesek vezetője visszautazott Angliába, magára hagyta feleségét Thomasin White-ot (Kathy Bates kelti életre a műsorban), aki próbálja vezetni a népét, csakhogy az éhínség következtében kialakult lázadásban elárulják és halálra ítélik. Az erdőben viszont egy ősi erő megkönyörül rajta, cserébe a telepek életéért és véráldozatokért. A Scáthach (Lady Gaga) valaha angliai lány volt, ír felmenőkkel, akiket a legelső telepesek hoztak magukkal, csakhogy rettegtek a lány druida felmenői miatt, ezért boszorkányság miatt kiakarták végezni. Csakhogy igazuk volt, Scáthach olyan ősi (fa)isteneket szolgált, akik erőt adtak neki, így vált halhatatlanná, az erdő boszorkányává, és egyben a legelső és legerősebb Legfőbbé, akitől a salemi boszorkányok is származtak. Persze ez felveti az AHS boszorkányok öröklődési kérdését, hiszen akkor léphet elő az adott generációja, ha az előző Legfőbbtől elszívta az életerejét, és egyben hatalmát. Arra, hogy a Ronaoke boszorkány hogyan maradhatott életben két magyarázat is van, az egyik, miszerint meghalt és a szelleme folytatja tovább a mágiát, a másik, sokkal kézenfekvőbb viszont az, hogy, mivel teljesen másfajta mágiát használt, mint a salemi, a new orleans-i  és a vudu boszorkányok, rá nem vonatkoznak ugyan azok a szabályok. Valószínűleg még az adott Legfőbb sem olyan erős, mint ő, ezekre a kérdésekre viszont biztos választ fogunk kapni későbbi évadokban, mivel karaktere még fel fog tűnni, vélhetően a Murder House és Coven crossoverben.

Lady Gaga az ötödik évadot egy az egyben megkapta, és elvitte a hátán vámpír Grófnő karakterével, zenei karrierjének fényében pedig tudható volt, hogy ezúttal csak mellékszereplő lesz pár rész erejéig. Ezekben az epizódokban remek munkát végzett, emlékezetessé tette a boszorkányt, egyszerre volt félelmetes és megkapó. A My Ronaoke Nightmare-t viszont egyértelműen a Kathy Bates által alakított Hentes uralta. Bates színészi tehetségéheznem fér kétség, de ebben az évadban nyújtott teljesítménye egészen megdöbbentő volt. Eddigi karakterei, a Tortúrás Annie Wilkes-t is beleértve, eltörpülnek a kolónia vezetője mellett, kegyetlenségben és kisugárzásban is.

Az AHS sosem az elemi félelmeket, ijesztgetéseket aknázta ki, de idén abszolút megteremtette az igazi horror atmoszférát. Hihetetlenül izgalmas és vérfagyasztó a My Ronaoke Nightmare, aljas és kegyetlen képsorokkal, gyönyörű díszletekkel és jelmezekkel. Az első öt rész nem igazán a karakterek építését szolgálta, bár természetesen megismertük őket, főleg Lee-t, aki valaha nyomozó volt, de élete teljesen siklott, rászokott az alkoholra és drogokra, elbocsájtották, elvált, és lányával is ingataggá vált a kapcsolata. Két nagyon szeretett színész is tiszteletét tette ezekben a részekben, Evan Peters a negyedik évados összeköttetést segítette kifogástalan játékával, mikor Edward Philippe Mott-ot játszotta, aki a Ronaoke házat tervezte és építette. Mott méltó volt a nevére, szociopata viselkedése tovább öröklődött az ágán, melynek utolsó tagja Dandy Mott sorozatgyilkossá vált a Freak Show-ban. Frances Conroy pedig a kannibál, vérfertőző Polk család fejét, a Mamát keltette életre, rémisztő játékával. A My Ronaoke Nightmare-ben az első ázsiai karakterek is feltűntek a sorozatban, jeleneteik pedig olyan klasszikusokat idéztek meg, mind a Kör és az Átok. A filmes utalások terén legfőképpen az Ideglelés az, ami végigkísérte az egész sorozatot, valamint A texasi láncfűrészes mészárlás. A különálló műsorból a harmadik rész, melyet Jennifer Lynch, David Lynch lánya, valamint az ötödik emelkedik ki magasan, de összességében tökéletes szegmense az évad összességének.

