Nem mondhatjuk azt, hogy King mester nem halmoz el minket évről évre folyamatosan megjelenő regényeivel. Mi, King-rajongók igazán el vagyunk kényeztetve, ha a mennyiséget nézzük, de azt azért meg kell jegyezni, igazán ritka az, hogy kedvencünk direkt folytatásokat írna. Főleg nem egy olyan regényéhez, ami annyira a figyelem központjában van és annyira epikus, mint amilyen A ragyogás. Ám szerencsénkre mindig akadnak kivételek, és King végül úgy döntött, mégiscsak folytatja leghíresebb regényét, és megválaszolja rajongói gyakran ismételt kérdését: mi lett Dan Torrance további sorsa?
Az Álom doktor tehát nem más, mint Danny Torrance. Az a Danny, akit mi aprócska, de nagyon bátor kisfiúként ismertünk meg sok-sok évvel ezelőtt. Nos, ez a fiúcska már sehol sincs, ugyanis Danny időközben felnőtt férfi lett, aki nem igazán találja meg a helyét a világban. A Panoráma Hotelben történtek folyamatosan kísértik, a képessége sem könnyíti meg az életét, éppen ezért Danny is hasonló eszközökhöz nyúlt, mint anno az édesapja, annak érdekében, hogy elnyomja a ragyogást és vele együtt az emlékeket. Egy nap azonban úgy hozza a sors, hogy sikerül segítséget találnia, és elhelyezkedik ápolóként egy New Hampshire-i hospice-házban, ahol az öregeknek segít az átkelésben. Mint azt azonban tudjuk, az idill sosem tarthat örökké, így Dannek is hamarosan egy Abra nevű kislány segítségére kell sietnie. Egy olyan kislányról van szó, aki szintén rendelkezik a ragyogás képességével, és akire sötét erők vetettek szemet. Olyan erők, amik sokkalta borzalmasabbak a Panorámában tanyát verő gonosznál.
A folytatás, mint az várható volt, igen vegyes kritikákat kapott. Nagyon sokan alapból szkeptikusan fogadták az Álom doktort, míg mások ugyanazt várták el az írótól, mint amit az első regényben kaptak tőle. Nekem is A ragyogás volt az első King-könyvem, és én is nagyon vártam, hogy megtudjam, mi is lett azzal az édes, szeretni való kisfiúval. Viszont azzal is tisztában kellett lenni, hogy eltelt jó néhány év, és egy történetet csak egyszer lehet úgy megírni, mint A ragyogást. Éppen ezért én igyekeztem úgy felfogni a dolgokat, hogy bár azonos a szereplő, mégis egy teljesen más történetről beszélünk. Lehet emiatt, bár az is lehet, hogy a rajongásom miatt, de nekem nem okozott csalódást az Álom doktor.
Igen, a közelében sincsen az első résznek, de olyan nagy baj ez? Elvégre nem lehet mindig ugyanazt a dolgot ugyanúgy leírni, hiszen akkor elveszne King és a történeteinek varázsa. Éppen ezért, ha önálló könyvként kezeljük, akkor elmondható, hogy nagyon izgalmas sztorit hozott nekünk össze az író. Van itt minden, amit szeretünk: emberi kapcsolatok, miszticizmus, kegyetlen természetfeletti erővel bíró lények, gyerekek, emberi gyötrelmek, valamint a jó és a gonosz harca. Danny karaktere végtelenül szomorú, nagyon emlékeztet Jackre, és sokszor elénk képzelhetjük azt a riadt kisfiút is, aki A ragyogásban volt. Abra pedig olyan, mint amilyen Danny lehetett volna a zűrös családi háttere nélkül. Mellettük még az Igaz Kötés elnevezésű eszelős kompánia az igazi főszereplő. Na, ezek igazán ocsmányakra sikerültek. Lehet tőlük félni, borzongani és nem egy sztorijára utal velük King. Nekem különösen tetszik, amikor a könyveit ilyen szinten összeköti a félelemkeltés irodalmi géniusza. Ebből is látszik, milyen komplex rendszer van az ő fejében, és hogyan kapcsolódnak a dolgok egymáshoz.
Igazság szerint nem sok rosszat tudnék elmondani erről a könyvről, mert tényleg fordulatos, izgalmas, rémisztő, ugyanakkor nagyon meghitt és megindító történettel rukkolt elő King. Vannak olyan részek, amikből nagyon látszik, mennyire szereti ő maga is Danny karakterét és az Álom doktor nagy elődjét. Ami viszont engem zavart, az a sztoriban lévő egyik csavar, ahogyan Dannyt és Abrát összeköti. Szerintem ez a vonal totál felesleges és értelmetlen volt. Enélkül is nagyon jól működött minden, szóval elég erőltetettnek éreztem ezt a szálat. Ennyire azért nem kellene mindenáron mindent összekapcsolni. Azt is megértem, hogy sokan hiányolták a részletesebb magyarázatokat és leírásokat Danny édesanyjáról, vagy Hallorannról. Tényleg gyorsan lezárta ezt a részt King, de biztos, hogy azért tette, mert nem akart már ebben a világban tovább időzni, hanem egy másik történetet akart helyette nekünk elmesélni. Ettől függetlenül nekem is volt emiatt némi hiányérzetem.
Egy szó, mint száz, engem továbbra is magával tud ragadni King mester világa, és nem okozott egy cseppnyi csalódást sem az Álom doktor. Megvolt minden, ami ahhoz kell, hogy elkalandozzunk ebben a világba. Tény, hogy nem volt annyira félelmetes, idegtépő és szomorú, mint A ragyogás. Bár ha őszinte akarok lenni, nekem nem is hiányzott ez. Örültem, hogy megtudhattam, mi lett Danny sorsa és hogyan alakult a további élete. A legtöbb történet úgyis mindig véget ér azzal, hogy megmenekülnek a „kiválasztottak”, de arról olyan kevés szó esik, hogyan is fognak az átélt borzalmakat követően talpra állni, és tovább élni azzal a tudással, amit megszereztek. Igen, Dannyt is maga alá gyűrte a dolog, a könyv első harmadában végig erről van szó, és ez ad egy különös hangulatot a történetnek. Ismét tudunk szurkolni érte, és hamar meg is kapjuk a feloldozást, hogy aztán egy sokkal hatalmasabb dolog kellős közepén találhassuk magunkat. Mert az élet ilyen, sosem áll meg, és sosem maradhat semmi sem ugyanaz, de a mélypontokat, ha küzdünk persze, akkor a felemelkedés és megnyugvás követi. Az Álom doktor pedig pontosan erről szól.
7/10