Joe Hill nem más, mint Stephen King kisfia, és hát az alma nem esett messze a fájától, így ő is írónak állt. Szerencsénkre örökölte apja tehetségét, és igen kiváló művekkel ajándékoztatja meg a borzongásra vágyó olvasókat. A Szarvak szám szerint a második regénye, melyből 2013-ban Alexandre Aja készítette el saját filmes verzióját Daniel Radcliffe-fel a főszerepben. Nézzük, hogyan sikerült az alapmű!

Ignatius Perrish szörnyű másnapra ébred. A feje hasogat, szédül, és nem teljesen tiszta, mit is csinált az előző éjszaka. Az egyszer biztos, hogy ivott, méghozzá nagyon sokat. Ez azonban nem magyarázza, hogyan nőhetett ki a szarva. Iget ugyanis a tükörbe nézve ez a látvány fogadja. Értelemszerűen kissé kiakad a látványon, ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a szarvnak különös hatalma van az emberek felett. Kimondatja velük a legsötétebb gondolataikat, titkaikat és vágyaikat, amik megtételéhez Igtől várják a visszaigazolást. Ez így is elég megterhelő, hát még olyankor, ha mindenki meg van arról győződve, hogy Ig egy kéjgyilkos, aki hidegvérrel megölte barátnőjét, Merrint, és csak apja pénzének köszönhetően menekült meg a börtöntől. Hősünk hamarosan rájön, hogy okkal nőttek szarvak a fejére, egyfajta démonná téve őt, hiszen így megadatott neki a bosszú lehetősége. A kérdés csupán az, hogy ha él ezzel a hatalommal, mivé fog válni?

Nos, a film egy darabig nagyon hűen követi a könyvben történteket, de aztán igencsak eltérnek egymástól. Ez a film kárára válik, míg a könyvnek a javára írható. Itt most nem a szokásos fanyalgásról van szó, hogy bezzeg a könyv mennyivel jobb, ez csupán ténymegállapítás volt. A könyvben ugyanis pontosan lehet tudni, hogy

{spoiler}Ig ártatlan, és az is nagyon hamar kiderül, hogy ki volt a tettes.{/spoiler}

Ami azonban még lényegesebb az az, hogy a könyvben megismerjük a történetet több nézőpontból. A karakterek sokkal összetettebbek, és ezáltal az egész sztori értelmet nyer. A filmben sokáig megy a csiki-csuki, hogy vajon ki volt a gyilkos, éppen ezért a szereplők viszonyát is megváltoztatták, vagy lényegesebb karaktereket háttérbe szorítottak. Hill azonban nagyon ügyelt arra, hogy mindent okosan felépítsen, és a könyv egy bizonyos pontján váltson, hogy aztán a gyilkos motivációiról, életéről, tetteiről, az ártatlanokhoz fűződő viszonyáról tudhassunk meg többet. Ig karaktere is összetettebb, mint ahogyan a bátyja, Terry sincsen elnagyoltan ábrázolva. Nem az akció vagy az összecsapás a lényege a történetnek, hanem a folyamat és a történések, amik által eljutunk a katarzishoz.

Egyértelmű, hogy Hill nagy hangsúlyt fektetett a vallásra, annak különböző értelmezéseire, és az emberek hithez való viszonyulására. Az is látszik, hogy mellette azt akarja nekünk elmondani, hogy a tetteinknek bizony komoly következményei lehetnek, ami az odáig elvezető döntéseink sorozatából adódik. Sokszor én is megálltam a könyv olvasása közben, és elgondolkodtam a felvetéseken.

Viszont egy ponton Hill túltolja a miszticizmust, és a végére igencsak belekavarodik az egyik szálba, ami szerintem teljesen felesleges volt, és rontotta az addig felépített, remek sztorit. Volt egy pont, ahol konkrétan már le akartam tenni a könyvet, de szerencsére a következő oldalon vége lett ennek a résznek, és utána már visszatért minden a rendes ösvényre, hogy kikerekedjen belőle egy remek és nagyon szép befejezés az újrakezdésről. Szóval, kicsit terjengős néhol, van egy-két oda nem illő fejezet, és 50 oldallal lehetne rövidebb is, viszont ezt leszámítva baromi érdekes olvasmány, kiváló karakterekkel, erős mondanivalóval egy szomorú történetről, vallásról, és magáról az életről.

7/10