Elgyötört arcok fénylenek a sötétben. Az, hogy nagyon korán van, vagy nagyon későn, nézőpont kérdése, de az egyszer biztos, hogy rengetegen sorakoznak a City Center bejárata előtt, sátrakkal felszerelkezve, abban a reményben, hogy álláshoz juthatnak. A gazdasági válság teljesen tönkretette milliók életét, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra talpra tudjanak állni. Férfiak, nők, idősek, fiatalok, gyermekesek és egyedülállók várják, hogy kitáruljanak az ajtók és velük együtt a remény, hogy újra teljes életet tudnak élni. Ám egyszer csak vakító fénysugár szakítja meg a jobb jövőbe vetett álom foszlányait. Egy hatalmas Mercedes jelenik meg az épületnél, és ahelyett, hogy megállna, felgyorsít és belehajt a tömegbe, széttépve a reményt és vele együtt megannyi embert is.

Bill Hodges 62 éves nyugdíjas rendőrnyomozó, akit megoldatlan és lezáratlan ügyei kísértenek. Elveszítette önmagát, egyedül van, naphosszat bámulja a tévéjét, valamint a kezében lévő pisztolyát. Nem látja semmi értelmét az életének. Ennek az állapotnak vet véget egy levél. A City Center mészárosa, Mr. Mercedes felkeresi a nyomozót, gúnyolódik rajta, és táplálni akarja Bill reményvesztettségének lángját, hogy aztán az felégesse a férfit. Számításai azonban nem jönnek be, sőt! Billben felébred valami, amiről azt hitte, már kialudt, és a brutális, lelketlen gyilkos nyomába ered, ugyanis Mr. Mercedes ténykedése nem ért véget, a City Center csak a kezdet volt.

Nagyon sokan úgy vélik, Stephen King a rémmesékhez ért igazán, és meglepődnek, amikor igazi krimibe oltott thrillert kapnak a horrorsztorik helyett. Én kifejezetten szeretem az írónak ezeket a műveit. King képes arra, hogy az olvasója mindent maga előtt lásson, érezze az illatokat, és azonosuljon a szereplőkkel. A Mr. Mercedes gyilkosa lehet, hogy nem földöntúli jelenség, de ettől függetlenül egy rémesen undorító alak, aki nem érdemli meg, hogy embernek nevezzük. Bill pedig nagyon szerethető karakter, egy olyan szereplő, akiért igazán lehet szurkolni. Mellettük pedig kapunk elég mellékszereplőt is, akikért szintén tudunk izgulni, és akiknek az elvesztése nagyon fájdalmas, már amennyiben elveszítjük őket.

King klasszikus forgatókönyvet követ: a jó és a gonosz harcának lehetünk szemtanú, rettenetesen feszült hangulata van a könyvnek. Én egyszerűen faltam minden egyes szavát. Nem tudtam letenni, még annak ellenére sem, hogy komolyan bántott. Hiába tudom, hogy az író egyik örök receptje az, hogy megszerettet velünk embereket, hogy aztán elvegye őket tőlünk, valahogy mindig kimegy ez a fejemből olvasás közben. Aztán persze jön a büntetés, amiért elfelejtettem, hogy az életben nincs olyan, hogy csak nyerünk.

Az utolsó utáni pillanatig nem lehet tudni, ki fogja megnyerni ezt a harcot. Eközben pedig betekintést nyerhetünk egy gyilkos elmebeteg agyába és lelkébe, már ha feltételezzük, hogy van neki ilyen. Mr. Mercedes pedig igazán ocsmány, beteg alak, ehhez kétség sem férhet. Meg akartam ugyan tudni, hogy miért teszi, amiket tesz, de közben azt kívántam, bárcsak ne tudnám. Ezt azzal ellensúlyozza King, hogy közben Hodges szándékait, múltját, motivációját és személyiségét is feltárja nekünk, ami némi napfényt hoz a sötétségbe.

Én imádtam ezt a könyvet, és nagyon boldog vagyok, hogy King trilógiában gondolkodott, melynek főszereplője Bill Hodges nyomozó. Ez a karakter tényleg több történetet érdemel, és annyit elárulhatok, a három könyv nem csak Bill köré épít. King semmit sem szokott lezárni, és különösen figyel arra, hogy az olvasói lelkét szétcincálja, ezzel is bevonva őket a cselekménybe. Hogy hogyan ér véget Hodges és a City Center gyilkosának párharca, azt nem árulom el, tessék elolvasni, mert ez egy olyan történet, amit hatalmas hiba lenne kihagyni.

8/10