Murphy az évad kezdetén belengette, hogy nem minden az aminek látszik és a hatodik részben egy óriási csavar lesz, ami teljesen elszeparálja a hátralévő részeket az előzőektől. Ahogy ígérte úgy is lett, és, ahogy már az akkori epizódismertetőben is írtam, televíziós történelmet írt ezzel az újításával, ami rendkívül merész volt, hiszen nagyon félremehettek volna a dolgok.

A hatodik rész áttöri a negyedik falat, és egyértelművé teszi, hogy az első öt rész, a My Roanoke Nightmare egy dramatizált dokumentumfilm sorozat volt 2015-ben, egy mockumentary. A műsor hihetetlen népszerűségre tett szert, így a producer, Sidney James (Chayenne Jackson) zöld utat kapott a második évad levezénylésére, mely a Return to Roanoke: Three Days in Hell címet kapta. Itt pedig ki kell térnem Ryan Murphy hatalmas önreflexiójára, hiszen, szinte konkrétan a saját karrierjét mutatta be ebben az évadban. A My Roanoke Nightmare az igazi American Horror Story (vehetjük akár az első évadot, Murder House-t példának), ami kritikailag és anyagilag is sikeres volt, és lehetősége nyílt a folytatás elkészítésére, a további évadokra, melyek csak antológiaszerűen kapcsolódnak az előzőekhez. Ahogyan az életben a rajongók összehasonlítgatják a szezonokat, úgy próbálják az évadon belüli sorozatokat is überelni, hasonlítgatni. A fináléban állít még egy hatalmas görbe tükröt a nézők, kritikusok és rajongók elé Murphy, mikor a sorozatos producer és stáb vesz részt a sajtótájékoztatón, ahol a lényeges kérdések helyett ostobaságokra kell válaszolniuk. Murphy soha nem volt és nem is lesz megalkuvó, azt fogja tenni, amit csak akar, és szerintem nem túlzás azt állítani, hogy generációnk legtehetségesebb, legintelligensebb és legmerészebb televíziós írója, producere.  A hatodik részt Angela Bassett rendezte, én pedig remélem, hogy ezentúl nem csak színésznőként fogja kivenni a részét az évadokban, hiszen rendezőként is kifogástalan munkát végzett.

A Returnt to Roanoke: Three Days in hell egy valóság shownak indult, Sidney elképzelése szerint 2016-ban a Miller család visszatér a Roanoke házba, az őket életre keltő színészekkel, hogy három napra, a manipulált környezetben boldoguljanak. Persze felmerül a kérdés, miért akartak a túlélők visszatérni? Shelby azért, hogy helyre tegye házasságát Matt-tel, mivel a műsor után elváltak, amiért  a nő félrelépett a férjét alakító színésszel, Dominickal (Cuba Gooding Jr. – akiből Murphy tényleg kihozza a maximumot). Lee pedig szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, mivel a My Ronaoke Nightmare után rendkívül ellentmondásossá vált, férjének meggyilkolásával vádolták meg, lánya Flora láthatását is elvesztette, élete teljes romokban, vesztenivalója pedig az életén kívül nem maradt. A színészek pedig természetesen a fizetés és a hakni miatt vállalták el, hisz ők abszolút nem hittek Millerék sztorijában. Audrey Tindall (Sarah Paulson), újdonsült férjével, Rory Monahannal (Evan Peters) és a Lee-t megformáló Monet Tumusiime-vel (Angela Bassett) egyetemben költöztek be. A Hentest játszó Agnes Mary Winstead-et (Kathy Bates) kihagyták a második felvonásból, mivel teljesen megszállottjává vált karakterének, amibe bele is őrült és több emberre is rátámadt.

