Elég nagy szívfájdalmam, hogy az elmúlt években elég kevés ikonikus gonosztevőt kaptunk a filmkészítőktől. Persze akadnak kivételek (pl. Hideg préda), de lássuk be, inkább a régi jól bevált figurákat használják, mint Freddy, Jason vagy Ghostface. Szívesen megnézem ezeknek a gyilokhuligánoknak az újabb rémtetteit, de örülnék neki, ha több új belezőcsászár csatlakozna az oldschool dream teamhez. Szerencsére az ausztrálok is így gondolkodtak, és megalkották nekünk a sorozatgyilkos Krokodil Dundee-t, becsületes nevén Mike Taylort.

Liz, Kristy és Ben Ausztráliában szelik az utakat, hogy eljussanak a legendás Wolf Creek Nemzeti Parkba. Igazán jól szórakoznak, megy a tábortűz melletti ivás, meg az autókázás, a poénkodás, és egy kis kialakulóban lévő románcot is kapunk, tehát csak a szokásos. Pechjükre lerobban az isten háta mögött a kocsijuk, és nagyon úgy néz ki, hogy egy darabig a sivatagban ragadtak. Ekkor azonban felbukkan egy segítőkész ausztrál cowboy, aki felajánlja, hogy elvontatja őket és megjavítja a kocsijukat. Jobb híján a fiatalok belemennek, meg amúgy is nagyon rokonszenves az ürge, így teljesen gyanútlanul iszogatnak vele, ám a másnap az egyik legbrutálisabb másnap, amire ébredhettek.

Én nagyon szerettem ezt a filmet. Természetesen megkaptuk a szokásos kliséket, de sikerült feltölteniük azokat, így nem vált unalmassá vagy túlzottan ismerőssé a film. Kezdjük ott, hogy a három fiatal nem idegesített. Hihetetlen, de teljesen rokonszenvesek voltak, ráadásul volt bennük végre egy kis ész is, amit ritkán látni az ilyen típusú filmekben, pedig jót tesz a sztorinak, mert így nem annyira egyoldalú a küzdelem. Sokan felróják, hogy sokáig építik a karaktereket, én azonban nem éreztem hosszúnak a felvezetést. Ennyi kellett, hogy rendesen megismerjük a tájat, a karaktereket és a gyilkost is. Tök jó, hogy az egyik pillanatban még a tábortűz mellett nevetgélnek, aztán egyszer csak bumm, és hőseink hirtelen már ott fekszenek a padlón és egyéb helyeken kikötözve. A tempó, a feszültség, a kínzások minden nagyon a helyén van, és tényleg ügyesen egyensúlyoznak a készítők, a váltás pedig hirtelen csapja arcon a nézőket. Habár nincsen benne annyi gore (viszont ami van, az nagyon erős), de nem is kell, a megfelelő hangulat garantált.

Mike Taylor pedig tökéletes ausztrál prototípusa az eddig látott kegyetlen sorozatgyilkosoknak. Borzasztó ilyet mondani, de nagyon szórakoztató karakter, igazán ütős és megmosolyogtató beszólásai vannak. Mindemellett pedig egy vérbeli pszichopata, és olyan hangulatingadozásai vannak, hogy öröm volt nézni. Az egyetlen állandó vonása a nyilvánvaló őrülete mellett az a féktelen jókedve. Ez a pali állandóan röhög és tréfál, igazán karakteres, álnok rohadék, akiből többet is elnéznénk. Ráadásul a filmben nem ő az egyetlen, akinek ki vannak szolgáltatva a fiatalok, de nem ám. Greg McLean másik főszereplője Ausztrália, ami vad, betörhetetlen és kegyetlen, miközben végtelenül szép. A turisták azért mennek ide, hogy megismerjék ezt a végtelen vidéket, de abba már nem gondolnak bele, hogy mi van, ha a táj nem ereszti őket? Mi van, ha ott találják magukat a végtelen pusztaság kellős közepén kiszolgáltatva magukat az elemeknek, és senki sincsen, aki segítene rajtuk? Ilyen környezetben pedig a túlélés esélye igencsak alacsony, hát még ha az emberre egy pszichopata vadállat is vadászik.

Nem mehetek el szó nélkül az igaz történet alapján felütés mellett sem. Tudom, hogy manapság ez már mindennaposnak számít, de Greg McLean tényleg igazi sorozatgyilkosokról mintázta Mick Taylor karakterét olyannyira, hogy a film bemutatását is el kellett halasztania. Bradley John Murdoch volt ugyanis az egyik ihletadó, aki egy brit turistát megölt, annak barátnőjét pedig súlyosan bántalmazta, és éppen a bemutató környékén zajlott a tárgyalása, ezért napolták el a filmet. A másik gyilkosunk Ivan Milat volt, akit hátizsákos gyilkosként neveztek el és arról volt nevezetes, hogy megverte, leszúrta, meglőtte, megfojtotta és lefejezte áldozatait. McLean kettejük ötvözetéből alkotta meg Taylort, akinek az a legfőbb szórakozása, hogy turistákat vadászik le, majd otthonában kínozza őket, és egyéb dolgokra is használja a delikvenseket. Szóval legalább annyi valóságalapja van ennek a filmnek, mint mondjuk A texasi láncfűrészes gyilkosnak, vagy a Psychónak.

Szóval nem igazán tudok rosszat mondani erről a filmről, talán csak annyit, hogy kevés volt ez a három turista a játékidő szempontjából. Igaz, hogy rendesen megismertük őket, de aztán folytatni is kellett a filmet, és így akadnak kisebb-nagyobb ritmusbeli hézagok. Látszott, hogy egy-két jelenettel és megoldással csak az időt akarták húzni, így kicsit izzadságszagú a dolog, de szerencsére nem annyira, hogy rontsák az élményt. Az igazság az, hogy a Wolf Creek egy baromi jó film, ami ugyan nem hemzseg a gore-ban, de igazán izgalmas és ütős darab, átgondolt és kidolgozott koncepcióval, valósághű tálalásban, király befejezéssel. Ám a legnagyobb érdeme, hogy nem gondolta túl magát, nem misztifikált semmit, hanem visszanyúlt a gyökerekhez, és mindemellett nem egy, hanem két veszedelmet is sikerült nekünk adni: Mike Taylort és az ausztrál tájat.

8/10

IMDb | mafab