Lucio Fulci. A rendező, aki méltán érdemelte ki – Herschell Gordon Lewisszal karöltve – a „Gore Keresztapja” becenevet. A rendező, akit Dario Argento mellett nyugodtan nevezhetünk az olasz horrorfilm legnagyobb alakjának; akinek a nevéhez olyan mesterművek fűződnek, mint a Zombi 2, vagy a nem hivatalos Halál-trilógia (Zombik városa, A pokol hét kapuja, A temetőre épült ház).

Jelen alkotás (angol nevén The Cat in the Brain) a mester legutolsó filmjeinek egyike, és tulajdonképpen munkásságának egyfajta bizarr összegzéseként is felfogható: jókora öniróniával tekint vissza korábbi legendás alkotásaira, és mutatja be azokat sajátos szemszögből, rengeteg (néha nem is annyira) bújtatott fekete humorral, hogy milyen lehet morbid horrorfilmek rendezőjének lenni. Fulci a korábbi filmjeiben is időről időre felbukkant szereplőként, de azok inkább csak cameók voltak, most viszont egyenesen a főszerepben láthatjuk a direktort. Ráadásul tulajdonképpen önmagát alakítja, dr. Lucio Fulciként szerepel, mint híres horrorfilmrendező. A cselekmény szerint Fulci egyre inkább brutális filmjeinek hatása alá kerül, és egyre nehezebben tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelet szüleményeitől. Minden apró hétköznapi dolog a horrorjelenetekre emlékezteti, mindenhol a leforgatott véres jeleneteket véli látni. A brutalitás minden formáját, végső züllöttséget, perverz orgiákat, féktelen erőszakot bemutató filmjeinek jelenetei egybemosódnak a valós eseményekkel – visszatérő motívum, hogy a néző számára is csak később derül ki egy-egy eseményről, hogy megtörtént-e vagy sem, sok „film a filmben” jelenetet is látunk. Mindeközben ráadásul egy különös gyilkosságsorozat is nyugtalanítani kezdi a meggyötört rendezőt, és úgy tűnik, hogy egy őrült pszichiáter is saját ördögi céljainak megvalósítására akarja felhasználni az egyre jobban összezavarodó főhőst.

A direktor nem megy a szomszédba a groteszk jelenetekért: a nyitányban feltűnő, az agyat belülről széttépő macska csak a kezdet. Még a Halál-trilógiához képest is elképesztően sok a brutális jelenet, tulajdonképpen az egész film a gore-műfaj csúcsra járatása, ahogyan a filmbéli Fulci által forgatott szürreális filmek is, melyek víziószerűen összeolvadnak a rendező valóságával. Sok jelenet direkt visszautalás a művész korábbi alkotásaira, mint például a kivájt szemek, vagy a sötét parkban autóban szerelmeskedő pár szerepeltetése. Ezek egy az egyben idézik a Zombi 2, a Zombik városa vagy a Pokol hét kapuja hangulatát, amire persze rásegít a hasonló – megunhatatlanul zseniális – filmzene is. Mindemellett a klasszikus slasherek előtt is tiszteleg a film, sőt olyan legendás momentumokra is visszautal, mint például a Psycho fürdőszobás jelenete.

Fulci-rajongók számára nyilván kihagyhatatlan ez a mű is, de nem véletlenül örvend kultikus státusznak a régebbi, kisebb költségvetésű horrorokat vagy az olasz filmeket kedvelők körében sem.

8/10

IMDb | mafab