Előző
[Thriller]
Arlington Road - A szomszéd (1999)
Az 1973-as Az ördögűző olyan mérföldkő mind a filmművészet, mind a horror műfajának történelmében, ami örökre beírta magát azoknak a tudatába, akik látták. Az elképesztő mennyiségű és minőségű ráfordított munkának köszönhetően kivitelezés és történet terén 43 év után is ugyanazt a hatást tudja elérni, mint premierjének napján, és fél évszázaddal később is képes lesz erre. És nem csak azért rémiszt halálra minden egyes újranézésnél, mert hozzátársult egy kellemes nosztalgikus érzés, mint oly sok más klasszikus társánál, hanem mert a démonos filmek közül a legkiválóbb alkotás, és ugyanúgy készülhetett volna napjainkban, tökéletesen kortalan (maximum a ruhákról tudjuk, hogy a 70-es évek elején játszódik). Pontosan ezért is lenne teljesen felesleges és már-már filmművészeti bűn felújítani, hiszen még a saját folytatásai – melyek koppintani próbálták a stílusát – csúnyán lebőgtek. Ezért is voltam felháborodva, mikor megtudtam, hogy sorozat készül belőle, és a Damien kudarca után úgy gondoltam, bojkottálni fogom és egy részt sem nézek belőle. Még szerencse, hogy nem tettem így, hiszen akkor lemaradtam volna az elmúlt évek legkiválóbb sorozatáról.
A felháborodásom következtében semmiféle előzetes kép- és videóanyagot nem néztem a készülő sorozatról, bár Geena Davis (Thelma & Louise, Beetleejuice) neve vonzott. A pilot premierje utáni kritikák viszont mind elismerően nyilatkoztak, főleg a rész végéről, hogy mennyire meglepő és bizakodásra ad okot. Ezért tehát én is beadtam a derekam, azután pedig részről részre egyre jobban kezdtem várni, mígnem jobban vártam az utolsó epizódokat, mint az AHS premierjét.
A pilotban megismerjük a főbb szereplőket: a Rance családot és Tomas Ortega atyát (Alfonso Herrera), aki a chicagói Szent Antal plébánia „sztárpapja” a szó szoros értelmében, újító meglátásaival, közvetlenségével, a szegényekért tett munkájával, beszédeinek emberközelivé tételével az egész egyházközösség elismerését kivívta, célja pedig nem kisebb, mint az első mexikói pápává válni, mely még hajdani nagyanyja álma volt. Annak ellenére, hogy sikert sikerre halmoz, és folyamatosan új támogatókat szerez, Tomas meghasonult önmagával, fiatal, és nem tudja, hogy megéri-e feláldoznia magát Isten oltárán, lemondva a szerelemről, családról és tulajdonképpen a világi szabadságról. Eleinte kicsit zavart, hogy a főszereplő pap úgy néz ki, mint egy modell, azt hittem, a külsőségekre lesz kihegyezve minden, de nagyon jól átadta a számomra ismeretlen színész az önmagával való viaskodást, a titkolt szerelmével való se veled, se nélküled kapcsolata pedig későbbiekben azzá változtatta, amire igazán hivatott.
A Rance család tragédiát tragédiára halmoz: az apa, Henry (Alan Ruck) egy baleset következtében agykárosodást szenvedett, ezért időközönként katatón állapotba kerül, idősebb lánya, Kat (Brianne Howey) pedig egy autóbalesetben elvesztette legjobb barátját és szerelmét is egyben, valamint balerinakarrierje is majdnem derékba tört. Mintha ez nem lenne elég, édesanyja, Angela (Geena Davis) furcsa hangokat hall a falakból, és lánya megváltozott viselkedése miatt meggyőződése, hogy Katet megszállta egy démon. A feltételezés miatt azonnal Tomas atyához fordul - egyébként az egyházat is jelentős összegekkel támogatja -, és a segítségét kéri. Az atya, aki baráti viszonyban van a családdal, többszöri látogatás után úgy véli, igaza van Angelának, csakhogy a démonnal való vérfagyasztó találkozás után bebizonyosodik, hogy tévedtek, és nem Katet kísérti a gonosz, hanem húgát, Casey-t (Hannah Kasulka).
