*- Tíz milligramm Seduxent! Semmi baj. Már vége. Vége van.

• Forduljon oldalra!
• A szülei már úton vannak.
• Más is életben maradt?
• ...
• Mindenki meghalt?
• Igen, asszonyom.

* * *

Sokszor találkoztunk már a fenti szituációval. Még pár mondat, és a kép elsötétül. Nagyot sóhajtva kikapcsoljuk a lejátszót. Felidézzük a maszkos pszichopata legijesztőbb, legvéresebb jeleneteit. Agyunkban újra végigpörgetjük a történteket, és a végén (jó esetben) elégedetten gondolunk vissza az eltelt események sorozatára. Számunkra is vége van. Vagyis... Éppen erről van szó, hogy ez a megállapítás nem állja meg a helyét. Mert csak számunkra van vége. Mi vagyunk azok, akik visszagondolunk az események sorozatára. Pontosabban azok, akik csak visszagondolnak. Van azonban valaki, akinek előre is kell néznie. Az az egy szerencsés, (vagy éppen) a legnagyobbat küzdő. A final girl. Akitől nem vették el legféltettebb kincsét. Az ő élete megy tovább. De hogyan?

A barátai és a gyilkos vérében úszó erdei táborhelyet utolsónak elhagyó fiatal nő öt évvel ezelőtti esetéről is hosszan cikkeztek az újságok, a rendőrség is "megelevenedő horrorfilmként" jellemezte az esetet. Camryn testén a behegedt sebhely kitörölhetetlen nyoma a szörnyűségeknek, amiket láthatóan még mindig nem sikerült feldolgoznia. Hiába él hétköznapi életet, teljesen begubózott, nem tud kiszabadulni az emlékek sötét búrájából. És még azok a rémálmok is. Bár azok csak álmok. De ami aznap este történt, amikor a körülmények úgy hozták, hogy egyedül bent kellett maradnia munkahelyén, a tisztítóban... Amikor újra megjelent valaki, aki ugyanazt a gyilkos maszkot viselte. Már épp utoléri, amikor váratlanul felbukkan a lány új munkatársa (aki csak az ottfelejtett telefonjáért jött vissza), és úgy tűnik, ez elég volt, hogy a rém egy pillanat alatt lelépjen. Mi történhetett? A gyilkos valamelyik rajongója bekattant? Vagy valami még rosszabb? Másnap ugyanis egy apró fadíszt talál odabent az egyik széken. És azt a szimbólumot ő már látta egyszer valahol. Öt éve. Az erdőben. Megint kezdődik?

Egy film a hétköznapokról, a hétköznapi küzdelmekről. Pontosabban a túlélésről. Camryn ugyan elhagyhatta a tábort, mégsem tért vissza az emberek közé. Kívülállóként telnek napjai, egyedül, magányosan. Egyszerűen csak van. Végzi unalmas munkáját, és minden erejét arra összpontosítja, hogy legalább ezt a monotonság és kiszámíthatóság adta lelki nyugalmát ne vegyék el tőle. És ettől olyan életszerű ez: Camryn igyekszik minél jobban beleolvadni a környezetbe, de folyamatosan érzi, akárcsak mi, hogy kilóg onnan, és nem találja a helyét. A többiek persze nem értik, nem is érthetik őt. Alighanem rekordot döntünk az egy főre eső "jól vagy?" kérdések mennyiségében (és Camrynnek nagyon elege van már abból, hogy ő az az egy).

Szóval erősen a drámai hangulatra, pontosabban Camryn lelkiállapotára épít a film. És igen, a befelé fordult lelkiállapot az pontosan ilyen, amilyennek itt látjuk, de a kísértő traumának köszönhetően van még lejjebb. Jár a dicséret a helyét sehol nem találó Camrynt alakító Akasha Villalobosnak, akárcsak az összeszokott (és rendkívül vicces) baráti társaság valamennyi színészének. Jár a dicséret a készítőknek, mert méltó módon tisztelegnek a slasherek előtt (a nyitójelenet rögtön megadja majd az alaphangot, akárcsak az öt évet frappánsan összefoglaló szalagcímek is stb.). És még a maszkmesterek is jó munkát végeztek, bár a gore-nak itt nem annyira domináns.

A másik oldalról két apróságot jegyeznék meg: a hétköznapiság ábrázolása egyszerre előnyös és hátrányos, úgy értem, elbírt volna a film egy jóval nyomasztóbb légkört is. Példának mondjuk a Shrew's Nestet tudnám felhozni, ott sem túl bonyolult az alapfelállás, mégis erősebb az atmoszféra még akkor is, amikor szinte nem is történik semmi. A másik dolgot mindenki "keresse meg" magának, én úgy gondolom, hogy alighanem mindenkinek fel fog tűnni.

Mindent összevetve: bár nem lett belőle igazi mestermű, így is egy tök jó film a Last Girl Standing, ezért mindenkinek jó szívvel ajánlom!

7/10

IMDb | mafab