Nem túlzás azt állítani, hogy korunk egyik leghíresebb és legismertebb írója nem más, mint Stephen King. Könyvei világszerte több mint 400 millió példányban keltek el és ez a szám folyamatosan csak nő. Hatalmas rajongótábora van az írónak, de nevét még azok is ismerik, akik soha egyetlen könyvet sem olvastak tőle. King történeteit a filmesek is igen hamar felfedezték maguknak, napjainkban pedig nem túlzás azt állítani, hogy folyamatosan érkeznek az újabb feldolgozások, vagy hírek arról, hogy ismét filmre visznek egy King sztorit. Stílusára jellemző az aprólékos kidolgozás, valamint a lélektan boncolgatása, történetei pedig hol szorosabb, hol lazább kapcsolatban vannak egymással. Az író által felépített multiverzumot egy két részes cikksorozatban már bemutattuk nektek. Most pedig ismerjük meg jobban az embert a történetek mögött.

Gyerekkor

Stephen Edwin King 1947. szeptember 21-én Portlandben látta meg a napvilágot. Édesanyja nagyon hamar egyedül maradt vele és testvérével (apja elugrott cigit venni, csak elfelejtett időközben hazamenni), így egymaga kellett felnevelnie a két fiút. Az író gyerekkora éppen ezért sok költözéssel és nélkülözéssel telt. Édesanyja alkalmi munkákból igyekezett eltartani a gyerekeit. Ráadásul éppen emiatt a gyerekekre nagyon sokszor nem tudott vigyázni, ezért bébiszittereket kellett felfogadnia. King elmesélte, hogy olyan 4-5 éves lehetett, amikor az egyik kedves bébiszittere bezárta őt a szekrénybe, illetve lenyomta a kanapéra és az arcába szellentett. Az író később azt mondta, hogy ez az élmény felkészítette őt a kritikusokra, hiszen amiket a műveiről mondanak semmi ehhez képest.

King és családja hétéves korában a nagynénjükhöz költöztek és ekkor fedezte fel magának a kis Stephen a science fiction, a fantasy és a horror világát. A házban ugyanis talált egy dobozt tele ilyen műfajú könyvekkel, képregényekkel. Mint kiderült ez mind az apjáé volt, aki maga is írónak készült, csak annyiszor elutasították, hogy végül feladta a próbálkozást. Mondani sem kell, hogy azonnal rájuk harapott King és hamarosan már ő maga is történeteket vetett papírra. Édesanyja pedig bátorította fiát, olyannyira, hogy 25 centet fizetett minden egyes történetéért. 13 éves korában már azonban Stephennek is be kellett szállnia a család fenntartásába, éppen ezért elszegődött sírkert gondozónak és sírásónak. Ezeket az élményeit és tapasztalatait aztán beépítette a munkáiba.

Imádta az irodalmat, miután befejezte a középiskolát, 1966-ban felvételt nyert a Maine-i Egyetemre, Oronóban, angol nyelv és irodalom szakra. Hallgatóként a Folger Campus könyvtárban dolgozott és itt találkozott élete szerelmével és társával, Tabitha Spruce-szal. 1970-ben lediplomázott az egyetemen, és egy évvel később feleségül vette Tabbyt, akivel mind a mai napig együtt vannak és akinek nagy szerepe van abban, hogy ekkora sikereket ért el az író. Tanári diplomát szerzett és Hampden városában egy gimnáziumban kezdett el tanítani irodalmat. (Nem ismerős?) Ám annyira kevés volt a tanári fizetése, hogy másodállást vállalt egy mosodában.

