Tom Ford világhírnévre tett szert, mint divattervező elismert kollekciókat mutatott be, a divatszakmában nagy névnek számít, de ki hitte volna, hogy sikerül meghódítania a filmipart is úgy, hogy két film után a legtehetségesebb rendezők közé emelkedjen? 2009-ben letette az asztalra az Egy egyedülálló férfi című drámáját, melyet a kritikusok az egekig magasztaltak, majd egészen 2016-ig kellett várni, hogy új filmmel, az Éjszakai ragadozókkal (Nocturnal Animals) jelentkezzen, mellyel olyan bosszúthrillert készített Amerikának, mint Dél-Koreának Chan-wook Park.
Susan Morrow (Amy Adams) jól menő gazdag, stílusos galériatulajdonos, legutóbbi bemutatója is óriási sikert aratott. Élete lenyűgöző, ő mégsem boldog, kapcsolata sem olyan, amilyennek akarja, és mintha saját magát sem találná meg, elégedetlen teljesítményével és életével. Egyik nap exférje, Edward (Jake Gyllenhaal) húszévnyi hallgatás után elküldi neki legújabb könyvét, az Éjszakai ragadozókat, melyet Susannak dedikált, és azt akarja, hogy a nő olvassa el először. Ahogy Susan megkezdi a regény olvasását, kibontakozik a szemünk előtt az erőszakos és kegyetlen történet egy családról.
A történetben Tony (Jake Gyllenhaal) feleségével és kamaszlányával indul útnak, éjszaka viszont egy háromfős banda leszorítja őket az országútról, és megkezdődik élet-halál küzdelmük a férfiakkal, akiknek a szándéka kiszámíthatatlan.
Susan a könyv olvasása közben saját közös életükre gondol Edwarddal, kénytelen szembenézni saját magával, és hogy mit tett házasságuk alatt, és vajon a férfi milyen célból dedikálta neki a regényét.
Az irodalomban általában az írói én nem azonos magával az íróval, hiszen ahogyan elkészült a mű, az író is kívülállóvá, olvasójává válik alkotásának, ebben az esetben viszont direkt ki is van emelve Jake Gyllenhaal szerepduplázásával, hogy az exférj saját magát írta bele a könyvbe, egy olyan fiktív történet részeseként, ami Susannel közös házasságának az ő szemszögéből átélt metaforája. A regény húszévnyi felgyülemlett fájdalom, szenvedés és feldolgozatlanság materializációja, melyet a fájdalom kiváltójának címzett, hogy megismerje szimbolikusan, mit művelt közös életük alatt. Természetesen a mondanivaló nem fekete-fehér, a keretül szolgáló cselekményben nincsenek negatív vagy pozitív karakterek, csupán a boldogságot kereső, meggyötört lelkek. Susan sem egy gazdag, unatkozó asszony, hanem egy olyan nő, aki egész életben kereste boldogságának kulcsát, amikor viszont azt hitte, megtalálta, rá kellett jönnie, hogy az igazi boldogságát régen elvesztette, mert nem igazi dolgokra vágyott.
Tom Ford rendkívüli párbeszédeket adott karakterei szájába, melyhez Austin Wright regénye szolgált alapul, de a forgatókönyv kiválóságáért is Fordot illeti az elismerés. Többször döbbenten gondoltam bele, mennyire hitelesek és életszerűek, valahol közhelymentes igazságokat tartalmaznak az elhangzott mondatok, kiváltképp Edward és Susan dialógusai, valamint a Laura Linney által alakított anyával folytatott beszélgetések. A remek párbeszédeket elképesztő színészi alakítások támasztják alá, egytől egyig, számomra Jake Gyllenhaalról nem nehéz feltételezni a Fogságban óta, hogy kiváló alakítást tud nyújtani, de végre Amy Adams elismertségét is tökéletesen megértem. A főszereplők mellett Michael Shannon és Aaron Taylor-Johnson is emlékezetesen alakít, díjjelölések szempontjából méltatlanul alulértékelt maradt a stáb és a film maga is.
A rendkívül megviselő történet keretéül kimondottan ízléses művészfilmes stílust alkotott Tom Ford; megmutathatta, hogy a divatszakmában sem a semmiért ért el sikereket. A díszletek, a kamerabeállítások, a ruhák végtelenül ízlésesek, ahogyan a zenei aláfestés is, egy kicsit a tavalyi egyik kedvencem, a Neon Démon is eszembe jutott a látványvilágról. De nem minden a külsőség, az Éjszakai ragadozók egy szívszorító bosszúfilm szerelemről, a szeretetet és gyűlöletet elválasztó rendkívül vékony határról és a kegyetlenségről. Van pár apróbb hibája, de egy olyan filmnél, ami után letargikusan érzem magam, mélyen megérint és még éjszaka is a látottakon gondolkodom, fel sem fogom hozni. Mindenkinek lelkesen ajánlom a megtekintését, de csak óvatosan, megfelelő lelki állapotban, mert Tom Ford megragadja a néző szívét, két órán keresztül csavarja, hogy végül kitépje, és csak az üresség, szomorúság és elhagyatottság maradjon utána.
10/10