A Return to Raonoke félelmetes nyitánnyal kezd, a kiírt szöveg szerint csupán egy valaki élte túl a műsort, melyet az eredeti kamerák, a színészek, rendőrségi és mobilos felvételekből vágtak össze, azaz found footage. A found footage műfaj behozása ismét bátor dolog volt, hiszen sokan nem szeretik és igazán lerágott csont 2016-ban, de Murphy nem ostoba ember és rögtön kiküszöbölte a műfaj legnagyobb buktatóját, miszerint nem tudjuk, hogy bizonyos részeket kik rögzítettek. Esetünkben konkrétan mindenhol kamera van, minden rögzítve van és a készítők nagyon odafigyeltek, hogy ne csússzon hiba a gépezetbe. Egyik résznél Ralome kollegám nem tudta, hogy az adott jelenetet ki vette fel, de képkimerevítéssel sikerült megtalálnunk a kamerát, amit a szemközti rögzített, ergó tényleg mindenre odafigyelt a stáb.

Az első éjszakán rá kell döbbenniük a színészeknek, hogy Millerék nem hazudtak, minden úgy történt, ahogyan elmondták, szemtől szembe találják magukat az igazi Malacemberrel, a Chenék szellemével, az alagútban tanyázó Mott kísértetével, a kannibál családdal és a rémületes telepesekkel. Nagyon jó húzás volt, hogy minden karakterből kettő volt, de az igaziak sokkal valósághűebbek voltak, koszos ruháikkal, sminkünkkel, de a második évadban nem ők voltak a főszereplők, a fő veszélyeztető tényezők, hanem maguk az emberek.

Míg a My Ronaoke Nightmareben a paranormális jelenségek, a szellemek jelentették a veszélyt, a Returnt to Raonoke-ban az emberi ösztönök és valós szándékok. Konkrétan alig okoztak halált a Hentes emberei, helyette két részen át Kathy Bates tartott minket rettegésben, majd az igazi Polk család, ahol a cameozó Finn Wittrock narrációjában összeköttetésre került sor a Murder House-zal. A Polk család egyik tagja volt az a sorozatgyilkos is, aki a Hentes egyik áldozata képében, sertésfejet felhúzva gyilkolt, elterjesztve saját városi legendáját, ami miatt az első évad Ben Harmonjának egyik páciense is rettegett. Egyre jobban kezd kiépülni az AHS univerzum, de szerencsére még mindig megállják egymagukban a helyet az évadok és nem lesz zavar azokban, akik frissen kezdenek neki, vagy nem kronológia szerint nézik a szezonokat.

Négy részen keresztül sokkal jobban megismerjük a karaktereket, Audrey-t, a Milleréket és főleg Lee-t. Az indulatok elszabadulnak, egymásnak mennek a résztvevők, egymás halálát is okozzák egyesek, míg másoknak a kannibálokkal kell felvenniük a harcot. Az évad második felét egyértelműen Sarah Paulson és Adina Porter uralják, utóbbitól azért is meglepő, mert szerintem senki nem gondolta volna, hogy ő lesz a final girl, és egy kis érdekesség, hogy ő is már egy visszatérő színésznő, az első évadban Ben azon páciensét alakította, aki untatta a férjét. Remélem Adina Porter, idei teljesítményének köszönhetően visszatér a következő évadokra is, mint főszereplő. A Return to Roanoke bár, még mindig feszült és kegyetlen volt, egy kicsivel rosszabb volt az előző öt résznél. Az egész évad utolsó három része túl sokat akart markolni, plusz színészek, mint Wes Bentley és Taissa Farmiga szerepeltetésével, és lehetséges, hogy jobb lett volna, ha még két résszel hosszabb az évad, hogy ne legyen kapkodás a lezárás.