A kezdeti szárnybontogatások és az első siker

Első novellája 19 éves korában jelent meg a Comics Review hasábjain, a címe pedig „I was a Teenage Grave Robber” (Fiatal sírrabló voltam). Egy évvel később pedig a  Startling Mistery Stories fedezte fel magának a fiatal tehetséget és leközölték a „The Glass Floor” (Az üvegpadló) című írását. Azt hihetnénk, hogy King szárnyakat kapott a kezdeti sikereket látva, de nagyot tévednénk. Ugyanis az író egyáltalán nem szállt el magától, olyannyira nem, hogy a Carrie kézirata majdnem a süllyesztőben végezte. King nagyon nem volt megelégedve az írásával, ezért először kidobta a kukába. Ha nem lett volna Tabitha, aki meggyőzte őt arról, hogy a kitaszított, telekinetikus képességekkel rendelkező lány története jobb sorsra érdemes annál, minthogy a kukában landoljon, akkor lehet másképpen alakult volna King pályája. Szerencsére hallgatott a feleségére, és 1973-ban a Doubleday Kiadónál megjelent a regény, nem sokkal később a A New American Library a jogokért 400 ezer dollárt fizettett (ami rekordösszegnek számított), ennek a felét kapta meg. 1976-ban pedig Brian de Palma készített belőle egy kiváló adaptációt, Sissy Spacek főszereplésével, illetve azóta készült egy újabb feldolgozás is, amit jobb lenne elfelejteni.

Az árny és a fény között félúton

A Carrie sikere előtt is írt több novellát már, különböző férfimagazinokban jelentették meg a történeteit. Az ötödik negyed című novelláját például John Swithen álnéven írta meg. Mivel King első regénye nagy sikert aratott, így felhagyott a tanári állásával és hivatásos írónak állt. Családjával a coloradoi Boulderbe költözött és belevetette magát a jólétbe. A sikernek megvoltak a maga árnyoldalai. King a hirtelen jött népszerűségtől nemcsak átvitt, hanem a szó szoros értelemben megrészegült. Az ital mellett a kábítószert sem vetette meg, az írásra azonban ez nem volt hatással. 1975-ben megírta a Borzalmak városát, illetve 1977-ben Richard Bachman álnév alatt megjelent a Rage.

Mindegyik műve szép sikert aratott, viszont a közelébe sem értek az 1977-ben megjelent A ragyogásnak, melynek főszereplője a függőségével és démonaival küzdő apa volt. King tehát saját magát tette meg regénye főszereplőjének (ez, mondjuk gyakran előfordul vele). Saját bevallása szerint ettől a történetétől retteg a legjobban, hiszen pontosan tudja, min megy át Jack. A könyv azonnal bestseller lett, a King család pedig végérvényesen letelepedett Maine-ben.

King elképesztő tempóban ontotta magából a regényeket, 1970-es években megírta a Végítéletet, az Éjszakai műszakot és A holtsávot. Ezek azok a regényei, amik megjelentek, de korántsem „csak” ennyit írt. 1985-ig Richard Bachman álnéven is publikált, ennek több magyarázata is van. Az egyik szerint azért választott magának álnevet, mert attól tartott, hogy a közönség egy írótól évente csak egy regényt fog megvenni. A másik magyarázat szerint ezek a regényei alapvetően más stílust képviseltek és nem akarta, hogy elutasítsák őket. A harmadik szerint a kiadók nem közölnek évente egy könyvnél többet egy szerzőtől és ezért volt szükséges az álnév. A negyedik szerint pedig King attól tartott, hogy csak a körülötte kialakult hype miatt veszik meg a könyveit és nem pedig a történeteket minősége miatt és tudni akarta, hogy Bachman-re is annyian kíváncsiak-e, mint Stephen Kingre. (Amúgy ebben van valami, hiszen Bachmanként is szépen keresett a könyveivel, de amikor kiderült, hogy King van az álnév mögött az eladások az egekbe szöktek.)

