Köszönjük Jokernek a játékkritikát! A Péntek 13 franchise-t feldolgozó cikksorozatunkat itt találjátok.

Egy remake elkészítése filmekben hatalmas feladat a készítők számára – nos, mi a helyzet, ha egy klasszikust játékba ültetnek át?

Mind ismerjük azt a tényállást, miszerint a filmből készült videojáték-adaptációk az esetek túlnyomó részében egy fabatkát sem érnek. Az ember ellehet velük ideig-óráig, de semmi pluszt nem ad a játékiparnak, és könnyen felejthető mind. A legjobb példa erre a borzasztó Rambo adaptáció, melyet rengetegen vártak, azonban a filmeknek a kislábujjáig sem ért fel sem hitelesség, sem pedig minőség tekintetében. Az Illfonic így hatalmas fába vágta a fejszéjét, machetejét, csákányát és dárdáját – nézzük, hogyan boldogultak a feladattal.

Jómagam világéletemben kerültem a horrorjátékokat, tekintve, hogy egyes filmek is képesek nagyon kikészíteni – a műfajt inkább könyvek, képregények és társasjátékok formájában élvezem igazán. Pár videót megtekintettem a játékról, mielőtt a beruházásról döntöttem volna, végül pedig konstatáltam, hogy ez egyáltalán nem olyan ijesztő, tökéletesen beleillik az én tűréshatáromba.

Tévedtem.

A játék három, nagyon autentikus helyszínen játszódik, mind a Kristály-tó körüli területeken. Sok különbség látványvilágban nincs a térképek között, ezt viszont nem emelném ki, mint negatívum, két okból is: a független fejlesztők általában szűkös kerettel rendelkeznek, aminek az eredménye, hogy sakkozniuk kell, mi fér be a végtermékbe. A másik pedig, mint írtam, minden helyszín egy, a széria szempontjából kulcsfontosságú tó körül található meg – általában ilyen közel egymáshoz nagyon ritka, hogy változzanak a környezeti elemek.

Jason mindig éjszaka csap le a gyanútlan táborozókra – akikből egyszerre nyolc is lehet – így az atmoszféra teljesen adott egy kis borzongáshoz, vagy épp daraboláshoz.

Minden túlélő felruházható egy képességgel, mely bónuszt biztosít számára a kezdetektől – ezek segítségével könnyebben azonosulhatunk velük. Ilyen bónuszokhoz pontok elköltésével juthatunk – én elsőre egy „asztmás” karaktert kaptam, akinek az előnye, hogy egy gyógyító géllel indítja a játékot. A kreatív elnevezés, és egy kis történet belecsempészése a játékmenetbe hatalmas pluszpontot jelentett számomra.

Az összes karakter kicsit eltérő statisztikákkal – az okos lány gyorsabban javít, és ügyesebben rejtőzködik, a sportoló pedig erősebb a többieknél.

Jason esetében kicsit más a helyzet – nála kifejezetten fontos, hogy melyik manifesztációját választjuk, ugyanis mindegyiknek más gyengeségei és erősségei vannak. Az összesen hat gyilkost a filmek különböző részeiből emelték át a készítők, nem sorrendben. Találkozhatunk a klasszikus karakterrel, a Jason Lives változattal, a második rész csákányos verziójával vagy akár a „Jason goes to hell” borzalmával.

A hitelességre abszolút nem lehet panasz – látszik, hogy a készítők valóban a film és a műfaj rajongóinak is szerettek volna kedvezni. Egy tapasztalt rajongót már nem biztos, hogy meghatja, ha az egyik csapattársának feje métereket repül el épp a szeme láttára, viszont azok, akiknek ez a nyitány a műfajban, egészen biztos, hogy lesz pár felejthetetlen pillanata.

