Idén két magyar horrort is láthat a nagyérdemű. Azonban míg a Pince a jól ismert slasher-koncepciót járja körül, addig Lichter Péter filmje, a Fagyott május szinte minden műfaji konvenciótól elrugaszkodik. És hogy milyen ez az eltávolodás? Eleinte persze szokni kell, de sikeres, rendkívűl hatásos, ugyanis rég nem féltem ennyire a moziterem sötétjében.

Az erdő rendkívűl misztikus, különleges energiájú hely az ember számára. Egykoron a hazája volt, azonban miután elindult a glóbusz meghódítására, elhagyta azt, és már csak vendégként tér vissza néha. Tudja, hogy valamikor itt tengette napjait, hogy valamikor szoros kapcsolatban álltak, azonban ez már nem az ő otthona. Ambivalens emóciókat keltő hely ez, ahová néha kirándulni megyünk, egy kicsit lazítani, meditálni, hogy elbújjunk a rohanó világ gondjai elől - ilyenkor mintha nyugodtak lennénk. Máskor meg elfog minket az elveszettség érzete, és úgy érezzük, el fogunk veszni a sűrű, sötét, áthatolhatatlan rengetegben, és senki nem fog megtalálni minket, itt fogunk elpusztulni, magányosan, félelemben.

Így tehát nem meglepő, hogy az erdő gyakori horrorfilmes helyszín, Lichter Péter horrorja azonban tartózkodik a sablonoktól, senki nem olvas fel egy okkultista könyvből, hogy ezáltal valami gumimaszkú gonoszt szabadítson az erdőben túrázókra, és nem is valami urban legendet hajszolunk kamerákkal, vinnyogó, hülyébbnél hülyébb döntéseket hozó tinikkel. Nincsenek szörnyek, de még jump scare-ek sem, a Fagyott májusban csak az erdő van és mi: csakis a tőle való félelmünket jeleníti meg, azt az érzést, amikor egyedül bóklászunk az erdőben, és ránk nehezednek a fák sötét árnyai.

A történet legalább annyira ködbe burkolódzik, mint néha az erdő. A nyitófelirat szerint 1990-ben járunk, az összeomlás után. Úgy tűnik, Közép-Európa egy alternatív rendszerváltáson esett át, aminek következtében kvázi a világvége jött el, de a hogyanokról és a miértekről semmit nem tudunk meg. Főhősünk (aki gyakorlatilag mi vagyunk, köszönhetően az E/1-es nézőpontnak, de nincsen kameránk, mindent a saját szemünkön keresztül látunk) egy elhagyatott erdei viskóban tengeti sivár életét, és mindennap az erdőt járja, élet után kutatva. Egyetlen "társa" egy Commodore 64, ebbe írja naplószerű bejegyzéseit Annának, akivel a szövegek és a néha feltűnő, jól elhelyezett archív felvételek tanúsága szerint közeli kapcsolatot ápolt, mielőtt eljött az apokalipszis. Egy nap a rég elhagyatott gyerektábor romjainál észrevesz valakit, és utánaered, azonban az illető eltűnik. Vajon tényleg van még rajta kívül valaki az erdőben, vagy csak a magány szelleme játszik a képzeletével?

A posztapokaliptikus, "ember az ember nélküli világban" koncepció csupán arra szolgál, hogy még jobban erősítse erdőbeli magányunkat, így a sztori minimalizmusa és fátyolossága megérthető. Az erdő zseniális, bőven művészi képei, valamint a remek hangkeverés hihetetlenül nyomasztó atmoszférát kölcsönöznek a Fagyott május sivár, civilizáció utáni világának. Megyünk előre a végig barátságtalan hangulatot árasztó erdőben, mélyen a kilátástalanságban. Bizonyos időközönként bekerül valami szokatlan a képbe, valami, ami változást hoz az itteni élet egyhangúságába, az egyik jelenetben például egy gyereksírás - mi pedig fogjuk az elemlámpánkat és nekirontunk a sötétségnek, hogy aztán egy olyan hihetetlenül feszült felvételt kapjunk, amit ritkán tapasztalhat meg a horrorrajongó.

Egy idő után aztán ez a sok sétálgatás már nemcsak viszolygást, hanem egy pici ásítozást is kicsal a nézőből (úgy érzem, egy nagyon kicsivel hosszabb a játékidő a kelleténél), szóval nyilván ez a film sem hibátlan, de egy kivételes munka. Persze nem való mindenkinek. Aki vérre, belezésre, vagy a filmtörténelem 347-ik elátkozott kastélyára feni a kését, az maradjon otthon, aki viszont egy főleg a hangulatával operáló, bámulatosan szépen fényképezett és ügyesen megszerkesztett horrorra vágyik, amely nem rest fityiszt mutatni néhány meglehetősen elhasznált műfaji elemnek, az nyugodtan tehet egy próbát Lichter Péter kísérleti filmjével.

A Fagyott májust június 21-ig még tuti, hogy megnézhetitek az Art+ Cinemában.

7.5/10

IMDb