Tomast folyamatosan álmok gyötrik egy másik papról, aki ördögűző, és a démonok félik a nevét is. A szerencsének – vagy éppen egy felsőbb hatalomnak hála – el is jut az egyházból kitagadott, kegyvesztett, megkeseredett, cinikus Marcus atyához (Ben Daniels). A férfi már gyermekkora óta ördögűzőnek volt kiképezve, rengetegszer nézett szembe gonosz erőkkel, és mindig sikerrel járt, egy alkalmat kivéve, ami olyannyira megviselte, hogy visszavonult, és saját magában is kételkedni kezdett. Az új ügy, Casey Rance esete viszont az ő érdeklődését is felkelti, ezért Chicagóba utazik, hogy segítségére legyen a zöldfülű Tomasnak. Ben Daniels sorozatszínész, nagyobb szerepet nem igen kapott ezidáig, de Az ördögűzőben ő az egyik tartópillér, és zseniálisan, élethűen alakítja a kiégett papot.
Miközben a két pap megpróbál elég bizonyítékot szerezni, hogy engedélyezze az egyház az ördögűzést, más hátborzongató események is történnek Chicagóban. Valakik brutálisan kivégeznek családokat, és az áldozatok bizonyos szerveit magukkal visznek. Marcus atya gyanakodni kezd, és egy frissen megismert, horrortúrákat vezető pár megfigyelései alapján rájön, hogy egy sátánista szervezet a Vocare Pulvare-ra, a hamvak szertartására készül, melynek keretén belül démonokat idéznek meg. Nem Casey Rance az egyetlen, akit démon kísért, csakhogy míg ő küzd ellene, mások egyesültek az entitásokkal, kommunikálnak egymással, és tervük van: a szervezet meg akarja ölni a városba érkező pápát, hogy levágják a kereszténység és a katolicizmus fejét, és átvehessék az uralmat.
Az első öt rész olyan, mintha egyfajta rebootját látnánk az eredeti mesterműnek, egy "felújított" Regannel, Carras és Merrin atyával, de nagyon is jól működik. Még az első részben van egy két jump scare jelenet, későbbiekben teljes mértékben hanyagolják a direkt sokkeffekteket és rémisztgetést, az atmoszférára és a színészekre bízzák a készítők, hogy a sorozat ijesztő legyen. Ami viszont az első ördögűzés – hiszen rengeteg van a tíz rész alatt – alkalmával feltűnik, hogy nem kizárólag CGI-jal akarták megoldani a látványt, óriási szerencsénkre. Látszik, hogy sminkekkel, maszkokkal, kontaktlencsékkel dolgoznak, és ez nem csak tiszteletreméltó, hanem sokkal jobban is működik, mint bármilyen más megoldás Az ördögűző folytatásaiban és más démonos filmekben. Rendkívül jó húzás volt az első rész végén, hogy szakítottak a közhelyekkel, és nem Kat, a bevállalós, gyönyörű, bár pillanatnyilag depressziós és zárkózott lány lesz a megszállott, hanem penészvirág húga, Casey. Casey-nek köszönhetően pedig bepillantást nyerünk a másik oldalra, amit soha nem láthattunk, a behálózásának menetébe. A démon külön karakter, akit a hátborzongató Robert Emmet Lunney játszik, tehát emberi arca van az entitásnak, aki eleinte támogatja Casey-t, mint egy képzeletbeli barát, majd szépen lassan elkezdi molesztálni, szexuálisan és fizikailag bántalmazni, hogy a lány megtörjön, és beadja a derekát. A megszállásnak három fázisa van, a behálózás, kiteljesedés és egyesülés, mikor az emberi lélek elpusztul, és az ördögűzés már hasztalan. A sorozat első fele kimondottan ijesztő, teli rendkívül jó karakterekkel és elképesztő alakításokkal mindenfelől.
A sátánisták egyik vezetője a legizgalmasabb szereplő, akiről szinte eldönthetetlen, hogy jó vagy rossz és tulajdonképpen mi a célja, mivel folyamatosan csalódik a gonosz erőkben, hogy nem díjazzák odaadó munkáját. A sátánista szervezet bemutatása is közhelymentes, mivel nem azért idéznek és gyilkolnak, szánalmas módon, hogy a sátán hálás legyen, hanem mert ők hálásak a démonoknak a kultúráért, a tudásért, és magukba engedve őket át akarják venni az irányítást a világ felett. Mindenhol ott vannak, a rendőrségen, az egyházban, az orvosok, tudósok között, ennek következtében pedig sok kis apró csavar köszönhető nekik. Viszont a legnagyobb csavar az ötödik rész, az évadfelező végén derül ki, ami az évek óta legzseniálisabb sorozattá és folytatássá tette Az ördögűzőt.