A légkör eleinte lehet akár vicces is a játékban – erre pedig rásegít a hangalapú csevegés, ami lételeme lehet a túlélésnek. Vannak személyek, akik kommunikáció helyett inkább különböző zenéket játszanak be, de szerencsére ez a ritkább esetek egyike. A nagy része a túlélőknek valóban félti az életét, és ez adja a játék sava-borsát. Amikor legyintenénk, hogy most nem ijedünk meg, hisz ilyet már ezerszer láttunk, egy belső feszültség termelődik bennünk, hiszen nem szeretnénk hamar a gyilkos kezére jutni, elvégre nem ezért kerestük a meccset.

Személyes tapasztalatom, hogy a gyilkosok kihasználják a félősebb játékosok által nyújtott előnyeiket – ezt pedig a folytonos mikrofonos kommunikáció jelzi talán a leginkább, amit Ő is hall, ha a közelben van. Egyszer, egy egész mérkőzésen keresztül egy ágy alá bújva próbáltam kerülni a konfliktust, míg a társaim sorra estek áldozatául a hokimaszkos őrültnek. Aztán elment a házban a villany, és a monitorom furcsa rezgéseket, disszonanciákat produkált – mint amikor beakad a kazetta a régi lejátszóban. Visszatartottam a lélegzetem, azonban egy idő után ki kellett eresztenem. Azt hittem már a távolban van, amikor igen közelről a gyilkos is elkezdett lihegni. Csak játszott velem, mert tudta, hogy félek. Nem mellesleg, a karakteremnek is teljes mértékig ment fel a pánikjelzője, így esélyem se volt, hogy elfussak.

Most, hogy tudjuk, milyen a túlélő bőrébe bújni, egy kicsit kitérnék Jason szerepére is, mert az egészen más érzés. A karakter ugyebár nem halhatatlan, hiszen a készítők arra is ügyeltek, hogy a hitelesség kedvéért egy nem egyszerű, de autentikus módszerrel meggyilkolhassuk anyuci kicsi fiát. Erre egy nyilvános mérkőzésen kevés esély van, de nem árt odafigyelni. A táborozók megvédhetik magukat, vagy egymást, ezzel bénítva Jason-t egy rövid időre, ezért érdemes egyesével levadászni a játékosokat, vagy a képességeinket használva pánikot kelteni a soraikban. Az első pár próbálkozásra nem biztos, hogy be tudjuk szerezni az összes áldozat skalpját, de nincs mitől félni, hiszen gyakorlat teszi a mestert. Ami a kivégzéseket illeti, nagyon sok módja van annak, hogy megfosszuk ellenfeleinket a drágalátos és nagyon féltett életüktől – a játék elején választhatunk a különleges kivégzéseinkből, melyeket a korábban említett pontokból válthatunk ki. Ha ez nem elég, akkor kontextus-gyilkosságra is sort keríthetünk, ezek általában egy adott területhez kapcsolódnak, és egy film jeleneteit adják vissza.

A végső produktum sajnos közel sem hibátlan – darabos animációk, furcsa arcmodellek és rengetegszer nagy válaszidővel rendelkező szerverekre lehet bukkanni igen gyakran, ami hazavághatja a hangulatot.

Végszó és értékelés:

A játék jó sokáig élvezhető, és minden gyilkosnál-túlélőnél változik az élmény. Mint League of Legends és Overwatch veterán, a monotonitást egy ilyen „kompetitív” játéknál nem rovom fel hibának. Azonban ez jelenlegi formájában nem ér csaknem negyven eurót. Azok, akik nem bírnak várni egy leárazásig természetesen beruházhatnak rá, a többieknek viszont azt ajánlom, hogy egy leértékelés keretén belül szerezzék be, hiszen a szerverhibák, a rossz animációk és az egyéb kisebb hibák miatt keserű lehet a szájízük, teljesen jogosan.

Egy korrekt játékot kaptunk – már ha az adaptációk jelenlegi felhozatalát tekintjük – élvezetes és jó pillanatokkal. A rajongók biztos imádni fogják, a többieknek pedig kisebb várakozás után, olcsóbban tudom ajánlani.

7.8/10