Otthon vagy, a nyugodt kertvárosban. Szürcsölgeted a narancslét, két pofára zabálod a grillen sütött steakedet, a feleséged dögös, a gyerekeid pedig kettesével ugrálnak az úszómedencébe. Jól megvagytok, minden hepi, bárányfelhők kúsznak át a gondtalan, kéklő égen. A szemben lévő házba új lakók költöznek. Frankón kijössz velük - rendesnek tűnnek, az apa pontosan úgy imádja a fiát, mint te a sajátodat. Áthívnak titeket vacsorázni. A kaja finom, a légkör nyugodt, érzed, hogy ez egy hosszú barátság kezdete.

Aztán történik valami. Egy nap gyanús dolgokat vélsz felfedezni jó fej szomszédod életében. Nyomozásba kezdesz, mert nem hagy nyugodni a gondolat, hogy talán másnak adja ki magát, mint aki valójában. Nemsokára rájössz: kígyót melengettél a kebleden, szomszédod egy hidegvérű gyilkos, sőt: ezrek életének kioltásáért felelős terrorista. Egyre jobban belemélyedsz abba, hogy kiderítsd, mi lehet a terve. Mindent elkövetsz, hogy megállítsd, még az FBI-nak is szólsz. Majd szép lassan eltűnnek/meghalnak a szeretteid. Túl későn ér a felismerés: halálos játszmába kerültél, ahonnét már nincs visszaút.

Valami ilyesmi szituációba csöppenünk Mark Pellington (Megszólít az éjszaka) '99-es keltezésű thrillerjében, az Arlington Roadban. Michael Faraday (Jeff Bridges) egyetemi tanár, szakterülete a terrorizmus. Egyedül neveli gyermekét: felesége szövetségi nyomozó volt, aki életét vesztette egy rosszul végződő akció során, amikor kollégáival rajtaütöttek egy terroristacsoporton. Michael próbálja feledni a tragédiát, igyekszik boldogulni, barátnőt is szerzett, de egy kicsit kikezdte az agyát a paranoia: hajlamos összeesküvés-elméletekben gondolkodni. Így aztán, amikor furcsa felfedezést tesz az elsőre barátságos, jól szituált szomszéd pár, Oliver (Tim Robbins) és Cherry (Joan Cusack) háza táján, rögtön nyomozásba kezd utánuk - és amit talál, az nem a titkos barbecue-szósz receptje, amivel Langék azt az isteni húst megöntözték, amikor vendégségben járt náluk...

A szomszéd javarészt (hogy igazából mennyire, arra még később visszatérünk) belesimul a '90-es években oly divatos "háztáji thrillerek" (domestic thriller) világába. Tudjátok: a barát/barátnő/lakótárs/szomszéd valami sötét titkot rejteget, és itt aztán biztos lehetsz benne, hogy valami tényleg csúnyán el van baltázva. Sok az olyan mozzanat, ami már 17 éve is sablonnak, közhelynek számított: a főszereplő gyanít valamit, egyre több minden derül ki az egyre ijesztőbbé váló szomszédokról, de hősünknek nem hisz senki, mert hát nyilván csak a múltbéli tragédiája miatt lát dolgokat. Nem ér meglepetésként, hogy kiderül: Oliver Lang csakugyan rosszban sántikál (valóban terrorista), azonban a film mégsem válik ásításmaratonná, ami leginkább két tényezőnek köszönhető: a közel hibátlan rendezésnek, valamint Jeff Bridges és Tim Robbins zseniális játékának.

Pellington remek érzékkel vezet végig minket a cselekményen, fokozatosan építi fel a feszültséget (az a két jump scare egyáltalán nem hiányzott!), és mesterien adagolja az információkat. Faraday nyomozása érdekfeszítő, a krimiszál végig izgalmasan tálalt. Robbins és Bridges bríllírozik: előbbi zavarba ejtően jól hozza az ijesztő, titokzatos, mélyen sötét lélekkel megáldott anarchista Oliver Langet (nem egy tipikus Tim Robbins-karakter), utóbbi pedig tökéletes mint az eseményekkel egy idő után már csak sodrodó, feldúlt átlagpolgár. Kettejük jelenetei szinte felrobbantják a képernyőt. De amiben még fantasztikusan, sőt kivételesen teljesít A szomszéd, az a terrorizmus és a mögötte álló emberek bemutatása: finom vonalakkal festi meg egy terrorista lélekrajzát, utánajár motivációinak, és a képünkbe meri vágni, hogy néhány dolgot bizony rosszul ítélünk meg az ellenük való harcban.

És aztán elérkezik a lezárás, az utolsó 5 perc, ahol fény derül az Arlington Road legnagyobb trükkjére, ahol fejest ugrik az óceánba, hogy szembeússzon az átlagos hálivúdi thrillerbefejezések cunamijával. Itt jössz rá, hogy csúnyán átvertek, bekajáltál mindent, pedig valójában mindvégig erre készültek. A szomszéd túrázni hívott, bevitt téged a város melletti, általad is tökéletesen ismert erdőbe, ám a háta mögött kalapácsot szorongatott. És most lesújt vele. Az ütés hatalmas, de helyreteszi a kirakós darabkáit. Olyan kegyetlen leckét kapsz, amelyet még sehol máshol nem kaptál. Kíváló befejezése egy még kiválóbb műnek.

Az Arlington Road még a megtekintése után is sokáig veled marad - idegesen feszengsz, forgolódsz, elgondolkodsz, de ennek így kell lennie. Nemcsak egy gonosz elme működésébe nyújt betekintést, hanem a kertvárosi idill mögött rejlő fantomvilágba is, amelyben rengeteg a sötét démon. És ami talán a legaggasztóbb: nem, ezek nem csak úgy beköltöztek oda, mint a kedves házaspár a szomszédodba. Nem. Ezek már a kezdet kezdete óta ott laknak, és csupán a megfelelő alkalomra várnak, hogy becsöngessenek hozzád.

**8/10
**

IMDb | mafab