Ritkán csap meg ennyire a 80-as évek narancsba oltott, ködös, szintetizátoros zenével megfűszerezett mocskos világa. Az első képkockától az utolsóig fürödtem ebben, miközben néztem ezt az őrületet, amit Russell Mulcahy Peter Brennan regényéből a vászonra álmodott Razorback címmel. Ennek az úriembernek köszönhetjük egyébként a Hegylakót, valamint a Resident Evil: Extinctiont is, ami az egyik kedvenc részem a szériából, és most sem okozott csalódást Mr. Mulcahy.

Jake Cullen az ausztrál sivatagban él, és vadászként keresi a kenyerét. Egy este unokájára vigyáz, amikor egy hatalmas vadkan megtámadja őket, és elragadja a kis Sullyt. Jake-nek senki sem hisz a fenevaddal kapcsolatban, és őt vádolják meg azzal, hogy megölte az unokáját. A férfi bosszút esküszik, és megfogadja, addig nem áll le, amíg el nem küldi a másvilágra ezt a pokolszülöttet. Két évet ugrunk az időben, és New Yorkban találjuk magunkat. Beth Winters állatvédő riportot készít a kenguruk kiirtásáról, ezért Ausztráliába utazik - hogy, hogy nem a fenevad vidékére. Ráadásul a helyiek nem azok a civilizált városi népek, ezért nem fogadják kitörő örömmel. Egyik kiruccanása során túl messzire megy Beth, ezért autóbalesetet szenved, majd a fenevaddal találja magát szemben, és eltűnik. Férje mindent megtesz annak érdekében, hogy kiderítse, mi történt a feleségével. Ausztráliában aztán rá kell döbbennie, hogy a fenevadon kívül más veszélyekkel is szembe kell néznie, így összeáll a kis csapat Jake vezetésével, hogy pontot tegyenek az ügy végére.

Amint látszik, több szálon fut a történet, de nyugalom, a végére szépen minden a helyére kerül. Egy percre nem lehet unatkozni a film alatt, még a kis lelkizős drámázások is rendben vannak. Egyébként nem is árt, ha kapunk egy pillanatnyi szusszanást, mert minden 10. percben van valami kegyetlenkedés, és nem feltétlenül a vadállatra kell gondolni. A Razorback ugyanis nem csak a vadkan és az ember háborújáról szól. Kezdjük ott, hogy a helyiek nagyon redneck népek, és közöttük is akad egy testvérpár, akinél nagyobb, undorító szemétládát ritkán láttam. Beth karaktere pedig a tipikus városi riporter, aki úgy véli, a kamerája, a mikrofonja és a nagy pofája majd mindentől meg fogja védeni. Nem igazán akar látszólag sem beilleszkedni ebbe a közösségbe, aminek később meg is lesz a böjtje. Tehát kapunk egy kis vidék-város, kulturális különbségekre épülő ellentétpárt. Ez adja a film egyik fontos pillérét.

Ez azonban még nem elég a készítőknek, hiszen itt van nekünk a nagyra nőtt, hatalmas agyarai között húscafatokkal bóklászó kegyetlen fenevadunk. Nem meglepő, hogy a dög egy mutálódott szörnyecske. Az nem derül ki, hogy miért lett ilyen, de nem is lényeges. Az viszont annál inkább, hogy mit is jelképez ez a lény. Nem csak emberekre támad, hanem mindenre, ami mozog, még a sajátjait is megöli és veszélyezteti. Ahogyan a készítők megmutatják nekünk, nagyon nehéz nem észrevenni, hogy a vadkan a hatalmasra duzzadt emberi faj metaforája, melynek rettenetes, önpusztító ereje van, nem tiszteli a természet törvényeit és mindent elpusztít, ami csak az útjába kerül, nem kímélve a sajátjait sem. Ez a rettenetes fenevad bizony mi vagyunk. Elég nyugtalanító ezt látni és belegondolni a következményekbe, márpedig a Razorbackben nem egy pont van, amikor akaratlanul is ez jut az eszünkbe.

Ha valaki nem lenne vevő a mögöttes tartalomra és társadalomkritikára, akkor még mindig ott vannak a támadások és a további kegyetlenkedések, amikből tényleg nincsen hiány. Az egész filmet pedig keretezik a fülledt, forró nappalok és a borzasztóan hideg, rideg éjszakák. Borzasztó elhagyatottság vesz erőt az emberen, ahogy nézi ezt a vad, megzabolázhatatlan, durva, ugyanakkor a maga nemében gyönyörű vidéket. Ráadásul a színészi játék is rendben van, hála istennek, vannak meglepő húzások a filmben, és van, akiért lehet szurkolni. Persze nem hibátlan alkotás, a vadkant inkább ne mutassák közelről, mert elég viccesen néz ki, nagyon látszik, hogy nem igazi. Igyekeztek is az alkotók sok-sok közeli beállítással elterelni erről a figyelmünket, több-kevesebb sikerrel. Kicsit a karakterek „egymásra találása” is esetlen, nem teljesen kidolgozott, bár annyira nem zavaró, mint lehetne. Én jól szórakoztam ezalatt a másfél óra alatt, és a természet kontra emberiség témájú filmek egyik igen jól elkészített darabját ismerhettem meg, ebből ítélve ausztrál testvéreink értik a dolgukat. :)

6/10

IMDb | mafab