„Ezt kívánja: éljek, de holtan.”

Ferdinand egy nagyon magának való, csendes, első látásra teljesen normálisnak tűnő fiatalember. Ráadásul semmi gondja sincsen az életében, mivel nyert a lottón, így minden idejét kedvteléseinek szentelheti. Ferdinand rajong a szép dolgokért, különösen szereti a lepkéket, amiket szenvedélyesen gyűjt. Ám a férfi egy napon úgy dönt, kiterjeszti érdeklődési körét, valamint kollekcióját, és egy újabb darabbal fogja gyarapítani azt: Mirandával. A lányt már hosszú ideje követi és figyeli a férfi, majd egy napon már nem elég neki, hogy messziről csodálja Mirandát. Vidéki házában külön pincehelyiséget alakít ki, elrabolja a lányt pusztán azért, hogy örökre nézegethesse.

A lepkegyűjtő egy nagyon bizarr alkotás, amely képes arra, hogy szinte skizofrén állapotba hajszolja az olvasóját. Teszi ezt úgy, hogy először mindent Ferdinand szemszögéből olvashatunk. Mindent megtudunk tőle: milyen élete volt, hogyan fedezte fel Mirandát, milyen érzelmeket ébresztett benne a lány. Végigélhetjük vele a folyamatot, ahogyan megszületik benne az elrablás gondolata, ahogyan kiterveli azt, és amikor sikerül neki, milyen érzelmeket él meg amiatt, hogy a lány nem képes megérteni, mit is akar Ferdinand tőle. Ezt mind-mind a férfi szemszögéből olvashatjuk, ettől teljesen olyan érzése van az olvasónak, hogy ő maga Ferdinand. Majd egy ponton Fowles vált, és mi leszünk Miranda. Megtudhatjuk, milyen tervei voltak az életével, miért akar festő lenni, majd megélhetjük vele a rettegést, a dühöt, a szánalmat, a félelmet, a küzdeni akarást és az elcsüggedést. Amikor a lány oldaláról látjuk a dolgokat, akkor szinte látjuk magunk előtt az egész kilátástalan helyzetet, és mi is csak szabadulni akarunk.

Mint ahogyan mondtam, tejesen tudathasadásos állapot az egész könyv, hiszen nagyon kellemetlen módon, de megértjük Ferdinand indítékait, átérezzük, hogy valójában nem akar rosszat, csak a maga beteg módján fogja fel a világot és éli meg az életét. Ugyanakkor, amikor Fowles vált, akkor egy perc alatt Mirandává változunk, és tényleg semmi mást nem akarunk, mint el innen, de jó messzire. Annyira zseniálisan írta meg az író a könyvet, hogy nem mint kívülálló olvasó vagyunk jelen, hanem mi magunk leszünk a történet főszereplői, attól függően, éppen kinek a szemszöge szerint látjuk a történéseket.

Az egész könyv nagyon nyugtalanító, nagyon fájdalmas, igazán szívbemarkoló és kétségbeejtő. Nincsen benne semmi szép és jó, csak a rideg, kegyetlen valóság. Kíméletlen leírása ez az emberi elme és lélek legsötétebb rejtekeinek, valamint a félelem és a kétségbeesés érzésének. Ugyanis ennek a sztorinak sosem lehet jó vége, pontosabban vége sem lesz soha. Mindig lesznek lepkék, és mindig lesznek olyanok, akik be akarják fogni őket.

Pontszámom: 10/10