Az egyszer biztos, hogy elképesztő, milyen ütemben képes King írni és ez a későbbiekben sem változott. 1980 és 1989 között 16 regénye jelent meg, nem is akármilyenek. A tűzgyújtó, három A Setét torony kötet, Cujo, Christine, Állattemető, A talizmán, Csontkollekció, AZ, Tortúra, … Mindeközben pedig King és családja küzdöttek az író függőségével. King ugyanis egyre mélyebbre süllyedt az alkohol és a drogok posványában. Saját bevallása szerint is vannak olyan írásai, amikre szinte alig emlékszik. A rémkoppantókból csak foszlányok vannak meg neki és ezt a regényt nevezi meg vízválasztóként. Tabitha ugyanis megelégelte, hogy férje a drogok meg az ital rabja, éppen ezért összeszedte a házukban található összes üres üveget, gyógyszereket, cigarettacsikkeket, drogampullákat és a szőnyeg közepére halmozta fel őket, így szembesítve férjét a függőségeivel. A leszokás nagyon nehéznek bizonyult, főleg amiatt, mert King attól félt, hogy a szerek és az ital miatt tud csak ennyit és így írni. Nagyon félt attól, hogy mi lesz, ha abbahagyja a tudatmódosítók szedését. Még az is eszébe jutott, hogy akkor elveszíti az írás képességét.

A nyolcvanas évek nemcsak a szenvedélyeivel való küzdelem miatt érdekesek, hanem azért is, mert ebben az évtizedben rendezte meg első és utolsó filmjét, illetve ekkor volt az első írói együttműködése is. 1984-ben összeállt Peter Straub íróval és közösen megírták A talizmán című regényt, ami 2001-ben kapott egy folytatást is Fekete ház címmel, szintén Straubbal közösen megírva. 1986-ban pedig bemutatták a Maximális túlhajtás című filmjét, amit ő maga írt és rendezett, szerepelt is benne, de nagyot bukott. Őszintén megmondom, King inkább maradjon az írásnál, mert a rendezés nagyon nem ment neki. Szerencsére ezt ő is belátta és soha többet nem próbálkozott meg újra a filmkészítéssel.

Újra tisztán, majd összetörve

Miután kicsit több, mint egy évtizedig küzdött a démonaival, az 1990-es évekre végre tiszta lett és megszabadult a káros szenvedélyeitől. Félelme pedig alaptalannak bizonyult, hiszen egyáltalán nem akadt meg az írásban. Igaz azonban, hogy ekkortól kezdett kicsit más stílusban írni, érzelmesebbé váltak a művei és sokan vannak úgy, akik azt mondják, hogy King sztorijai nem ütik meg már az 1970-es és 1980-as éveinek a színvonalát. Mindenesetre ez az eladásokban, a megfilmesítésekért folyó versenyben nem mutatkozott meg. Én pedig úgy vélem, hogy jót tett Kingnek, hogy egy kicsit kimászott az ultrasötétből és elmozdult a szürke felé.  Ötletekből pedig nem volt hiány nemcsak a történeteket, hanem azok megjelenését tekintve sem. 1996-ban például hat hónapon át, hat kötetben jelentette meg a Halálsoron című művét, aminek aztán az lett az eredménye, hogy egyedülálló módon mind a hat része egyszerre tartózkodott a bestseller listákon.

Az írás mellett Kingnek a zenére is maradt ideje. Megalapította több írókollégájával közösen a Rock Bottom Remainders nevű együttest, melynek ő a ritmusgitárosa, illetve néha énekel is. Megalakulásuk óta többszáz koncertet adtak már, leginkább feldolgozásokat játszanak és mind a mai napig összeállnak egy-egy jótékonysági buli kedvéért.