Ahogyan ígérve lett, egyetlen túlélője maradt a műsornak, Lee Harris, aki, hogy életben maradjon lepaktált az igazi erdő boszorkányával, és inkább ölt az életért, és lányáért, Floráért. A fináléban az ö története került lezárásra, a bírósági felvételekkel és a vele foglalkozó műsorokkal. Nagyon sok műsort vágtak össze egy részbe, melyek közül minimum kettő teljesen felesleges volt, értem ez alatt a másik dokumentumfilm részletet és a szellemvadászós műsort, viszont az Asylummal való összeköttetés zseniálisan sikerült. Nem túlzás azt állítani, hogy Lana Winters az egész sorozat igazi final girlje, a túlélő, aki mellé Lee Haris emelkedik fel, nem a semmiért kapnak közös történetszálat a fináléban. Az évad zárásának utolsó negyed órájában visszatérünk a megszokott formulához, és, mint az AHS nézői abban a kiváltságos helyzetbe kerülünk, hogy megismerjük a végkifejletet, hogy mi történt a házban, amit senki más nem látott. A jelenetsor rendkívül megható, Lee karaktere igazi anyai tisztaságot kap, és árnyalja a róla kialakult képet. Emlékezetes és jó lezárása volt a történetnek.

Összességében én rendkívül elégedett vagyok a hatodik évaddal, de szerencsére nem vagyok egyedül, bár a premiert követően a nézőszám csökkent, majd stagnált a fináléig (az összesített nézőszám viszont nem, hatmillió felett maradt stabilan az évad végéig) a hivatalos oldal alatti hozzászólásokból, valamint a Rotten Tomatoes kritikáiból, valamint az IMDb-s érétkelésekből egyértelműen kitűnik, hogy ennyire kedvelt és elismert szezon az Asylum óta nem volt. Véleményem szerint ezentúl abszolút nem az elmegyógyintézetes évad a mérce, hanem a Roanoke, de természetesen nyitott vagyok a továbbiakra és nem fogom összehasonlítgatni őket. A színészi játék kifogástalan volt végig, ahogyan a kivitelezés is. Óriási stábot mozgósítottak a rendezők és a készítők, hihetetlen precizitásról tettek tanúbizonyságot, a történet pedig, a tagoltság ellenére nagyon komplex és hatalmas. Imádtam minden egyes részét (a három lassabb, gyengébbet is) a Roanoke-nak.Az American Horror Story atyjai Ryan Murphy és Brad Falchuck minden évben megpróbálnak valami frisset, újítót eszközölni legfontosabb és úgy gondolom számukra legfontosabb sorozatukba, ami már 2011 óta töretlen népszerűségnek örvend. Minden szezon teljesen más témát dolgoz fel, különböző megközelítésekkel, de valami közös mindig van bennük, legyen szó narrációról vagy kamerakezelésről, de már a témák bejelentésében és a kedvcsinálók közzétételében is kialakult egy rendszer. Egészen az idei évadig, mely az eddigi összes hagyománnyal szakított és reformálta meg magát. A kezdeti pletykákkal, hogy az idei téma Slenderman történetét dolgozza fel, aztán az Árvaházas teória és még lehetne sorolni mind cáfolatlanul maradtak, hiszen a készítők idén teljes titokban akarták tartani ötletüket, ami nagyon szokatlan volt. Majd, mikor véletlenül kiszivárgott pár forgatási helyszín, melyből következtetni lehetett arra, hogy az eltűnt kolónia – a való életben is sokakat foglalkoztatott rejtélyről itt olvashattok - is szerepelni fog a történetben sikeresen elterelték a figyelmet hamis hírekkel, mint például az újságoknak kiküldött téves alcímmel (The Mist). A szokásos kedvcsinálók sem segítették a rajongókat, hiszen a majdnem negyven videó közül csak bizonyosak voltak a valódi beharangozók, melyek utólag tisztán elkülöníthetők – ezeket összegyűjtöttem a cikk alján. A premier dátuma is egy hónappal előrébb kerül a hagyományosnál, s, mikor végre sor került rá, akkor sem maradt minden tisztázatlan. Csapjunk is bele a hatodik, Roanoke évad elemzésébe.

