“Nem tudott többé ellenállni a késztetésnek; csak egyetlen gyógyír létezett a dühre, ami kínozta őt. Engedett hát neki – életében először elvette egy másik ember életét. S miután megtette, nem érzett bűntudatot, sem félelmet vagy idegességet, csakis szabadságot. Minden akadályt, mindent megaláztatást félresöpörhetett az útjából ez az egyszerű, pusztító cselekedet: GYILKOSSÁG.” Ezeknek a soroknak a felolvasásával kezdődik az 1982-ben elkészített Tenebre című Dario Argento-alkotás. Egyből megfogott ez a pár mondat, már csak az volt a kérdés, hogy a folytatásban is ennyire lebilincselő lesz-e a film.

A fenti sorok szerzője Peter Neal író, aki könyve, a Tenebre népszerűsítő körútjára érkezett Rómába. Művében egy pszichopata gyilkos borotvával „tisztátalan” embereket gyilkol. Mint ahogyan az lenni szokott, az írott szónak hatalma van egyesek elméje felett, így Peternek hamarosan azzal kell szembesülnie, hogy valaki lemásolja a könyvében leírtakat. Gyilkosunk borotvával átvágja egy fiatal zsebtolvaj csaj torkát, miközben a Tenebre néhány oldalával kitömi a száját. A rendőrség felkeresi Petert, hogy kikérdezze az írót, aki hamarosan már üzeneteket is kap a gyilkostól. Az áldozatok egyre gyűlnek, az ügy viszont egyre bonyolultabbá és értelmetlenebbé kezd válni. Ez pedig mindenkit kezd lassan teljesen megőrjíteni, Peter pedig megtapasztalja, milyen lehet könyve szereplőinek élete.

Argento ebben a filmjében régi klasszikusának, a Mélyvörösnek a legzseniálisabb húzását alkalmazza, vagyis elrejt kis nyomokat a filmben, kvázi segíti a nézőt, hogy ő maga találja meg a gyilkost. Persze ahogyan Agatha Christie, úgy Argento sem állít minket könnyű feladat elé, nagyon kell figyelni, hogy megtaláljuk a nyomokat. Ráadásul annyi lehetséges gyilkost kapunk, hogy az már szinte embertelen. A filmben látott szereplők legtöbbje vagy defektes, vagy nagyon jó indítéka van, vagy mindkettő. Szóval, válogathatunk szép számmal. A rendező a gore-ral sem fukarkodott, és kapunk szépséges, bögyös csajokat is rendesen. Egyik kedvenc színésznőjének, Daria Nicolodinak (Mélyvörös, Pokol, Phenomena) is központi szerepet adott Argento, igaz, talán Anne karaktere lehetett volna erősebb is. Anthony Franciosa pedig nagyon rendben van, igazán jól hozza az önimádó Peter szerepét. Az is nagyon jó, hogy a cselekmény legtöbb része nappal történik, tehát Argento minden sejtelmességtől megfosztja a nézőket. Ez itt egy kőkemény, hús-vér gyilkos, aki elég elborult ahhoz, hogy nem kell neki a sötétség biztonságot adó leple mögé bújnia. A film címe is az emberi elmében és lélekben megbúvó romlottságra, sötétségre utal.

Amiről még nem esett szó, pedig már jó pár giallóról írtam, az az, ahogyan kivitelezik ezekben a filmekben a gyilkosságokat. Ugyanis ezekben az alkotásokban minden áldozat kap egy kis főszerepet is, csak ehhez meg kell szegényeknek halniuk. Argento, mint minden más giallo rendező, igyekszik kis minifilmekként bemutatni a gyilkosságokat. Éppen ezért nagyon közelről felvett, hosszan elnyújtott jeleneteket kapunk, több beállításból megmutatva a nézőknek, ahogyan lecsap a gyilkos, ahogyan az áldozatba vág az éppen adott fegyver, és ahogyan a vér kibuggyan. Ezzel a módszerrel nagyon művészi szintre tudják emelni a gore-jeleneteket, szinte szépnek lehet mondani, ahogyan átvágnak egy torkot, ami lássuk be, elég beteg dolog. Szerencsére a Tenebre úszik a vérben, és az ilyen jelenetekben, így bőven akad néznivalónk.

Összességében nem rossz film a Tenebre, ráadásul igen kemény és elgondolkodtató kérdésekkel foglalkozik, ami ad egy komoly töltetet is a filmnek, és ezáltal más szintre helyezi ezt az átlagos giallót. Az is igaz, hogy ha ez és a sok szépen megkomponált gyilkosság nem lenne, akkor bizony rámondhatnánk, hogy elég unalmas a film, és logikailag is akadnak buktatók. Szerintem Argento néha nagyon megkeverte a szálakat, sokszor csak kapkodtam a fejemet, hogy most akkor ki kivel van és mit akar. Általában dicsérni szoktam a történetkezelést, de most túlbonyolította a dolgokat a rendező, amivel nem sok esélyt adott a nézőinek arra, hogy jobban átlássák és megértsék a történéseket. Persze megkapjuk a szokásos dupla csavart a végére, de ha odafigyeltünk, akkor elég hamar rájöhetünk a fő szálra, ami ráadásul még inkább levont a film értékéből, hiszen a második csavar nagyon erőltetettre sikeredett. Szóval a gyilkosságok, a képi megjelenítés és az alapötlet ötös, de a megvalósítás és a történetszerkesztés bizony sok helyen félrecsúszott. Nagyon kár érte, de egy próbát mindenképpen megér a Tenebre.

5/10

IMDb | mafab