{spoiler}
A Casey-t kínzó démon számunkra ismerős, nem kezdő, sőt minden démonok királya, aki negyven éve forral bosszút: Pazuzu, aki igazából Regan MacNeilt akarja ismét megszállni, hogy befejezze a tervét, amit 1973-ban elkezdett. Én nem tudtam, hogy konkrét folytatás lesz a sorozat, és bár már az első öt részben is utaltak az első filmre, a csavar igazán meglepett. Geena Davis életének egyik legtökéletesebb alakítását nyújtja, az ötödik rész végén elkeseredésében bevallja, hogy ő Regan MacNeil, aki nevet változtatott az anyja, Chris MacNeil (Sharon Gless) miatt, aki szintén visszatér a sorozatba. És itt érkeztünk el ahhoz, hogy miért is ennyire jó ez a sorozat. Azzal, hogy Regan MacNeilt látjuk már középkorú nőként, családdal, ugyanazzal a démon által kínozva, több buktatót is felvethetett volna a a cselekmény, de a készítők rendkívül okos húzásokkal kiküszöbölték ezeket.
A legszembetűnőbb, hogy visszaemlékezéseket, régi videókat is kapunk az első film eseményeiből, de nem úgy, mint a Damiennél, ahol manipulálták a régi anyagot. Itt más színészekkel remakelték a jeleneteket, de mivel főként a könyvből merítettek a filmre való utalásokkal, kiküszöbölték, hogy a nézők összehasonlítgassák kivitelezés terén az eredetivel, hiszen például a maszkok úgysem lettek volna annyira jók, mint akkor. Ami számomra nagyon furcsa volt, az a felnőtt Regan és az anyja, Chris kapcsolata, hiszen az eredeti filmben nagyon kihegyezték, hogy mennyire szeretik egymást, és milyen közel állnak egymáshoz. Csakhogy az események után Chris nem kapott szerepeket, bojkottálták a filmjeit, és nem maradt pénzük sem, ezért lánya történetével kezdett haknizni, ami megviselte Regant, és pár évvel később megszökött, nevet váltott, és új életet kezdett. Ezekkel a húzásokkal eltörölték az eredeti film botrányos folytatásait, és megadták a készítők azt a történetlezárást, amit megérdemelt Regan MacNeil és családja.
A démon, valamint Casey és Regan interakcióinak hála arra is fény derül, hogyan hálózta be magát Regant anno, így rengeteg megválaszolatlan kérdést sikerült tisztázniuk a készítőknek. Az utolsó öt epizód a fordulat után részről részre egyre jobb lett, már hogyha ez lehetséges. A színészek a tőlük telhető legjobbat nyújtják, karaktereik kiteljesednek, minden epizód feszült és izgalmas, valamint hihetetlenül rémisztő. Megismerkedünk egy másfajta ördögűzési módszerrel is, melyet egy apácazárdában alkalmaznak, és a tisztelendő anya is egy nagyon szerethető és badass karakter.
Az utolsó részek eseményeire nem térnék ki, mert jobb, ha a nézők azokban a pillanatokban döbbennek le, de nem győzöm eléggé dicsérni a sorozat megalkotóját, Jeremy Slatert a megoldásaiért és történetvezetéséért. A finálé pedig tökéletesen lezárja a fő cselekményszálat, megadva a tisztességes befejezést a Rance családnak, akit nagyon megszerettem a tíz rész alatt, és Regan MacNeilnek, aki kész volt újra szembeszállni a legerősebb démonnal. {/spoiler}
A sorozat szinte kizárólag pozitív kritikákat kapott, imádták a nézők, mindenhol elismerték, és mindenhol könyörögnek, hogy berendeljék az új évadot. Nagyon féltem, hogy a fináléban nem sikerül majd elvarrni a szálakat, de szerencsére megkaptuk a lezárást, de nyitva hagytak kiskapukat is, amit a második évadban majd tovább fejtegethetnek, de ha sajnálatos módon kaszálják a sorozatot, akkor sem lehet hiányérzetünk. Összességében Az ördögűző az a sorozat, ami bemutatja, hogy igenis lehet jól, hozzáértően és kreatívan hozzányúlni egy klasszikushoz és pluszt adni a témához. Nagyon remélem, hogy lehetőséget kap Jeremy Slater, hogy tovább mesélje a történetét.
10/10
A sorozat nyitányát pedig még külön ide tenném, mivel az évad alatt egy alkalmat kivéve saját zenét használtak, ami a kezdő képsorok alatt is hallható, és vetekszik az eredeti zenéjével. Hárborzongató, művészi és gyönyörű.