Az eddigi legrövidebb évad, összesen tíz résszel három teljesen különálló, de összefüggő részre különíthető el, ennek fényében külön fogom kezelni én is ezeket az évadértékelőben. Az első öt rész a My Roanoke Nightmare címet kapta, mely számomra abszolút nem volt eleinte egyértelmű, hogy magát az évadot takarja-e, de a hatodik rész csavarja nyilvánvalóvá tette, hogy ezek a részek egy televíziós műsor epizódjai, a show-n belül. A My Roanoke Nightmare a Miller család poklát dolgozza fel, az ő beszámolóik alapján, narrációjukat pedig színészek dramatizálják, az eredeti házban. Shelby (Lily Rabe) és Matt (André Holland) boldog, fiatal pár voltak, akik a nyüzsgő városból egy súlyos incidens után elköltözve úgy gondolták, hogy vidéken próbálják meg újjáépíteni életüket. Sikerült áron alul, egy árverésen megszerezniük egy gyönyörű farmházat a Roanoke-szigeten, magukra haragítva a helyi redneck Polk családot.

Az óriási házban már az első éjszakán megkezdődtek a furcsaságok: gyermeksírás sertésüvöltéssel kevert hangjai az éjszakában, a ködben Mattre támadó árnyak, a Shelbyt majdnem vízbe fojtó fáklyás és vasvillás alakok mind arra engedtek következtetni, hogy Polkék nem adják fel egykönnyen, és inkább megpróbálják elijeszteni az új lakókat. Ezért is kérte meg Matt nővérét, Lee Harrist (Adina Porter), hogy költözzön hozzájuk, és vigyázzon a feleségére, akivel egyébként az asszony nem jött ki túl jól. Az új lakó érkezésére sem szűntek meg a jelenségek, csakhogy egyre inkább földöntúlinak kezdtek tűnni. Az ott töltött idő alatt kiderült, egy régi kazettának köszönhetően, melyen egy előző lakó, bizonyos dr. Elias Cunningham beszámol a ház múltjáról, melyben elmebeteg, gyilkos nővérek is megfordultak, hogy az év egy bizonyos szakaszában a táj igazi urai, a Roanoke-telepesek visszatérnek, és zaklatni kezdik az aktuális lakókat, csakhogy mikor a hold teliholddá válik, és beköszönt a vérhold, kötelességük véráldozatot bemutatniuk az erdőben rejtőzködő „jótevőjüknek”, aki miatt már évszázadok óta kísértik az erdőket és szedik áldozataikat.

Dr. Cunninghamnak és a család által kétségbeesetten segítségül hívott médiumnak köszönhetően megismerjük az eltűnt kolónia rejtélyét is. Mikor a telepesek vezetője visszautazott Angliába, magára hagyta feleségét, Thomasin White-ot (Kathy Bates kelti életre a műsorban), aki próbálja vezetni a népét, csakhogy az éhínség következtében kialakult lázadásban elárulják, és halálra ítélik. Az erdőben viszont egy ősi erő megkönyörül rajta, cserébe a telepek életéért és véráldozatokért. A Scáthach (Lady Gaga) valaha angliai lány volt, ír felmenőkkel, akiket a legelső telepesek hoztak magukkal, csakhogy rettegtek a lány druida felmenői miatt, ezért boszorkányság miatt ki akarták végezni. Csakhogy igazuk volt, Scáthach olyan ősi (fa)isteneket szolgált, akik erőt adtak neki, így vált halhatatlanná, az erdő boszorkányává, és egyben a legelső és legerősebb Legfőbbé, akitől a salemi boszorkányok is származtak. Persze ez felveti az AHS-boszorkányok öröklődési kérdését, hiszen akkor léphet elő az adott generációja, ha az előző Legfőbbtől elszívta az életerejét és egyben hatalmát. Arra, hogy a Roanoke-boszorkány hogyan maradhatott életben, két magyarázat is van. Az egyik, miszerint meghalt, és a szelleme folytatja tovább a mágiát; a másik, sokkal kézenfekvőbb viszont az, hogy, mivel teljesen másfajta mágiát használt, mint a salemi, a new orleans-i  és a vudu boszorkányok, rá nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok. Valószínűleg még az adott Legfőbb sem olyan erős, mint ő, ezekre a kérdésekre viszont biztos választ fogunk kapni későbbi évadokban, mivel karaktere még fel fog tűnni, vélhetően a Murder House és Coven crossoverben.

