Nem minden arany, ami fénylik. És nem minden dermesztő, aminek a címe fagyos.

Hol is lehet kezdeni egy kritikát, ami már a legelején csalódásomnak akar hangot adni? Jól indul, érdekes, izgalmas és fordulatos történetet szeretne a néző látni, ha egy skandináv területen játszódó krimi/thriller/horror van terítéken. Ez alapvető, számtalan mű forgatta már meg a kést az ember szívében, szorította el a torkot vagy árasztotta el a hidegség a teljes testet. Itt minden adott egy 2 órás kikapcsolódásra. Sikerült is – túlságosan is. Közhelyes, unalmas, kiszámítható és végtelenül személytelen.

Adott egy kiégett nyomozó, aki belekeveredik egy régi ügy miatt egy újba. Adott egy fiatal lány saját motivációval. Adott egy család, adott még egy. És adott egy gyilkos, aki a tett helyszínén groteszk vigyorú hóembert hagy. És persze van a modus operandi, ami egy eszközt jelent, ami képes szorítóhurokként lefűrészelni mindent, amit el tud kapni. És van a motiváció, aminek köze van valamiféle messiás-tudathoz némi bosszúállás érzettel. Nem túl eredeti.

Ugye mindenki tudna olyan filmet mondani, ami nem a története miatt lebilincselő? Hanem a kivitelezés, a rendezés, az operatőri munka, a színészek és elsősorban a forgatókönyv adja meg mindazt, amiért újra meg újra át szeretnénk élni az első sokkot. Itt nem kell ilyesmire számítani, ami azért is meglepő, mert a tehetség megvan: a rendező az, aki az Engedj be! eredetijét csinálta (ezért külön egy pont levonás jár), Michael Fassbender elismerten jó színész, Charlotte Gainsbourg is sokak által kedvelt. Nem beszélve a rendkívüli Chloe Sevigny-ről, akire legalább 6 percet szántak szégyenszemre. Minden remek színész alakítása ellenére a film mégis üres, semmitmondó és tényleg: nem unja senki a lecsúszott nyomozó karaktereket?

A zene erősen Danny Elfman-szerű (pedig nem ő komponálta), a látványvilág hozza A tetovált lányét és az ismert skandináv filmekét – szép, nagyon havas, itt még kis szárazjég is bejátszott azért, nehogy ne látszódjon eléggé ködösnek a film.

Ami pozitívum, az talán az indítás és az első harmad. Ott még volt sansz arra, hogy a néző a széke kartámlájába mélyessze a körmeit.

Számomra egy közepes az említett pontlevonással, mert aki képes volt olyat csinálni, mint az Engedj be! – ami a világ egyik leggyönyörűbb, legvérfagyasztóbb és legromantikusabb filmje - , attól ez édeskevés. Nagyjából mint mikor a sokat akaró marokban elolvad az a kis hógolyó is. Csak egy észrevétlen tócsa, ami fél órán belül felszárad.

5/10

IMDb