1999-ben aztán súlyos fordulatot vett az író élete. Egy 1985-ös Dodge sétálás közben elütötte, az író pedig több mint 4 métert repült az ütközés következtében. Szinte mindene összetört, rengeteg műtéten kellett átesnie és egy darabig úgy tűnt, hogy amputálni kell a lábát. Ám még ez sem tudta meggátolni abban, hogy újra tollat ragadjon. Egy hónappal a balesetét követően újra írni kezdett. Ám nemcsak testi sebeket szerzett a baleset következtében, hanem depressziós is lett. Terápiás célzattal meg akarta venni az autót, ami elütötte, hogy saját kezűleg törje össze. Ez a terve végül nem jött össze, de az ügyvédje elintézte, hogy a jármű a vastelepen végezze a zúzdában. Elég creepy érdekessége a történetnek az, hogy a járművet vezető férfi később meghalt, méghozzá King születésnapján…

Az ezredfordulót követően

King sokáig szenvedte a balesete következményeit. Két évvel azután, hogy elütötte az autó súlyos tüdőgyulladást kapott, majdnem meghalt. Tabitha eközben elkezdte átalakítani a dolgozószobáját, ahogyan eredetileg tervezték, és amikor Kinget kiengedték a kórházból még nem volt készen a szoba. Az író minden személyes tárgya, a könyvei el voltak pakolva a dobozokba. King úgy vélte, ilyen lesz majd, amikor ő már nem lesz az élők sorában. Ebből az élményéből született a Lisey története.

2002-ben komolyan fontolgatta, hogy felhagy az írással, be is jelentette a visszavonulását. Később azonban meggondolta magát, viszont ezt követően már nem olyan ütemben ontotta magából a könyveit, mint ahogyan azt megszokhatták tőle. No nem kell megijedni, ez csupán annyit jelent, hogy nem 17 regényt írt meg 10 év alatt, hanem csak 13-mat…

King időközben befejezte monumentális művét A Setét toronyt is, aminek végül hét plusz egy kötetet szánt és persze több kiegészítő művet is készített melléjük. Megfigyelhető az is, hogy regényei egyre komplexebbé váltak és a kezdeti tiszta horror műfajából elmozdultak a thriller, a dráma és a fantasy irányába, illetve nagyon sokat változott az írói stílusa is. Éppen ezért a kritikusok is felfedezték már maguknak az írót és sokkal kedvezőbb kritikák születnek az írásairól, ezzel is bizonyítva, hogy Stephen King sokkal több egyszerű horrorírónál.

King napjainkban

Most töltötte be a 70. életévét az író, de esze ágában sincsen visszavonulni. A 2010-es években kiadta A búra alattot, az Átfúj a szél a kulcslyukont, folytatta a nagysikerű kultregényének, A ragyogásnak a történetét Álom doktor címen, megírta az Újjászületést, valamint a Hodges-trilógiáját, illetve a 20 novellát közrefogó Rémálmok bazárát. Emellett lelkes tagja a twitter társadalomnak, szenvedélyesen utálja Donald Trumpot, illetve mindemellett egy újabb filmes adaptációs hulláma jött el a regényeinek. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Straub-al folytatni akarják A talizmán és a Fekete ház történetét. Én csak azt tudom mondani, hogy alig várom a következő regényét és most már, az AZ-t látva egyre lelkesebb híve vagyok a filmes adaptációknak is. Tényleg egy új korszak következett be a King életműben és remélem ez magát az írót is megihleti majd.