Lady Gaga az ötödik évadot egy az egyben megkapta, és elvitte a hátán vámpírgrófnő karakterével, zenei karrierjének fényében pedig tudható volt, hogy ezúttal csak mellékszereplő lesz pár rész erejéig. Ezekben az epizódokban remek munkát végzett, emlékezetessé tette a boszorkányt, egyszerre volt félelmetes és megkapó. A My Roanoke Nightmare-t viszont egyértelműen a Kathy Bates által alakított Hentes uralta. Bates színészi tehetségéhez nem fér kétség, de ebben az évadban nyújtott teljesítménye egészen megdöbbentő volt. Eddigi karakterei, a tortúrás Annie Wilkes-t is beleértve, eltörpülnek a kolónia vezetője mellett, kegyetlenségben és kisugárzásban is. Az AHS sosem az elemi félelmeket, ijesztgetéseket aknázta ki, de idén abszolút megteremtette az igazi horroratmoszférát. Hihetetlenül izgalmas és vérfagyasztó a My Roanoke Nightmare, aljas és kegyetlen képsorokkal, gyönyörű díszletekkel és jelmezekkel.

Az első öt rész nem igazán a karakterek építését szolgálta, bár természetesen megismertük őket, főleg Lee-t, aki valaha nyomozó volt, de élete teljesen kisiklott, rászokott az alkoholra és drogokra, elbocsájtották, elvált, és lányával is ingataggá vált a kapcsolata. Két nagyon szeretett színész is tiszteletét tette ezekben a részekben: Evan Peters a negyedik évados összeköttetést segítette kifogástalan játékával, mikor Edward Philippe Mottot játszotta, aki a Roanoke-házat tervezte és építette. Mott méltó volt a nevéhez, szociopata viselkedése tovább öröklődött az ágán, melynek utolsó tagja, Dandy Mott sorozatgyilkossá vált a Freak Show-ban. Frances Conroy pedig a kannibál, vérfertőző Polk család fejét, a Mamát keltette életre, rémisztő játékával. A My Roanoke Nightmare-ben az első ázsiai karakterek is feltűntek a sorozatban, jeleneteik pedig olyan klasszikusokat idéztek meg, mint A Kör és az Átok. A filmes utalások terén legfőképpen az Ideglelés az, ami végigkísérte az egész sorozatot, valamint A texasi láncfűrészes mészárlás. A különálló műsorból a harmadik rész, melyet Jennifer Lynch, David Lynch lánya is játszik, valamint az ötödik emelkedik ki magasan, de összességében tökéletes szegmense az évad összességének.

Murphy az évad kezdetén belengette, hogy nem minden az, aminek látszik, és a hatodik részben egy óriási csavar lesz, ami teljesen elszeparálja a hátralévő részeket az előzőektől. Ahogy ígérte, úgy is lett, és ahogy már az akkori epizódismertetőben is írtam, televíziós történelmet írt ezzel az újításával, ami rendkívül merész volt, hiszen nagyon félremehettek volna a dolgok. A hatodik rész áttöri a negyedik falat, és egyértelművé teszi, hogy az első öt rész, a My Roanoke Nightmare egy dramatizált dokumentumfilm-sorozat volt 2015-ben, egy mockumentary. A műsor hihetetlen népszerűségre tett szert, így a producer, Sidney James (Chayenne Jackson) zöld utat kapott a második évad levezénylésére, mely a Return to Roanoke: Three Days in Hell címet kapta. Itt pedig ki kell térnem Ryan Murphy hatalmas önreflexiójára, hiszen szinte konkrétan a saját karrierjét mutatta be ebben az évadban. A My Roanoke Nightmare az igazi American Horror Story (vehetjük akár az első évadot, Murder House-t példának), ami kritikailag és anyagilag is sikeres volt, és lehetősége nyílt a folytatás elkészítésére, a további évadokra, melyek csak antológiaszerűen kapcsolódnak az előzőekhez. Ahogyan az életben a rajongók összehasonlítgatják a szezonokat, úgy próbálják az évadon belüli sorozatokat is überelni, hasonlítgatni. A fináléban állít még egy hatalmas görbe tükröt a nézők, kritikusok és rajongók elé Murphy, mikor a sorozatos producer és stáb vesz részt a sajtótájékoztatón, ahol a lényeges kérdések helyett ostobaságokra kell válaszolniuk. Murphy soha nem volt és nem is lesz megalkuvó, azt fogja tenni, amit csak akar, és szerintem nem túlzás azt állítani, hogy generációnk legtehetségesebb, legintelligensebb és legmerészebb televíziós írója, producere. A hatodik részt Angela Bassett rendezte, én pedig remélem, hogy ezentúl nem csak színésznőként fogja kivenni a részét az évadokban, hiszen rendezőként is kifogástalan munkát végzett.

