Köszönjük szépen az Agave Könyvkiadónak és a szerzőnek a tiszteletpéldányt!

1983. február 22-én éjjel különös esemény következett be Magyarországon. Az egyik erdőben egy teljesen új, ismeretlen faj bukkant fel, akik semmilyen más élőlényre nem hasonlítottak. Életműködésükhöz nincsen szükségük élelemre (azért a cukrot nagyon szeretik), viszont az általuk kibocsájtott kristálytejnek elnevezett folyadék gyógyítja a rákot. E tulajdonságuk miatt lehetnek még életben. Az általuk otthonnak választott megyéből azonban nem lehet kivinni őket, ezért telepeket hoztak létre a tanulmányozásukra. Történetünk főszereplője, Gábor éppen az egyik telepre igyekszik, hogy ott munkába álljon hátrahagyva addigi életét. Az állatok azonban nem engednek akárkit közel magukhoz, Gábort is ők választották ki maguk mellé. Gábor éppen kezdené megszokni és élvezni új életét, amikor nem várt események sora történik és az álomból hamarosan rémálom válik. Gábor pedig mindennek a középpontjába találja magát egy olyan játszmában, aminek tétje kihatással van az egész világra.

Ha nem írták volna bele a könyvbe, hogy az Odakint sötétebb Veres Attila első regénye, nem hittem volna el. Ugyanis ez a könyv egy nagyon érett alkotás, erős és többrétű mondanivalóval. Az író több műfajt keresztezett egymással és nagyon okosan váltogatja a cselekményben ezeket. A karaktereit kellő alapossággal alkotta meg, lehet őket szeretni, lehet értük izgulni, mint ahogyan a cellufoidának elkeresztelt lények is nagyon érdekesek és szerethetőek, miközben nem árt tőlük pár lépés távolságot tartani.

A történet felépítése is rendben van, nincsenek benne logikai bakik, vagy zavaró, oda nem illő kilengések sem. A könyv olvasása közben nem egyszer ráncoltam össze a homlokomat, hogy, na vajon most mi fog következni. Nem egy kiszámítható történet az Odakint sötétebb az egyszer biztos, pedig van benne valami ismerős, de mégis mást kapunk, mint amire számítanánk. Ez a kiszámíthatatlanság jellemzi a leginkább a könyvet és ezt úgy kell érteni, hogy akár oldalról-oldalra történhet valami egészen váratlan dolog.

A regény nyelvezetét leginkább Dean R. Koontz stílusához tudnám hasonlítani, ami számomra külön öröm volt, mert kifejezetten rajongok az amerikai író munkásságáért. A közvetlen, lazább hangnemet ügyesen keverte Veres Attila a dokumentarista, sci fi és horror vonallal. Mindehhez nagyon jó alapot szolgáltak a különböző részek előtt olvasható fiktív és valós idézetek, részletek. Sokaknak zavaró lehet az E/1-es elbeszélésmód, de nekem nagyon tetszett, hogy mindent a főszereplőnk, Gábor szemszögéből, elbeszéléséből és értelmezéséből ismerhetünk meg. Sokkal közelebb éreztem magamhoz ezáltal a történetet és a karaktert is. Plusz ennek a megközelítésnek lesz majd egy nagyon váratlan fordulata, ami még érdekesebbé teszi az egész könyvet.

Nem mondom, hogy mindenkit magával fog ragadni ez a történet. Kell hozzá fantázia és kellő elfogadás, hogy át tudjuk magunkat adni ennek a világnak, hiszen nem egy, igazán szürreális eseményt kell feldolgoznia és elképzelnie az olvasónak. Ám azok, akik szeretik Lovecraft, Dean R. Koontz vagy Michael Crichton világát azoknak egészen biztosan kedvencük lesz Veres Attila könyve.

Pontszámom: 8/10.