Ahogyan láthatjuk King mindig is fogékony volt a természetfeletti világra és a függőségekre. Annyi változott az évek folyamán, hogy megszabadult a démonaitól, csak az írásfüggősége maradt meg. Azt is láthatjuk, hogy művei azért lettek idővel komplexebbek és drámaibbak, mert ő maga is öregedett és változott. Nála pedig kevesebb őszintébb író létezik az irodalom egén, hiszen mindenbe beleírta saját magát, a félelmeit, a traumáit. Nem csoda, hogy a gyerekkori traumák és a függőségek lettek a könyvei központi témái. A gyerekkora neki sem volt éppen zökkenőmentes, apja elhagyta, rengeteget költöztek, sokat bántották az iskolában őt is, sokat volt egyedül, túl korán kellett felnőnie. Felnőttkorában pedig, amikor minden a helyére került ő maga lett a saját ellensége, ami ellen a mai napig küzd. Nyilván megtanult ezekkel együtt élni, szépen kiírta magából, ha úgy tetszik terápiás jelleggel (is) veti papírra a történeteit, éppen ezért ma már, ha lehet ilyen mondani a legnagyobb félelme az lett, hogy nem fog tudni írni. Én ettől nem félek, de ha így is lenne, ha nem jönne ki két-háromévente újabb King sztori, életműve akkor is olyan hatalmas, aktuális, teljes és újraelővehető, hogy csak köszönet és elismerés járhat érte. Mindemellett pedig folyamatosan dolgozzák fel a műveit, méghozzá egyre igényesebben és stílusosabban. Azt hiszem King rajongónak lenni mindig hálás dolog volt, de most különösen csodás ennek a körnek a tagja lenni. :)

További érdekességek

- Három gyermeke közül kettő is az írást választotta hivatásul, egyikük Joe Hill néven saját jogán elismert horrorszerző.

- 1980-ban kapta meg az első elismerését, a World Fantasy díjat, amit számos további kitüntetés követett. 2015 szeptemberében Barack Obama elnöktől eddigi életművéért átvehette a National Medal of Arts állami kitüntetést, a legmagasabb amerikai elismerést a kultúra területén.

- 2013-ban európai körúton járt és ekkor jutott el életében először Franciaországba és Németországba.

- Köteteiben rengeteg utalás található az amerikai történelemre és a popkultúrára is. Könyveiben visszatérő téma a vietnami háború, a rasszizmus, az erőszak és a természetfeletti jelenségek.

- Richard Matheson volt rá a legnagyobb hatással, de Ray Bradbury, H. P. Lovecraft, Bram Stoker, Edgar Allan Poe, Shirley Jackson és John D. MacDonald művei is inspirálták őt az író pályafutása során.

- A sok elismerése mellett rengeteget hadakozik a kritikusaival, akik közül sokan nem kevesebbet, mint az irodalom hanyatlását tulajdonítják neki. Azért ez teljesítmény. :)

- George A. Romero-nak jó barátja volt, ami a rendező 2017-ben bekövetkezett halálig tartott. Közösen készítették el Creepshowt, a Halálos árnyékot és a Sorvadj el!-t.

- Utálja Stanley Kubrick Ragyogás filmes adaptációját. Azt mondja, hogy a nőket lenézik ebben a feldolgozásban, illetve nincsenek meg benne a főszereplő Jack karakterének a mélységei sem.

- Ezt követően döntött úgy, hogy a filmes jogokat nem adja ki a kezéből és rendre kezdő filmeseknek adja el a történeteit. Ezt nevezte el“Dollar Babies-nek”, melyek filmes jogait 1 dollárért hirdeti a weboldalán és annyi kikötése van csupán, hogy látni akarja a forgatókönyvet a forgatás megkezdése előtt.

- Sok fóbiája van (pók, bohóc), illetve retteg a 13-mas számtól olyannyira, hogy a lépcsőn is mindig kihagyja a 13. fokot.

- Imádja a képregényeket, írt ő maga is egyet. A Heroes for Hope X-men az ő műve.

- Két rajongója is azzal fenyegette meg, hogy felrobbantja. Az egyik be is jutott a házukba, a másik pedig a bejáratnál hagyott egy csomagot. Vaklárma volt mind a két eset.

- 1979-ben egy bizonyos Mark David Chapman autogramot kért tőle és még fényképezkedett is vele. Ő volt az, aki később lelőtte John Lennont.

- Imádja az AC/DC-t és a Ramones-t, illetve J.K. Rowlingot és Neil Gaimant.

- Megoszlanak a vélemények arról az olvasói körében, hogy melyik az író fő műve. King elmondása szerint A Setét toronyt tartja annak, viszont az AZ a kedvence.