A Return to Roanoke: Three Days in Hell egy valóságshow-nak indult. Sidney elképzelése szerint 2016-ban a Miller család visszatér a Roanoke-házba, az őket életre keltő színészekkel, hogy három napon át a manipulált környezetben tartózkodjanak. Persze felmerül a kérdés, miért akartak a túlélők visszatérni? Shelby azért, hogy helyre tegye házasságát Matt-tel, mivel a műsor után elváltak, amiért a nő félrelépett a férjét alakító színésszel, Dominickal (Cuba Gooding Jr. – akiből Murphy tényleg kihozza a maximumot). Lee pedig szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, mivel a My Roanoke Nightmare után rendkívül ellentmondásossá vált, férjének meggyilkolásával vádolták meg, lánya, Flora láthatását is elvesztette, élete teljesen romokban, vesztenivalója pedig az életén kívül nem maradt. A színészek pedig természetesen a fizetés és a hakni miatt vállalták el, hisz ők abszolút nem hittek Millerék sztorijában. Audrey Tindall (Sarah Paulson) újdonsült férjével, Rory Monahannal (Evan Peters) és a Lee-t megformáló Monet Tumusiime-mel (Angela Bassett) egyetemben költözött be. A Hentest játszó Agnes Mary Winsteadet (Kathy Bates) kihagyták a második felvonásból, mivel teljesen megszállottjává vált karakterének, amibe bele is őrült, és több emberre is rátámadt.

(kétféle ember van, amikor kitör a balhé)

A Return to Roanoke félelmetes nyitánnyal kezd, a kiírt szöveg szerint csupán egyvalaki élte túl a műsort, melyet az eredeti kamerák, a színészek, rendőrségi és mobilos felvételekből vágtak össze, azaz found footage. A found footage műfaj behozása ismét bátor dolog volt, hiszen sokan nem szeretik, és igazán lerágott csont 2016-ban, de Murphy nem ostoba ember, és rögtön kiküszöbölte a műfaj legnagyobb buktatóját, miszerint nem tudjuk, hogy bizonyos részeket kik rögzítettek. Esetünkben konkrétan mindenhol kamera van, minden rögzítve van, és a készítők nagyon odafigyeltek, hogy ne csússzon hiba a gépezetbe. Egyik résznél Ralome kollegám nem tudta, hogy az adott jelenetet ki vette fel, de képkimerevítéssel sikerült megtalálnunk a kamerát, amit egy másik rögzített, ergó tényleg mindenre odafigyelt a stáb.

Az első éjszakán rá kell döbbenniük a színészeknek, hogy Millerék nem hazudtak, minden úgy történt, ahogyan elmondták, szemtől szembe találják magukat az igazi Malacemberrel, Chenék szellemével, az alagútban tanyázó Mott kísértetével, a kannibál családdal és a rémületes telepesekkel. Nagyon jó húzás volt, hogy minden karakterből kettő volt, de az igaziak sokkal valósághűebbek voltak, koszos ruháikkal, sminkünkkel, de a második évadban nem ők voltak a főszereplők, a fő veszélyeztető tényezők, hanem maguk az emberek. Míg a My Roanoke Nightmare-ben a paranormális jelenségek, a szellemek jelentették a veszélyt, a Return to Roanoke-ban az emberi ösztönök és valós szándékok. Konkrétan alig okoztak halált a Hentes emberei, helyette két részen át Kathy Bates tartott minket rettegésben, majd az igazi Polk család, ahol a cameózó Finn Wittrock narrációjában összeköttetésre került sor a Murder House-zal. A Polk család egyik tagja volt az a sorozatgyilkos is, aki a Hentes egyik áldozata képében, sertésfejet felhúzva gyilkolt, elterjesztve saját városi legendáját, ami miatt az első évad Ben Harmonjának egyik páciense is rettegett. Egyre jobban kezd kiépülni az AHS-univerzum, de szerencsére még mindig megállják egymagukban is a helyüket az évadok, és nem lesz zavar azokban, akik frissen kezdenek neki, vagy nem kronológia szerint nézik a szezonokat.

Négy részen keresztül sokkal jobban megismerjük a karaktereket, Audrey-t, a Milleréket, és főleg Lee-t. Az indulatok elszabadulnak, egymásnak mennek a résztvevők, egymás halálát is okozzák egyesek, míg másoknak a kannibálokkal kell felvenniük a harcot. Az évad második felét egyértelműen Sarah Paulson és Adina Porter uralja. Utóbbitól azért is meglepő, mert szerintem senki nem gondolta volna, hogy ő lesz a final girl. Egy kis érdekesség: ő is már egy visszatérő színésznő, az első évadban Ben azon páciensét alakította, aki untatta a férjét. Remélem, Adina Porter idei teljesítményének köszönhetően visszatér a következő évadokra is mint főszereplő. A Return to Roanoke, bár még mindig feszült és kegyetlen volt, egy kicsivel rosszabb volt az előző öt résznél. Az egész évad utolsó három része túl sokat akart markolni, plusz színészek, mint Wes Bentley és Taissa Farmiga szerepeltetésével, és lehetséges, hogy jobb lett volna, ha még két résszel hosszabb az évad, hogy ne legyen kapkodás a lezárás. Ahogyan ígérve lett, egyetlen túlélője maradt a műsornak, Lee Harris, aki hogy életben maradjon, lepaktált az igazi erdő boszorkányával, és inkább ölt az életért és lányáért, Floráért.

A fináléban az ö története került lezárásra, a bírósági felvételekkel és a vele foglalkozó műsorokkal. Nagyon sok műsort vágtak össze egy részbe, melyek közül minimum kettő teljesen felesleges volt, értem ez alatt a másik dokumentumfilm-részletet és a szellemvadászós műsort, viszont az Asylummal való összeköttetés zseniálisan sikerült. Nem túlzás azt állítani, hogy Lana Winters az egész sorozat igazi final girlje, a túlélő, aki mellé Lee Haris emelkedik fel, nem a semmiért kapnak közös történetszálat a fináléban. Az évad zárásának utolsó negyed órájában visszatérünk a megszokott formulához, és mint az AHS nézői abba a kiváltságos helyzetbe kerülünk, hogy megismerjük a végkifejletet, hogy mi történt a házban, amit senki más nem látott. A jelenetsor rendkívül megható, Lee karaktere igazi anyai tisztaságot kap, és árnyalja a róla kialakult képet. Emlékezetes és jó lezárása volt a történetnek.

Összességében én rendkívül elégedett vagyok a hatodik évaddal, de szerencsére nem vagyok egyedül, bár a premiert követően a nézőszám csökkent, majd stagnált a fináléig (az összesített nézőszám viszont nem, hatmillió felett maradt stabilan az évad végéig). A hivatalos oldal alatti hozzászólásokból, valamint a Rotten Tomatoes kritikáiból, valamint az IMDb-s értékelésekből egyértelműen kitűnik, hogy ennyire kedvelt és elismert szezon az Asylum óta nem volt. Véleményem szerint ezentúl abszolút nem az elmegyógyintézetes évad a mérce, hanem a Roanoke, de természetesen nyitott vagyok a továbbiakra, és nem fogom összehasonlítgatni őket. A színészi játék kifogástalan volt végig, ahogyan a kivitelezés is. Óriási stábot mozgósítottak a rendezők és a készítők, hihetetlen precizitásról tettek tanúbizonyságot, a történet pedig, a tagoltság ellenére nagyon komplex és hatalmas. Imádtam minden egyes részét a Roanoke-nak (a három lassabb, gyengébbet is).

A valódi beharangozó teaserek a következők voltak: